Ne aggódj, ha nem jön ki a hatos pakk, még Arnoldnak is csak négy van a hasán

Szerző: Lakinger Béla

Közkeletű tévedés, hogy az edzés minőségétől függne a kockák száma.

Minden testedzésbe fogó férfi egyik fontos célja a közmondásos hatos pakk elérése,

és most nem a dobozos sörért nyúlkálásra gondolunk, hanem a hasizomra.

A kifejezés úgy vált fogalommá, mintha magától értetődő lenne, hogy minden egészséges embernek hat jól elkülönülő szelvényre tagolódik a hasizma, holott ez egyáltalán nem igaz. Van, akinek egyenesen nyolc köteg van ott, másoknak négy, sőt ritka esetben előfordul, hogy mindössze kettő.

Puszta genetika

Tehát az, hogy hány rekeszt vagyunk képesek láthatóvá tenni, nem az edzéseink intenzitásától vagy az aktuális testzsírszázalékunktól függ, hanem egyszerűen a genetikai adottságunktól – és a kevesebb pont ugyanolyan jó, mint a több.

A legjobb bizonyíték erre minden idők egyik leghíresebb bodybuildere, a később más műfajban is nagyot futó Arnold Schwarzenegger. Az osztrák tölgy korai, a csúcsformája idején készült fotóin is egyértelműen kivehető, hogy csak négyes pakkra futotta neki – ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy számos versenyt megnyerjen.

via

Itt van még jó kis kontent