Évekkel később tudta meg, hogy bejött a színésznőnek. Őszintének tűnt a rádöbbenés.
Idén lesz tíz éve, hogy Jimmy Fallon elindította a The Tonight Show című esti műsorát. Az évfordulót május 14-én egy kétórás különkiadással ünneplik majd, amelyben az évtized legjobb pillanataiból válogatnak. A nagy alkalomra készülve tette ki Fallon az Instagramjára az alábbi klipet, amelyben Nicole Kidmannel beszélget –
és a könnyed diskurzus egyáltalán nem úgy sül el, mint várta.
Nyilván felvethető, hogy az efféle talk-show-kban közismerten előre egyeztetik a témákat, de ami itt következik, az tényleg spontánnak tűnik. Úgy kezdődik, hogy szóba kerül, 10 éve már találkoztak egyszer, és Kidman megkéri Fallont, mesélje el, mert kíváncsi a férfi verziójára:
Történt, hogy egy közös barátjuk felhívta a műsorvezetőt, hogy átvinné Kidmant a lakására, ha ráér, Fallon pedig azt hitte, hogy egy meghallgatásról van szó a Földre szállt boszorkány (Bewitched) című film kapcsán.
Ahogy ezt Kidman meghallja a műsorban, elkerekedett szemekkel néz Fallonra:
„Én csak arra emlékszem, hogy tetszettél nekem”
– mondja, és ezzel teljesen kirántja a talajt Fallon alól. A fickó hiperventilálva, a fejét fogva döbben rá, hogy Kidman crusholt rá, és amit ő szimpla együttlógásnak gondolt, valójában egy randevú volt. Méghozzá egy baromi kínos randevú.
„Szóval átmentem, ott ültél egy baseballsapkában, trottyosan, és nem beszéltél. Aztán elkezdtél videójátékozni, én meg arra gondoltam, ez szörnyű. Egyáltalán nem beszéltél. Szóval úgy másfél óra után úgy éreztem, nem érdekellek, nagyon kínos az egész. Úgyhogy elmentem, és nyugtáztam, hogy oké, nincs köztünk kémia, meg arra is gondoltam, hogy talán meleg vagy”
– idézi fel a találkát Kidman, teljesen megsemmisítve Fallont. Rá kell döbbennie, hogy tudtán kívül kikosarazta a színésznőt, akit 2002-ben a People magazin a világ legszebb nőjének választott. (Jellemző, hogy Kidman arra gyanakodott, Fallon esetleg meleg – heteroszexuális férfiak nyilván nemigen utasították el élete során.)
„Ez most teljesen lesokkolt. El sem hiszem, hogy randiztam Nicole Kidmannel. Ez elképesztő”
– mondja Fallon, aztán hozzáteszi, hogy Kidman jó döntést hozott, mert Keith Urban, akihez azóta hozzáment, sokkal menőbb nála.
Urak, a tanulság csak annyi: ne legyen senki kishitű, rá kell ívelni félpályáról is, hátha bemegy!