Túl a 30. terhességi héten egyre több kérdés merül fel bennem a közeli és távoli jövőt illetően. Az ilyenkor kialakuló paraállapotot azzal szeretem csillapítani, hogy inkább visszafelé tekintek, megnyugtatva magam, eddig is ment, amiről azt hittem, nem mehet. Hiszen annak, aki a hasára nézve világ életében azon parázott, hogy oda egy gyerek biztosan nem fér be, nem feltétlen evidens minden, ami másnak igen.
Pedig annyi egyértelmű tézis van, amit a magunkénak kellene érezni, hogy néha az ember teljesen belezavarodik, adott helyzetben mit is mond a szakirodalom, a szomszéd meg a bulvár, mi az, aminek belülről kellene jönnie. És persze lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, mintha a várandós nők klubja egy külön kaszt lenne a társadalomban, amit mindenki legalább annyira tűpontosan kiismert már, mint egy „tipikus 30-as szinglit” vagy egy „komolytalan huszonévest”, de az esetek többségében azzal szembesülök, hogy valójában nagyon sokan laknak az én bőrömben (a legálisan ott tartózkodó plusz egy főmön kívül), csak nekem ez nem tűnik fel.
Többször találkozom azzal a hozzáállással, hogy „tudom mit érzel” mint magával a kérdéssel, hogy „mégis, mi a fenét érzel?”.
A tízmillió szakértő országa
Persze értem én, hogy feleslegesnek érződik ez a kérdés, amikor mindenkinek van olyan hozzátartozója vagy barátnője, aki már átesett ezen. Így alap, hogy van egy kialakult kép a fejekben saját vagy mások tapasztalatai alapján. Ha meg ne adj isten, két eltérő vélekedésű kismama sztoriját is ismeri valaki, akkor tuti, hogy a kedvenc színed és a csillagjegyed szorzataként megmondja, hogy a kettő közül te melyik is vagy. Ugyanis harmadik opció nincs, ha mégis az ellenkezőjét hinnéd, a hiba a te készülékedben van.
Imádunk kategorizálni. Te is, én is, mi több még az is, aki azt állítja, hogy nem. Valahogy mindenképpen ragaszkodunk ahhoz, hogy az általunk ismert keretbe a másik beletuszkolható legyen, függetlenül attól, hogy az egy idealizált elképzelésre épül vagy szubjektív tapasztalásra. Viszont mindennek dacára, én mégis úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan az egyéni története, a saját érzései, a maga nézőpontja. Éppen ezért az én észrevételeim is csak annyit akarnak üzenni, hogy
ha te bármi mást érzel, mint amit olvasol, akkor az legalább annyira rendben van,
mint azok a tiédtől eltérő gondolatok, amik bennem megszülettek. Ha pedig néhol magadra ismersz, legalább tudhatod, hogy egy hozzád hasonló renitens már biztosan van, mert…
#1 Az én várandósságom igenis más
És nem azért, mert annyira különleges vagyok, de még csak azért sem, mert jobb vagy rosszabb lennék másnál. Csak egészen egyszerűen ahogy az ujjlenyomatom se egyezik a tiéddel, úgy a genetikám, az érzéseim, a habitusom, az alap élethelyzetem és a reakcióim is mások. Én például nem lettem egyből anya, ahogy megláttam a 2 csíkot a teszten, pedig határozottan tudtam, hogy ezt akarom.
És sosem éreztem szükségét annak, hogy savanyú uborkát mártogassak fagylaltba,
mi több még a mell alatt húzott cuki mamaruhákat sem szeretem. Pedig hallottam, hogy ezek a dolgok így mennek, de nem nálam.
#2 Se terhesség, se áldott állapot
Sokat morfondíroztam rajta már a terhességem előtt is, hogy vajon miért pont ezt a két szót koptatjuk állandóan. Vagyis főleg az elsőt. Ha belegondolok, olyan, mintha a skála két végét jeleznék. Az én fejemben aki „terhes”, az valami iszonyú súlyt cipel, szenved, és már rég túllenne az egészen. Az áldott állapotban lévőt meg valami magasztos dicsfény lengi körül, és súlytalannak érzi még a felszedett plusz 15 kg-t is, a reggeli rosszulléteket meg egyenesen imádja, hiszen az is az áldás része. De nem lehetne, hogy legyen valami e között a kettő között is? Mondjuk ott, ahol az ember őszinte boldogsággal tud a mocorgó pocakjára nézni, de nem kell álszent kényszermosollyal, szó nélkül viselnie, hogy néha még a puszta létezés is nehéz. Mert nekem se életrontó terhem, se mindent átható dicsfényem nincs,
csak egy folyton változó állapotom, és egyre izgatottabb érzéseim.
#3 Minden megváltozik, miközben minden ugyanaz marad
Totális paradoxon. Pláne ha az első hónapokat te sem veszed feltétlenül zökkenőmentesen. Tudom, hogy vannak szerencsések, akiknek kb. a 4. hónapnál tűnik fel, hogy valami elkezd bennük változni (fene a jó dolgukat), de én pont nem ez voltam. Nekem keddről szerdára eltűnt az addigi életem. És egészen őszintén mondhatom, hogy baromi ijesztő volt. Főleg, hogy mindeközben bennem még minden ugyanaz maradt.
Olyan ez, mintha az agyad és a tested külön szerverről kezdene el futni.
A fejedben még nem indult el az új installáció, és te továbbra is abban a hitben élsz, hogy nyár, bulik, csajos programok, trx, spinning, belváros, jó hangulat, a szervezeted ezzel szemben már betöltötte a csökkentett üzemmódot kiegészítve a gyengeséggel, fejfájással, rosszullétekkel és a jó öreg „megpusztulok” életérzéssel. Kivéve, ha azon törpe minoritás része vagy, akiknél ez kimarad.
#4 Baromira ösztönlények vagyunk
Igen, ezzel én igazából tényleg a várandósságom hetei alatt szembesültem először. Mert amíg nincs megvonás, addig nincs hiányérzet sem, amíg meg nincs hiányérzet, addig az élet természetes részeként fogjuk fel minden mankóként funkcionáló élvezeti élményünket, ami átsegít a gondterhes hétköznapokon. Mire gondolok? Arra, hogy bármit megehetsz, hogy bármikor ehetsz, hogy bulizhatsz, hegyet mászhatsz, munka után még órákig pöröghetsz a barátokkal, sportolhatsz, napozhatsz, borozgathatsz, hancúrozhatsz a paliddal kedvedre, miközben az életed ezektől az „alantas” dolgoktól lesz kerek.
Ezek nélkül pedig igenis megreccsensz,
még ha nemes cél is lebeg a szemed előtt, és nem hiszem, hogy ezt szégyellni kellene, hiszen igen, ízekre, élményekre, életre éhes ösztönlények vagyunk elsősorban.
#5 Észnél kell lenni, ha elkap a gépszíj
Van, aki babonából egyáltalán nem vásárol, van aki csak az első, a második vagy a harmadik genetikai szűrés után, és vannak azok, akik már a pozitív terhességi tesztet is az első darabok megvásárlásával ünneplik. Azonban mindegy is, hogy a hited mikor indítja el a flow-t, mert a cunami szinte garantált. A „minden kell, és úgy jó ha megfizethetetlen, mert az én gyermekem ezt is megérdemli” állapot külön fejezetet érdemelne a terhes nő pszichéje című könyvben. Ilyenkor kell a hideg zuhany, a bölcs szülő és a határozott férfi ereje ahhoz, hogy megfékezze a megfékezhetetlent, és legalább némi időt nyerjen addig, amíg meggondolatlanul úgyis megveszel egy csomó szir-szart, ami drága, de legalább haszontalan. Mert félreértés ne essék, mindent meg fogsz venni, csak talán egy fokkal ésszerűbb keretek között gondolkodva.
#6 A divatipar nincs felkészülve a terhes nőkre
Vagy rám legalábbis biztosan nincsen. Mert az oké, hogy a hasam alatti rész, kb. olyanná vált az elmúlt hetekben, mint a Bermuda-háromszög, amit csak a pipere tükrömmel tudok feltérképezni, nade ettől még nem lettem hirtelen XS-ből L-es.
Se a lábam nem lett hosszabb, se a fenekem nem lett nagyobb, és még az ízlésem sem változott.
Pedig a kismamaboltokba belépve úgy érzem, ez mind alap lenne. Amiben boldog a pocakom, abban egészen biztos, hogy vendégül láthatok még 1-2 barátot, és nyugodtan lehetek én a mobil partisátor. Amiben meg fellelhetőek a saját formáim, az elszorítja a vért szegény gyerek elől. Így az én megoldásom a saját ruhatáram felokosítása lett, a „normál” üzletek kellően elasztikus darabjainak kimaxolásával karöltve.
#7 A beszélgetőtársakat okosan kell megválogatni
De legalábbis jól meggondolandó, hogy milyen utcákba mész be önként. A „Te komolyan császárral akarsz szülni?!” és a „Biztos, hogy XY-nak akarod nevezni a gyereked?” vagy a „Tényleg nem érezted rögtön, hogy átszellemül a lényed, amikor megláttad a 2 csíkot?” kérdések garantáltan jobban megemelik a vérnyomásod, mint egy liter kávé. Az meg kinek kell? Nyilván vannak emberek, akik ismernek, szeretnek, megértenek, velük jó ezeket is kibeszélni, de
boldog-boldogtalan véleményére alapozva kizökkenni a nyugalmi állapotodból teljesen felesleges.
#8 Mások parái nem az én paráim
Ahogy írtam is, én az első három hónapra rossz lapokat húztam. De elmúlt, és megérte. Viszont nem voltam előre ráparázva erre a szívásra (mert nem is sejtettem, hogy ilyen lehet), és nem is lett volna értelme. Hiszen lehettem volna én is az a jógás lány, aki akkor érezte először, hogy terhes, amikor megmozdult benne a baba. Az meg, hogy nem így lett, nem tántorítana el attól, hogy újrakezdjem. Szóval felesleges rágörcsölni, és ez mindenre igaz. Én hét hónap alatt csupán 5 kilót híztam, de lehet, hogy az a nő, aki 15-öt hízik, hamarabb lesz fitt a terhesség után, mert jobb a genetikája. Nem hiszem, hogy ezt ki lehet számolni. Mint ahogy azt sem, hogy leszek-e majd szülés után depressziós, vagy maradnak-e striáim. Rengeteg sztorit kaptam kéretlenül a dolgok árnyoldaláról, de mivel én nem ők vagyok, ezért próbálom a hallottakat a legkisebb lyukú szűrőn a fejembe engedni. És néha még ez is sok.
#9 A jó kapcsolat még jobbá válhat
Sokan vélekednek úgy, hogy egy rossz kapcsolatot a gyerek majd jobbá tesz. Arról, hogy a kilenc hónapos gyártási folyamat utáni késztermék esetében ez mennyire igaz, saját tapasztalatból még nem tudhatom, bár tippjeim akadnak, de azt bizton állíthatom, hogy az addig vezető rögös út max vízválasztó lehet, megoldás semmiképpen. Ha kétségeid voltak a párodat illetően, akkor most megkaphatsz olyan válaszokat is, amikre eddig azt se tudtad, hogyan kérdezz. Ugyanis függetlenül attól, hogy nem lesz mindenki házisárkány, azt kár lenne elvitatni, hogy
az életetek teljesen megváltozik, a hormonok pedig senkit sem kímélnek, legfeljebb az intenzitás változik.
Ha eddig tudtad, hogy szeret, de nem értékelted ezt, hát most majd megtanulod. Amikor tűri a kitöréseid, masszírozza a sajgó lábfejed, teljes értetlenséggel, de a legmélyebb megértéssel ölel át, amikor azt se tudja mi bajod, helyetted vasal, vagy éppen csak este 10-kor a kedvenc üdítődért kajtat, akkor azért be kell látnod (ha addig nem tetted), hogy egy igazán jó ember gyermekét hordod a szíved alatt, ezáltal pedig az erős kötelék csak még erősebb lesz. Nyilván ennek az ellenkezőjére is akadhat példa, amikor a rezgő lécet pont hogy leveri az extra súly, de kívánom, hogy ez senkinek ne legyen saját tapasztalat.
#10 Mindaz, amit fentebb leírtam, igazából teljesen lényegtelen
Mert amikor hajnal 2-kor álmatlanul fetrengsz, és érzed, hogy sehogy sem kényelmes, semmi sem jó, és tele a fejed értelmetlen gondolatokkal, akkor
egyszer csak megmozdul benned valaki, aki bár épp lerúgja a veséd, mégis, még így is hihetetlenül boldoggá tesz.
És ott, abban a percben elfelejted az első kicseszős hónapokat, az okoskodó, kéretlen hozzászólásokat, a plusz kilókat, a fájó lábadat, a kimaradt bulikat, és egyszerűen csak érzed, hogy van egy új élet a testedben, ami a jóga és az univerzum kapcsolódása nélkül is közelebb áll már hozzád, mint azt bárki is átérezhetné rajtad kívül.