Kemény évünk volt – és most nem a geopolitikai eseményekre gondolunk. Hanem Will Smithre. És Justin Bieberre. Meg Harry Stylesra.
Húzós év volt 2022, tele tragédiával, ijedelemmel, globális fenyegetéssel és ezerötszáz forintos trappistaszeletekkel. A mélyrepülésnek természetesen nem lesz vége csak azért, mert új év jön, mi azonban most nem foglalkozunk ezzel, és arra kérünk titeket is, hogy ne gondoljatok a fenti szörnyűségekre (főleg most, hogy tételesen felsoroltuk őket), koncentráljunk inkább arra, amin önfeledten nevethettünk és dühönghettünk, akár egyszerre:
A celebek ciki, kínos, ómagyar kifejezéssel élve: cringe pillanataira.
Ezekből gyűjtöttünk össze ötöt.
#1 A Pofon
Számtalan okunk van visszasírni a szép időket, legyen szó órákról, autókról, formatervezési irányelvekről (rád nézek, Bauhaus-mozgalom!), vagy általában arról, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt még nem tudtuk (csak sejtettük), hogy az általunk ismert civilizáció a vesztébe rohan. Most azonban azokat a régi szép időket sírjuk vissza, amikor
egy férfiak közt elcsattanó pofon szigorú etikett szerint és társadalmilag szabályozott keretek közt zajlott, magát az aktust pedig minimum egy pisztoly-, de inkább kardpárbaj követte.
Nem pedig ez a béna, közösségi médiában előadott fogadkozás és non-apology.
Természetesen a Will Smith által az Oscar-gálán elcsattintott, fizikailag kevésbé ártalmas, de ettől eltekintve a teljes bolygót megrengető pofonról van szó. Amelyben nem is az a lenyűgöző, hogy egy gazdag, középkorú filmsztár a világ egyik legnézettebb műsorában élőben meglegyintett egy másik gazdag, középkorú filmsztárt, hanem az, hogy mennyire zavarba jött ettől az egész világ a Breibart-féle incelektől a woke SWJ-bajnokokig.
Főleg azért, mert a felvetődő kérdésekre egyszerűen nem voltunk felkészülve.
- Hogyan és mennyire ér megvédeni a feleségünk becsületét 2022-ben, píszí arcként, ha azon csorba esik?
- Bízzuk rá, hogy meg tudja védeni magát, vagy tegyünk úgy, mintha egy kocsmában lennénk, és menjünk neki az illetőnek? Toxikus maszkulinitás mindez, vagy jó példa az éppen felnövő generációnak?
- Rasszizmus-e, ha a felpofozott férfi fekete? És ha a pofozkodó is az, akkor mi van?
- Kell-e ezek után bocsánatot kérni? Ha igen, szabad-e célozni arra, hogy a feleségünk kopaszságára beszólni semmiképp sem oké, vagy valódi kommunista önkritikát kell gyakorolni, és várni, hogy valaki ezek után is adjon egy szerepet például egy hatásvadász rabszolgás filmben?
Válaszok azóta sincsenek. (Kivéve talán az utolsót: Will Smith végül kapott egy szerepet egy hatásvadász rabszolgás filmben.) A Pofon azonban most már velünk marad és alighanem elkísér minket a világ végéig. Itt mindenesetre elmondtuk, mit gondolunk az egészről.
#2 A Csula
Az e cikkben szereplő történetekben sok közös nincs, legfeljebb az, hogy képtelenek vagyunk intenzív szekunder szégyen nélkül visszagondolni rájuk, és az, hogy valahol értjük őket. Azaz tudjuk, kik a szereplők és mi motiválta őket, még ha nem is értünk velük egyet. A Csula azonban kifog rajtunk: őszintén, lövésünk nincs, mi történhetett. Sőt, arról sincs, történt-e egyáltalán bármi.
Az biztos, hogy Olivia Wilde Don’t Worry, Darling című filmje a pozitív és negatív médiavisszhang ellenére totálisan középszerű lett, ahogy az is, hogy a bemutatót kiábrándító botrányok kísérték Shia LaBeouf állítólagos kirúgásától a rendező és Florence Pugh közti csendes háborúig. Ezt azonban mind félresöpörte és beárnyékolta,
amikor az egyik főszereplő, Harry Styles egyszerűen beleköpött a másik főszereplő, Chris Pine ölébe a velencei bemutatón.
Ami ezt követte, azt egyrészt nehéz elmesélni, másrészt jól példázza, hogyan működik az internet 2022-ben. Az online elterjedt egy darab pár képkockás videófelvételen tisztán látszik a csula, ahogy az is, hogy Pine konkrétan elveszíti a kapcsolatát a valósággal, és onnantól csak réved a semmibe. A videót tízezrek elemezték tízezerféleképpen, Pine képviselője szerint röhejes kitaláció az egész, Styles pedig csak egy koncerten szólalt meg az ügyben: azt üzente a színpadról,
nagyon jó érzés újra New Yorkban lenni, vártam már, csak még elugrottam Velencébe, beleköpni Chris Pine ölébe.”
Ki tesz most igazságot? Létezik-e objektív igazság? Számít-e, hogy létezik-e egyáltalán a Csula, vagy csak a kollektíve validált fantázia ezerféle olvasatának kakofóniája van, semmi más? Lehetne-e, hogy nem várjuk meg a klímakatasztrófát, hanem jön végre az a meteor?
#3 A Só
Vicces mémként indult, megkérdőjelezhető döntések sorozatával nyitott étteremláncot, mérsékelten kiérdemelt hírnevét használva marketingelte magát, végül eljött a pillanat, hogy kimondjuk kerek-perec:
Salt Bae egy seggfej.
A mémkorszak csúcsán az internet talán leghíresebb mozdulata az volt, amikor a török étteremtulajdonos, Nusret Gökce metroszexuális, de határozott csuklólendítéssel megsózott egy steaket. Akkor még csak Salt Bae-ként ismerték, hamarosan azonban azzal került be a köztudatba, hogy túlárazott ételeket árul, miközben éhbérért dolgoztatja alkalmazottait, és közben mindent megsóz, mintha nem lenne holnap, hiszen ez az ő védjegye.
Neki ezt is lehet
Idén pedig a vébédöntő alatt tűnt fel, méghozzá azzal, hogy nemcsak a VIP-páholyba férkőzött be, hanem egyenesen a pályára is lement, ahol igazi nyomulós influenszerként először Messivel szelfizett, majd egyszerűen megfogta a trófeát és – meglepetés! – megsózta.
Mindezt azért tehette meg, mert jóban van Gianni Infantino FIFA-elnökkel, azaz az egész botrány pont annyit árul el a szervezetről, mint magáról Gökcéről. Mellesleg a FIFA szabályzata kimondja, hogy a szervezet illetékesein kívül
a trófeát csak egy nagyon szűk csoport érintheti meg és tarthatja a kezében, jelesül a világbajnokság korábbi győztesei és államfők.
Azt nyilván mondanunk sem kell, hogy az esetnek nem lett következménye. Mi azért szégyelljük magunkat, ha az érintettek eddig nem ia jutottak el.
#4 A Műalkotás
Külön tételként emelhetnénk ki az NFT-piacot mint 2022 legcikibb pillanatát, ha pillanat lenne, és nem egy kínosan hosszúra nyúló jelenség, amelynek mostanra szerencsére már csak a haláltusa maradt hátra – hacsak pár pénzéhes cég még ki nem talál valamit. (Ki fognak találni.) A forradalmi technológiaként beharangozott, kriptoalapú online biztosítási és védelmi rendszert tényleg bármire használhatták volna a feltalálói és haszonélvezői.
Természetesen arra használták, hogy csúnya animgifeket és .jpg-ket áruljanak a segítségével nagyon-nagyon drágán, és mindezt kortárs művészetnek hívják.
Ennek első és azóta is illusztris példája a Bored Ape Yacht Club, amely véletlenszerűen generált, rajzfilmszerű majomportrék sorozata volt, melyeket unatkozó gazdagok és kevésbé gazdag palimadarak egy időben úgy vettek, mint a cukrot. Közéjük tartozott Justin Bieber is, akit csak a zenéje és viselt dolgai miatt egyébként nincs okunk cikizni, tisztességes popsztár lett belőle – de az mégis védhetetlen, hogy segített promótálni ezt a hülyeséget.
Aztán persze ő is megszívta. Két NFT-majmot vett, az egyiket 1,29 millió, a másikat „csak” 444 ezer dollárért. Ma 69 ezer dollárt ér mindkettő. Biebert persze nem kell sajnálni, aligha érzi meg, hogy bukta ezt a számunkra felfoghatatlanul nagy összeget.
#5 A Köpenyes Hiszti
Ez nem cringe pillanat, hanem cringe eseménysor volt, amelynek több tanulsága is akadt. Például:
- Bár szeretjük azt gondolni, hogy egy olyan milliárd dolláros ipart, mint Hollywood, okos és ügyes üzletemberek irányítanak, valójában ott is az megy, mint a rendszerváltás utáni magyar privatizációban: káosz, ostobaság, agresszió és a lehető legtöbb pénz lenyúlása.
- Dwayne Johnson csak addig szimpatikus, amíg minden úgy alakul, ahogy szeretné; ahogy ellentmondanak neki, infantilis hisztigéppé változik.
Történt ugyanis, hogy új vezetőséget kapott a Warner, miután egyesült a Discoveryvel, a frissen kinevezett fejesek pedig iszonyatos fűnyírást rendeztek a készülő és már elkészült tartalmak közt. Sorozatokat és filmeket tüntettek el, állítottak le és söpörtek félre, sokáig nem lehetett tudni, mi lesz az elmúlt években szép eredményeket produkáló, feléledni látszó DC-filmekkel. Beindult tehát a hatalmi harc, Johnson pedig a Black Adam című filmjére hivatkozva kikiáltotta magát döntéshozónak, olyanokat nyilatkozva, hogy ő személyesen hozza majd vissza Henry Cavillt Superman szerepébe (ez az említett film végefőcím-jelenetében sikerült is pár másodperc erejéig), és kettejük közös mozija lesz majd a DC-univerzum legkeményebb összecsapása.
Végül James Gunnt és Peter Safrant tették meg a képregényfilmek felelősének, és bár a Szikla egy ideig lelkesen tweetelgetett arról, hogy mekkora haverok ők és micsoda ambiciózus terveik vannak, végül kiderült az igazság:
A két produce rebootol mindent, Black Adamből nem kérnek egy ideig, Superman pedig fiatalabb lesz.
Johnson erre kikövetett mindenkit az Instán és a Twitteren, aztán amikor ezt kiszúrták, azt írta, ez nem is igaz, mert soha nem is követte őket, és sértődötten visszavonult, illetve bocsánat, legutóbb lányai körében cukiskodott. (Jó, az tényleg cuki volt.) Ja, és egyeseknek feltűnt, hogy esetleg nem bontja ki az igazság minden részletét az edzésmódszereiről. Henry Cavill eközben a szokásos eleganciájával egy szót sem szólt, most pedig övé a készülő Warhammer-sorozat főszerepe.
A tanulságokat mindenki vonja le magának.