Te mit láttál ma reggel, amikor a tükörbe néztél? Nem a kócos hajra, a még táskás szemre és az apró bőrhibákra gondolok, hanem a nőre, aki visszanézett rád. Boldog volt? Sugárzó? Elégedett? Vagy fakó bőrrel, gondterhelt arccal kialvatlanul és kedvtelenül méregette a hibáit már az első napsugarak fényében? Ugye tudod, hogy a szépséget azelőtt kell megtalálnod magadban, hogy az első réteg alapozó felkerülne az arcodra, és az első csésze kávé elkezdené megtölteni élettel a tested?
Tudom, olyan borzasztóan elcsépelt és annyira bicskanyitogató közhely, de hidd el: az a bizonyos szépség tényleg belülről fakad, méghozzá olyan mélyen belülről, ahol az élet összes baját őrzöd magadban.
A jó smink, egy drága ruha, egy ügyes fodrász persze mindig csodákat tesz, de
azt a bizonyos pluszt biztosan ott, a mindenféle hétköznapi nyomorok alatt találhatod csak meg.
Persze, ha nem csak a pénztárcádat vagy hajlandó kinyitni a szépségedért…
A szépség relatív. Mint ahogy a hozott anyag sem ugyanaz, amivel gazdálkodhatunk. Van, aki magasságból, más csípőszélességből kapott többet. Egy azonban biztos, ha már nőnek születtünk, és ha már kaptunk az élettől olyan adottságot is, ami némi büszkeségre jogosít fel, akkor kötelességünk azt a lehető legjobb színben tálalni. Szépnek lenni ugyanis nem bűn, és nem is zárja ki a belső értékek létét.
Megint más kérdés, hogy
csak a belső tartalomtól kaphat a külső máz olyan tuningot, amit semmiféle csodaszer vagy mesterkéz nem adhat neked.
Terminus technicus
„Belső tartalom” alatt pedig nem elsősorban a CV-dben felsorakoztatott summa cum laude diplomákat meg a zeneiskolában elsajátított zongoratudást és a legkeresettebb idegennyelvek ismeretét értem. Bár kétségtelen, hogy ezektől is csak szebb leszel egy intellektusra utazó férfi szemében. De én ettől még mélyebben keresném a women power valódi forrását. Valahol ott, ahol megszületik az egyensúly, ahol megteremted a belső összhangot, és ahonnan képes vagy őszintén azt sugározni, hogy
te vagy a világ legjobb nője.
És persze ilyenkor jönnek az Instán osztogatott okosságok, hogy „a nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik” és társai. Amikkel nem is vitatkoznék, hiszen mind tudjuk, hogy a szerelmes nő, az éppen eljegyzett, a friss házas, a gyermeket váró vagy éppen a suli legnépszerűbbike az, akinek auráját mindig belengi a bizsergető varázs. Az, ami a férfiembert megbabonázza, a nőt pedig iriggyé teszi. De! Hol szerepel ebben az agyonosztott, -like-olt, -sztárolt mondatban, hogy ha te szereted magad, az kevesebbet nyom a latban, mintha más tenné ugyanezt?
Szerintem mielőtt a média, a szépségipar, az expasid, a követező kiszemelted, a gyerekszobád, a pénztárcád, a genetikád és az élet számlájára próbálnád írni az elégedetlenséget, érdemes egy kicsit a saját hatáskörödön belül is önrevíziót tartani.
Íme tehát az 5 lehetséges lék a hajódon, amit a hajlakk és a MAC rúzs csak ideig-óráig képes betömködni!
#1 AZ ÉNIDŐ HIÁNYA
Sokak szerint már maga a fogalom is csak egy nyugat felől begyűrűző úri huncutság, amit az önző, lusta, egyébként a férjük által eltartott, gyermektelen és/vagy bébiszitterekkel jól kipárnázott dámák engedhetnek meg maguknak. Én nekik, mármint ezeknek a „sokaknak” üzenném, hogy anno a fürdés meg a csatornázás sem volt túl menő, aztán egyszer csak mégis belátta az emberiség, hogy tisztának lenni jó, a magas sarkú pedig inkább legyen esztétikai élmény, semmint az arisztokraták megmentője a kanálisba hajított ágytálak szennyében topogva.
Szóval próbáljuk meg elfogadni, hogy a me time létezhet, és még jobb, ha létezik is. Célja pedig, hogy
ne golyózz bele a hétköznapok mókuskerekébe,
ne feszüljön túl a húr, és ne érezd azt, hogy valami vagy valaki oltárán áldozod fel a komplett életedet. Bár ez ma nagy divat, kiváltképp a nők körében. Csak sajnos a rossz hír az, hogy a mártíromság szerepe és a vonzó, szexi nő ideálja ritkán kompatibilis egymással.
Ez esetben pedig én speciel nagyon meggondolnám, hogy a mindig csapzott, szürke, fáradt, körbesajnált hősasszony szeretnék-e lenni vagy inkább az, aki adózik önmagának, a saját kedvteléseinek, lelkének, ne adj’ isten a puszta semmittevésnek is néhány órát. Már csak azon önző okból, hogy valaki akár még boldognak és vonzónak is lássa.
Tégy egy próbát!
Adj magadnak két hetet, amiben legalább háromszor két órát arra áldozol, amire tényleg szeretnél. Hidd el, a mosolyod és a szemed, de még a bőröd is szebben fog ragyogni.
#2 AZ ÖNISMERET HIÁNYA
Ebben a témában én nem próbálnék mélyre ásni, hiszen az ilyesmi még egy szakavatott specialistának is feladja a leckét. Mindenesetre azt saját és mások kárán okulva is látom, hogy mennyit árthat az ember magának, belső harmóniájának, lelki békéjének, ha mindent a magazinokban retusált képeken keresztül próbál magára erőltetni. Az esetek felében képtelenség, hogy azt hozd, amit ott sem hoznak, csak a technika segítségével, a maradék 50%-ban pedig az ott látottak éppen a személyiségeddel nem férnek össze.
Pedig kevés kellemetlenebb látvány van, mint amikor valakiről ordít, hogy a külsejébe fektetett kemény munka a nyilvánvaló stílusidegenség okán teljes időpocsékolás volt. Egy tarisznyától senki sem lesz született hipszter, és hiába minden erőfeszítés, ha az ember nem tudja, hogyan kell nőként viselni egy szoknyát, vagy úgy fest egy peeptoe-ban, mint az anyukája cipőjét próbálgató 4 éves.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni
Csak nyilván előbb észre kell venni, fel kell ismerni, hogy mi az, ami nem megy. A me time egyébként jó terepet biztosít arra is, hogy némi önismeretre tégy szert. Win-win.
#3 AZ ÖNBIZALOMHIÁNY
Vagyis az alfa és az omega. Az evolúció már régen megtanított olyan alapvetéseket, mint hogy az erősebb marad életben, a dominánsabb lesz a vezér, és − egy kemény hasonlattal élve − a magát profibban kellető tojó lesz a fészekrakó. Nekünk, embereknek az üzenet azonban mégis baromi nehezen jön át − vagy átjön, csak éppen nagyobb lelkesedéssel romboljuk az önbecsülésünket, mint ahogy építjük.
Sajnos mindig nagyobb meló erősíteni az önbizalmat, mint gyengíteni, hiszen beállni a tükör elé, és benyögni, hogy „szarul nézek ki”, fél percbe telik, ráadásul nulla energiabefektetés. Míg egészségesen táplálkozni, edzőterembe járni, a nehezen szerzett anyagi javainkat testünk és lelkünk építésére fordítani, na, az már áldozat. Persze lehet rossz kondíciókra is egót építeni, de ez esetben mégis inkább
érdemes egyet hátralépni, kimaradni egy dobásból, amíg az önismeret szintjén egy kicsit nem fejleszt magán az ember.
A valós értékekre épülő önbizalomhoz nyilván az önismereten és a kemény munkán át vezet az út. Energiába kerül javítani azt, ami javítható, és a saját szemedben is még szerethetőbbé tenni az eredendő adottságaidat. Erre pedig az alábbi kutatás eredményei szerint érdemes minél előbb sort keríteni:
„Egy majdnem 2.000, Amerikában élő lányt és felnőtt nőt vizsgáló kutatás azt derítette ki, hogy a ma középkorú nők átlagosan 13-14 évesen kezdték kényelmetlenül érezni magukat a testi adottságaik miatt, ám a tinédzsereknél ez az életkor jóval megdöbbentőbb volt: a 13-17 éves lányok először 9-10 éves korukban éreztek ilyet, ami kíméletlenül alacsony életkor az ilyesmihez.”
’nuff said.
#4 A MEGFELELÉSI KÉNYSZER
Optimális esetben, ha az önismerettel nincs gond, és az önbizalomszint is a megfelelő tartományban mozog, akkor a megfelelési kényszer réme már nem érhet utol. Csakhogy ezek elég szorosan összekapcsolódó és egymásra visszaható parák. Kicsit olyan ez, mint a 3 lábú asztal: bármelyik lába hiányozzék is, vagy legyen akár csak rövidebb az egyik, az egész szerkezet máris instabillá válik.
A megfelelési kényszert pedig annyi helyről táplálják beléd, hogy szinte biztosan belecsúszol olyan ideák hajkurászásába, amiket nem is akarsz igazán. Legyen az trend, szépségideál, életforma, gondolkodásmód. Ilyenkor viszont a következmény egyből látványos lesz: a rád erőltetett kényszer boldogtalanságot szül, amitől úgy foszlik szerte a szépség és a báj, a csillogás és a pozitív kisugárzás, mintha soha nem is lett volna. Megéri?
#5 AZ ENERGIAVÁMPÍROK
Az ötös fogat utolsó helyére egy elsőre talán kicsit meglepő kategória került. Pedig ezek a misztikus lények mindannyiunk életében jelen vannak. Erőnktől, érettségünktől, önbecsülésünktől függően az idő előrehaladtával remélhetőleg egyre kevesebben. Ugyanis ők azok, akik
„kifogják a vitorlánkból a szelet”,
akik miatt nincs elég me time, elég önbizalom és elég pozitív gondolat, mert addig nem tágítanak, amíg az utolsó csepp életet is ki nem szívták belőlünk.
És ha már minden nyomorukat ránk testálták, ha már minden boldog gondolatunkat kiölték, ha már a szemünkben egy cseppnyi csillogást se hagytak, akkor feltöltődve továbbállnak, te pedig nézheted a csoffadt, megrágott, kiköpött önmagad, akit még te is nagy ívben kikerülnél az utcán. Pedig utánuk ennyi marad belőled. Némi smink a megfáradt arcodon, a márka logója a ruhádon, alatta pedig ott gubbasztasz te fásult tekintettel. Aztán férfi legyen a talpán, aki utána összerakja a maradványaidból azt a nőt, akit pár órával előtte elengedett ahhoz a bizonyos „kedves barátnőhöz”.
Magadnak is adj helyet az életedben!
Szóval ha szép akarsz maradni, akkor merj néha önző lenni, merj szelektálni embereket, divatirányzatokat, gondolatokat, tulajdonságokat, ruhákat, elvárásokat. Olykor igenis röpülhet minden, ami nem 110%-ig te vagy, és ami nem tesz jobbá, boldogabbá minden egyes nap. Lehet, hogy kezdetben nehéz lesz, és talán még időigényesebb is. De hosszabb távon a pénztárcád, a lelked és a környezeted is hálás lesz, amiért olyan szépnek és ragyogónak láthat minden túlzó máz nélkül, amilyennek igazából lenned kell.
