Nehéz elhinni, hogy A Szikla tisztán edz

Szerző: Lakinger Béla

Fölösleges ítélkezni a szerhasználat miatt, de az őszinteség elvárható minden ismert embertől.

Világszerte felhördültek A Szikla színészetét – vagy legalább a bicepszkörfogatát – csodálók, amikor Joe Rogan podcastja egyik nemrég megjelent adásában azzal gyanúsította meg Dwayne Johnsont, hogy titokban szedett szerekkel építi lenyűgöző izomzatát, vagyis megtéveszti a közvéleményt.

Rogan egész pontosan azt kifogásolta, hogy Johnson úgy tesz, mintha csak természetes módszerekkel élne, ami a fizikumát elnézve, 50 évesen egyszerűen irreális – tiszta vizet kellene tehát öntenie a pohárba, hogy ne tartsa tévedésben az őt követni akarókat:

Az ügyről szóló cikkünkhöz rengeteg komment érkezett a Facebookon, köztük nem kevés olyan, amely kétségbe vonta, hogy Rogan jól meg tudja-e látatlanban ítélni Johnson módszereit. Voltak továbbá olyan hozzászólók is, akik abban az esetben sem tartják felelősnek a színészt a követőiért, ha a podcasternek történetesen igaza lenne.

Mindkettő elég érdekes kérdés, ezért megkérdeztük egy hús-vér hazai testépítőt, hogyan látja mindezt.

Nem kizárt, de

“Ránézésre elvileg lehetséges lenne, hogy Dwayne Johnson naturál edzéssel érje el a mutatott formáját, de nagyon valószínűtlennek tartom, hogy valóban így csinálja” – mondta felvetésünkre Páldi Gábor, akinek több szép nemzetközi eredménye is van, például volt már 4. helyezett az Európai Arnold Classic testépítőverseny junior kategóriájában.

Meg is magyarázta, miért szkeptikus:

Szerintem naiv feltételezés, hogy egy A-kategóriás filmekben játszó amerikai színész, akinek rengeteg pénz és korlátlan lehetőségek állnak a rendelkezésére, nem fordul egyéb módszerekhez.

Hiszen neki a testépítés láthatóan nem cél, hanem egy eszköz annak érdekében, hogy minél karakteresebb színész legyen”.

Johnsonról egyébként korábban többeknek feltűnt, hogy a teste időnként a filmszerepekkel együtt változott. Például a Mark Wahlberggel közös Pain & Gain című filmben rendkívül izmos volt, míg a Black Adamben már nem tűnt olyan vaskosnak. Ez önmagában persze nem lenne bizonyíték a kokszolásra, más színészek is nagyon komoly fizikai változásokat értek el bizonyos szerepek kedvéért.

Igenis van felelősség

Páldi Gábor kérdésünkre azt mondta, egyetért azzal, hogy ha egy ismert ember elhallgatja a szerhasználatot, az nem helyes. “Nem gondolom, hogy arról is be kellene számolni, ki mit szed, de magát a tényt fel kellene vállalni, hogy ne legyen senki félrevezetve”.

A minták ugyanis hatnak, az átlagemberekre is, azokra meg különösen, akik akár amatőr szinten testépítéssel foglalkoznak.

“Önmagában a használatot szerintem értelmetlen morális alapon kifogásolni, az őszinteség viszont fontos lenne” – tette hozzá.

Éppen ez a szempont volt a fókuszban a közelmúlt nagy port kavart eseténél: a Liver King néven ismert, videóin nyert húst marcangoló amerikai fitneszinfluenszer éveken át azt állította magáról, hogy semmit nem szed, csak aztán kiszivárgott néhány emailje, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy nem mondott igazat. Jellemző, hogy a fickó azóta is próbálja megmagyarázni, miért nincs ezzel semmi baj.

Nem titok, hogy a testépítők, erőemelők körében elterjedtek a teljesítményfokozók, a sportolók nyíltan beszélnek erről, “nekem is vannak a használatról saját tapasztalataim”, jegyezte meg Páldi Gábor. Ez a közeg ebből a szempontból másként működik, mint az olimpiai sportok világa: van külön verseny a naturál testépítőknek, ahol végeznek doppingteszteket, azon kívül pedig mindenki felvállalja, hogy ő szed ezt vagy azt. “Ezt sokkal egyenesebb megoldásnak tartom.”

De mit tolhat A Szikla?

Szakértőnk úgy véli, azt nehéz megmondani, hogy ha Dwayne Johnson valóban szed valamit, akkor pontosan mit, de valószínűleg anabolikus-androgén szteroidokat vagy legalábbis szuprafiziológiás (a normális élettani értéknél nagyobb) mennyiségű tesztoszteront. A szteroidok még mindig a leggyakrabban alkalmazott szerek, a tesztoszteronpótlás pedig Amerikában az edzéstől teljesen függetlenül is népszerű 40 éves kor fölött.

Holott a tesztoszteron normális szintje egyénenként eléggé eltérő lehet, és a legtöbb embernek, aki él vele, valószínűleg nincs rá igazán szüksége, elég lenne az egészséges táplálkozás és a sport”.

A másik felkapott szer a növekedési hormon, ez is viszonylag könnyen beszerezhető, pláne, ha valakinek van pénze.

Veszélyek

A szteroidok legnagyobb kockázata a mentális függés, nélkülük ugyanis egyszerűen nem lesz meg ugyanaz a kinézet, bármennyit edz valaki. A tesztoszteron rizikója, hogy 

akár egy minimális adag is leállíthatja a szervezet saját termelését, azt újraindítani pedig nagyon nehéz. 

Dózistól függően előfordulhatnak máj- és veseproblémák, a mellszövet megnagyobbodása, agresszív viselkedés, libidóváltozás, a leállás után akár impotencia is. “A növekedési hormon ehhez képest nagyjából mellékhatásmentes” – mondta Páldi Gábor.

És akkor ott van még ez:

Itt van még jó kis kontent