Amerikai tudósok ezt hozták ki.

A Neuropsychologia nevű szaklapban megjelent kutatási eredmények egyértelműen megmutatták, hogy egy kis ráfeszülés még jót is tesz, mint a folyton píszelgetős, halálos nyugalomban vakarózás. Az 1200 résztvevőnek egy kis memóriateszten kellett végigmenniük, melynek során arcok és mindenféle eszközök felismerése volt a feladat.

A Georgiai Egyetem kutatói pedig mindeközben figyelték az agyukat, konkrétan azt a részt, mely a rövidtávú memóriához kell. Az agyi tevékenységük felvételét kielemezve aztán észrevették, hogy a kutatás azon résztvevőinél,

akik a kérdőíves kikérdezés során magasabb stresszről számoltak be, vagyis kissé ráparáztak a vizsgálatra, ennek területnek szingnifikánsan a kisebb volt az aktivitása – vagyis ők könnyebben memorizálták a dolgokat.

Ezzel szemben azoknak, akik az alacsonytól mérsékeltig terjedő intenzitású stresszt jelöltek, ugyanez a rész sokkal jobban pörgött. A később elvégzett memóriateszt aztán ugyanezt az eredményt hozta. Ami még figyelemreméltó, bár annyira amúgy nem meglepő, ha belegondolunk, hogy aki kiterjedtebb és erősebb a szociális hálóban él, azok jobban tudják a stressz-szintjüket.

Ami ahhoz kell, hogy épp annyira stresszeljünk, amennyi kell, hogy jobban teljesítsünk, ha helyzetben vagyunk. Manapság ugyan bevett frázis a stresszt kárhoztatni mindenért, de ezen kutatási eredmények megerősítik, hogy valamennyi feszültségre szükségünk van.

Nevezzük akár szenvedélynek, de legalábbis annak, ami meglobbanthatja azt a szikrát, mellyel belevethetjük magunkat abba, amit amúgy szeretünk csinálni, hogy így érjük el azt a bizonyos flow-állapotot.

Akit érdekel, hogy is működik mindez pontosan, menjen rá a Neuropsychologiában megjelent összefoglalóra.