Esetleg a ködbe vesző távoli idők aggastyánjainak elbeszéléseiből, vagy mondjuk old- és youngtimer-találkozókról.
Az evolúciós elméleteket ugyan élőlényekre szokás alkalmazni, de milyen klasszul hangzik itt is, hogy bizonyos vonásoknak el kell tűnniük ahhoz, hogy a haladóbbak teret nyerhessenek. Nos, bár olyan baromi egyszerű törvényszerűségek mentén evolválódna az autófejlesztés és -gyártás, mint az élővilág. Mert akkor ez a fönti állítás akár igaz is lehetne – mind jobban járnánk.
Nagy gondolatok után habkönnyű tartalom: összegyűjtöttünk néhány olyan jellemzőt, amelyek ma már nincsenek az új autók felszereltségi listáján. És van, amiért igenis kár.
#1 Sárga ködlámpák
Az a jellegzetes kadmiumsárga, kevésbé ismert nevén szelektívsárga, lökhárítóra szerelt kerek, később inkább téglaforma lámpa az egyik legigazibb retró. Korábban leginkább ilyennel világították az autók az utat, sőt Franciaországban 1937-től csak ez a fény volt megengedett. És milyen jól jött ez az előírás, amikor kitört a második világháború –
már a kocsi világításából messziről tudni lehetett, hogy szövetséges vagy ellenséges jármű közelít-e.
A franciák nem is igen akartak leszokni a kadmiumsárgáról – egészen 1993-ig ez volt az uralkodó náluk. Az egyébként – nem csak tapasztalati alapok, hanem – tudományosan is bizonyított tény, hogy esős, havas, ködös időben a sárga fény egyértelműen jobb láthatóságot biztosít a fehérnél, mert kevésbé verődik vissza a ködpárán, havon, esőcseppeken.
A fehér a látható fény teljes spektrumát változatlanul veri vissza. Kadmiumsárga színt pedig úgy kapunk, ha kivesszük a két legrövidebb hullámhosszú színt a spektrumból: a kéket és az ibolyát – innen jön a szelektív elnevezés. Minél rövidebb a hullámhossz, annál megterhelőbb a szemnek, így hamarabb is fárad el tőle. A nagyobb hullámhosszú színek, mint például a sárga,
sokkal kíméletesebben bánnak a szemmel kontrasztos, sötét környezetben.
Zord időben vezetve a fehér fény erőteljesen megcsillan a tejködön, a jeges vagy porzó havon, a fogyni nem akaró esőcseppeken, ami aztán visszaverődve kápráztatja a szemedet – és ez itt most nem egy elismerés, hanem ez a megfelelő terminus technicus.
Ugyanakkor a kadmiumsárga fény nem verődik vissza olyan mértékben a látást korlátozó elemekről, így javítja a láthatóságot. Hosszabb, több órásra utakon pedig ez rengeteget számít, hiszen a szemed sem fárad el olyan hamar. Nem véletlen, hogy a Le Mans-i 24 óráson még most is többnyire ezt használják a GT-osztályú gépeken, ahogy az sem, hogy mindmáig vásárolhatsz ilyen színhőmérsékletű sárga izzót a verdád ködfényszóróiba – feltéve, hogy még nem LED-esek.
Tekintve, hogy az intelligens fényszórórendszerek minél bolondbiztosabb és hatékonyabb működésébe és tökéletesítésébe mennyi energiát fektetnek manapság a gyártók, esélyes, hogy ez a szín is egyszer még visszatér valamilyen formában.
#2 Elefántfül
A viccesen találó elnevezésű apró ablak volt a hajdanán a manuális klíma. Az oldlablakoktól függetlenül lehetett nyitni és huzatmentes szellőzést biztosított az utastérnek. Tipikus esete az egyszerű, de nagyszerű megoldásnak, ráadásul a legtöbb verdának baromi jól is állt. A fedélzeti szellőző, keringtető, és légkondícionáló berendezések elterjedésével
ez a praktikus, könnyen kezelhető, faékegyszerűségű, mégis valahogy stílusos feature nyomtalanul eltűnt.
#3 Autóstérkép
Kötelező felszerelés voltak minden utazáshoz, lehetőleg mindig az autóban kellett lennie. Nem véletlenül nevezzük még ma is térképzsebeknek az ajtók belső oldalának tárolózsebeit. Hasonlóképpen maradt meg az elnevezés, mint a kesztyűtartóé, amiben manapság már pont kesztyűt nem tart senki.
Léteztek a lepedőnyi, többszörösen összehajtottak, amikkel jó sokat kellett bíbelődni, hogy rendesen legyenek visszahajtogatva és elférjenek a kesztyűtartóban vagy a térképzsebben,
a prémiumabb verziók pedig spirálfűzésűek voltak, súlyos-vaskos változatban, esetleg keményfedeles könyvkötésűek.
Ez még az a korszak, amikor a figyelmet nem vonták el a bejövő üzenetek, hívások, meeting-emlékeztetők, és a soha nyugtot nem hagyó chatprogramok – az érintőképernyőnek meg még csak a fogalmát sem ismertük.
A sofőr az útra koncentrált, és ha nem volt útitársa, hogy mitfahrerkedjen neki, meg-megállt a térképen belőni a jó irányt. Orkánszerű szélben dzsicuzni a hektárméretű, kihajtogatott autóstérképpel a motorháztetőn – megfizetetetlen. Minden másra ott a Google Maps és a Waze.
#4 Analóg autórádió-magnó
Ceruzával visszacsévélni a magnószalagot – mára felnőtt egy-két nemzedék, melynek tagjai ezt már nem ismerik. Az elektronikai eszközöket gyártók komoly versenyben vannak az autós érintőképernyős zenelejátszókhoz terén is, ám
a taktilis kezelőszerveknek (értsd: mindennek van gombja) előbb-utóbb vissza kell térniük,
mert ergonómia és menetbiztonság szempontjából nevetségesen rossz a jelenlegi irány.
#5 Látványos rádióantennák
Amikor még a sokszor recsegő rádióállomásokat tekerőgombbal kellett keresgetni, és a Déli Krónika sávja nem jelent meg digitálisan, akkor lehetett látni ezeket a jó hosszú rádióantennákat. A prémiumabb modellek motorosan tolták ki és húzták be – ez egy külön extra volt számos típusnál.
Később jöttek a jóval rövidebb, már nem teleszkópos kivitelek, de azok is épp elég hosszúak voltak ahhoz, hogy a gépi autómosó letörje, ezért
mosatáskor ezeket is rituálisan le kellett csavarozni az autóról behajtás előtt.
A modern autókon ilyen huncutság már nincs, helyettük egészen mini és robosztus kivitelű antennamegoldások vagy szélvédőbe integrált változatok vannak.
#6 Tekerős ablak
A kézzel hajtott kurblis tekerentyűk helyett ma már egy gombnyomással leengedhetjük vagy felhúzhatjuk az ablakot, ami fényévekkel kényelmesebb, de azért ennek is megvoltak a maga előnyei:
véletlenül nem lehetett megnyomni, nemigen romlott el és áram nélkül is
működtethetővé tette az ablakokat.
#7 Kanapéülések
Ezeken a süppedős „padokon” az első sorban három ember is könnyedén elfért, és még egy negyedik soványat is be tudtak szorítani, ha muszáj volt. Viszont nem voltak biztonsági övvel felszerelve, és persze légzsák sem védte az utasokat. A ergonomikusabb, különálló ülések bevezetésével
az utazás biztonságosabbá, kényelmessebbé vált,
az autó megjelenése pedig sportosabb lett, a beltér nem hasonlított többé a nagyszüleid nappalijára.
#8 Keménytetős kabrió
A keménytetős kabrió az 1950-es évek autóinak trendje volt. Az oszlop nélküli megjelenésnek azonban megvoltak a hátrányai, a jármű nem volt védett az oldalütközés ellen és boruláskor sem. A keménytetős kabriókat így végül kivonták a forgalomból. Az 1978-as Chrysler Newportot és New Yorkert tekintik az utolsó igazi hardtop-kabrióknak.