Van most ez a társadalom (leginkább a férfiak) körében nagyon felkapott gondolatmenet és álláspont, hogy minden nő mű, és pont. Műhaj, műköröm, műmell, műszáj, műszempilla, mű minden. Különvélemény következik.
Ez nem egy kislányos magyarázkodás akar lenni (de), amiben végeláthatatlanul próbálok meggyőzni olvasókat arról, hogy a nők nem is olyanok, mint ahogy azt ők gondolják. Mert de, sokan vannak és lesznek is, akik olyanok, mint ahogy azt ők gondolják. Eszemben sincs bármi olyasmi, hogy majd én a nők védelmére kelek (jó, kicsit azért mégis), és megpróbálok minden velem egyneműt felmenteni a műség vádjai alól.
Tudjuk, hogy az emberek általánosítanak.
„Minden férfi paraszt, és a nőknek ez kell. Amúgy meg minden nő csak a paraszt férfiak pénzére megy.”
Igen, van ilyen. Meg vannak nagyon mű nők is derékig érő platinaszőke műhajjal, 3 centi hosszú műkörömmel, 2 kiló vakolattal és még sorolhatnám, hogy mivel. De ők csak egy viszonylag szűk rétege a női társadalomnak.
A többséget azok képviselik, akik körmöshöz járnak géllakkot csináltatni. Akik azért járnak fodrászhoz, mert nem tudnak, és nem is akarnak otthon hajat festeni (amit amúgy jól is tesznek). Akik szoláriumba járnak, mert nincs nyáron napi 4 órájuk arra, hogy valami színt szedjenek össze a strandon.
Vagyis sokkal többen vannak azok, akik csak az életüket akarják megkönnyíteni.
A társadalom mégis ugyanazon kalap alá veszi előbbi és utóbbi kategória képviselőit. Pedig ezek olyan szolgáltatások, amelyek egyszerűen csak arra hivatottak, hogy megkönnyítsék és kiegészítsék a nők életét.
Aztán ott van még az a kérdés is, hogy
ha valami nem tetszik magadon, miért ne változtatnál rajta?
Példa. Ha nem tetszenek a körmeid, mert mondjuk kiskorodban rágtad őket, és csúnyák, vagy genetikailag olyanok, amilyenek, miért is ne térnél be az első körmösszalonba, ahol rendbe hozzák a kezeid úgy, ahogy azt TE szeretnéd? Ha nem tudsz körmöt festeni, mert anno a bal kéz osztogatásánál te kétszer álltál sorba, és az istenért se vagy képes normálisan (de legalább vállalhatóan) valamiféle manikűrt pattintani a kezecskédre, miért ne mennél el körmöshöz, akinek ez a munkája, hogy a te életed megkönnyítse?
Miért van az, hogy akárhányszor egy nő kiejti a száján, fodrászhoz vagy pilláshoz készül, a fél világ húzza a száját, miközben azt gondolja,
„ez is csak egy elkényeztetett, önimádó liba, aki biztos (!) szart se csinál, de körmöshöz persze tud járni”.
Miért kell megjegyzést tenni arra a nőre, aki megkönnyíti a saját életét? Aki ad magára, odafigyel a külsejére, és fontos neki, hogy jól érezze magát a bőrében? A 21. század elvileg az elfogadásról is szól, éppen a csapból is az folyik, hogy legyél toleráns, ne akarj megváltoztatni senkit, fogadd el saját magad és körülötted mindenkit olyannak, amilyen. Ennek nem kéne oda-vissza működnie?
Hát de.
Attól, hogy műhajad van, még nem leszel mű. Attól, hogy fel van töltve a szád, még nem leszel mű. Akkor leszel az, ha túlzásba viszed mindezt, ami meg eleve megítélés kérdése. Ha pedig magadnak úgy tetszel igazán, ám legyen. És akkor mi van? Kinek áll jogában ítélkeznie feletted? Senkinek.
Példa. Egy időben, amikor póthajam volt, és körmöshöz jártam, na, meg rájöttem, hogy imádok sminkelni, mondhatni heti szinten kaptam a rosszalló véleményeket meg a bunkó beszólogatásokat. Hogy én mű vagyok, meg nekem a külső a minden. Állapította meg ezt x random ember, aki nem is ismert. Körmöm azért volt, mert utálok körmöt festeni, póthajam meg azért, mert három szál hajam volt hat sorban, már akkor is.
Magyarázkodnom kellett volna? Erősen kétlem.
A műszempilláról és a műkörömről
Ahogy korábban is írtam, ezer meg egy oka lehet annak, miért dönt valaki a műköröm mellett. Ahogy annak is, hogy miért választja a nők egyre nagyobb hányada a műszempillát. Ilyen ok például, hogy nem kell minden reggel órákat sminkelned egy szalonképes külsőért, vagy hogy dekoratívabbá teszi az egész arcod, minthogy nem mindenkinek vannak szépen ívelt, szempillaspirállal tuningolható pillái.
Nem mellesleg mindkettő megkönnyíti az ember életét. Ha ezért valaki megkövez, hát tegye, egészségére.
„Nem természetes.”
Ebben az amúgy is tökéletes(nek tűnő) művilágban, miért volna kötelező természetesnek lennie bárkinek is? Az Instán és a Facebookon mindenki a legjobb oldalát mutatja, senki nem várhatja el a másiktól, hogy az átlagos hétköznapokon ne tegyen ugyanígy, ha akar. Minden „mű”-kiegészítő viselésének van egy határa, amit
opcionálisan betarthatsz, ha kedved tartja.
Tűnhet természetesnek a hajhosszabbítás, de még a műszempilla is. Nem kötelező a két centis műköröm sem, helyette ott a géllakk. A kacsaszáj sem default kiegészítő, úgy is meg lehet csináltatni, hogy ne tudják eldönteni, igazi-e, vagy sem. És ez a legjobb verzió, ami létezik.
El kéne számolnod bárkinek is, amiért ezekre pénzt adsz ki? Nem gondolnám.
Az egyetlen személy, akinek elszámolással tartozol, az te magad vagy. Ha jóban vagy magaddal, az felér mindennel. Ha boldog vagy, mert a körmöd mindig patika, a hosszú szempilláid a szemöldököd csiklandozzák, a hajad a derekad verdesi, élj a lehetőségeiddel, és hozd ki magadból a legtöbbet. Magadnak akarj megfelelni, ne másnak. És ne hagyd, hogy bárki eltántorítson ettől.
