Kishitűség, irigység, elvárások, hazugságok – te mivel mérgezed az életed? Nem elég a nyomasztás, ami a külvilágból jön, önmagunk is nagy hatékonysággal tudjuk megkeseríteni a saját életünket. Ítélünk, címkézünk, és szapulunk másokat azért, amit valójában önmagunkból hiányolunk. Pedig van kiút, Hevesi Krisztina pszichológus és Gyulai Éva life coach segítségével próbáljuk megmutatni, merre indulj.
Az életben bármiről is legyen szó, ami kicsit is túlmutat az egyetemes emberi szükségletek témakörén, az valamiért mindig ellentéteket teremt köztünk és bennünk is. Mindig lesz egy réteg, aki csakazértis beleáll azokba a dolgokba, amit a többség megvet, míg a másik oldalra azok rendeződnek, akik inkább véleményezéssel, ítélkezéssel ütik el az időt. A duci nő lenézi a soványat, mert az csak felszínes, eltartott, törtető ribanc lehet, akinek még megszületni sem volt nehéz.
Nutellás kenyér maradékával a szája sarkában fennhangon hirdeti, hogy ő mennyivel eredetibb, és kerekded formáival együtt mennyivel inkább NŐ. Ami teljesen igaz is lehet, a baj csak az, hogy mindeközben órákat tölt a megvetett kaszt profiljának elemzésével, a leszólt stílusjegyek másolásával, a számára elérhetetlennek gondolt, vélt vagy valós sikerek utáni áhítozással.
Míg az Insta másik oldalán hollywoodi mosollyal az arcán, tökéletesre maszkoló filterrel felvértezve, értetlenül és szánakozva néz a legmenőbb étteremben 0 kalóriás vacsoráját fogyasztó, hibátlan alakját luxusmárkákba bújtató, sminket, plasztikát és egyéb optikai tuningokat büszkén vállaló „tökéletesség”. Mosolyog, szánakozik, és közben néha majd meg eszi az fene, hogy egy-egy estére a tévé előtt paprikás csirkét és nokedlit majszoló, egyszerű, duci lány lehessen.
Nem csak a nők
Mindeközben pedig észrevétlen a férfiak is beszállni látszanak abba a ringbe, ami korábban sokkal inkább a nők számára fenntartott küzdőtér volt. És összecsap a páva, a díszbuzinak vagy metroszexuálisnak titulált, a divatanalfabéta és az aputestet villantó, pörköltszaftos trikóját státuszszimbólumként lobogtató „igazi férfi”.
És ekézzük egymást, miközben a mások felé fordított „fegyverek” észrevétlenül felénk sülnek el, hiszen
a legtöbb esetben amit másban rossznak látunk, azt titkon magunkból hiányoljuk.
Észre sem vesszük, ahogy a többiek mustrálása közben a saját kishitűségünket tápláljuk, de legalábbis attól vesszük el az időt és a lehetőséget, hogy saját magunk számára élhetőbb, boldogabb életet teremtsünk.
Már nehéz felmérni, hogy mivel ártunk többet magunknak: a tökéletesség hajszolásával, az önámítással, hogy nem vágyunk rá, az irigységgel, a hazugsággal, a kishitűséggel vagy az önmagunk és mások felé irányított elváráscunamikkal. Megvetjük a külsejükkel és a külsőségekkel sokat foglalkozókat, holott a vágy a jóra és a szépre alapvetően velünk született igény, ami egészséges keretek között tartva nem is feltétlen veti vissza az életünket. Sőt. Mi a rosszabb a lelkünknek? Heti 4 alkalmat töltetni az edzőteremben, vagy irigységgel és hazugsággal pakolni magunkat csordultig?
Jól kinézni jó
A külsőnkkel foglalkozni tényleg annyira felesleges?
Akit érdekel a felszín, az tényleg csak felszínes lehet?
Sokat hallani, hogy a külcsínt tatarozva nem oldjuk meg a problémákat, hiszen azoknak a gyökere mindig mélyen van, és a siker kulcsa nem a megjelenésünkben és a látszatban rejlik. Nem lehet, hogy ez nem ennyire fekete és fehér?
Aggasztóan sok problémát gyártunk saját magunknak, pedig a média, az aktuális popkultúra, az egyre élesebb képet mutató szélesvásznú televíziók éppen elég nyomást helyeznek ránk, a saját démonjaink továbbtáplálása nélkül is. És talán pont emiatt annyi helyes férfi és még náluk is több, a maga nemében gyönyörű és értékes nő kallódik önmagát alulértékelve, hamis visszaigazolások után kajtatva a Tinderen és társain, hogy az emberben felmerül az a fajta „Miért?”, ami szakértői válaszok után kiált.
Meg is kérdeztem két szakembert.
Hogy egyből szélesebb spektrumot foghassunk be, egyrészt Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal beszélgettem a szépségkultuszból fakadó problémáink kapcsán, illetve Gyulai Éva life coachot is megkérdeztem arról, általánosságban milyen problémákkal találkozik ő, aki hasonló vonalon, mégis más perspektívából és hangsúlyozással közelít a hozzá fordulókhoz.
Hevesi Krisztina szexuálpszichológus
Közgazdász, újságíró, pszichológus, az ELTE PPK oktatója. Többféle terápiás módszerben is jártasságot szerzett, kiemelt kutatási területei a stressz, illetve az ezzel való megküzdés és a szexualitás szerepe a mentális egészségben.
Fotó: Csányi István
beautyFY: A sztereotípiák szerint a nők foglalkoznak többet a külsejükkel, és ők azok, akik kritikusabbak is magukkal szemben. A te tapasztalataid is ezt támasztják alá, vagy ez ma már a férfiakat is legalább ugyanennyire érintő kérdés?
Hevesi Krisztina: Ha nem is ugyanennyire, de mindenképpen egyre inkább reflektorfénybe kerül a férfikülső. Serdülő fiúk esetében ismert több olyan kutatás, hogy míg korábban elsősorban a kamasz lányokra volt jellemző a folyamatos elégedetlenség önmagukkal szemben,
korunk „tökéletes test”-kultusza mára a fiúkat is elérte.
Azonban míg a lányok elsősorban a túlsúly miatt aggódnak, addig a srácok inkább erőteljesebb, izmosabb testre vágynak, amit sajnos gyakran hormontartalmú készítményekkel igyekeznek elérni. Serdülőkorban amúgy is jellemző, hogy a kamasz a testén valamit mindig túl kicsinek vagy túl nagynak észlel, ám az Adonisz-komplexus, izomdiszmorfia, inverz anorexia krónikus mértékű növekedése társadalmunkban jelzi, hogy a fiatal férfiak körében is teret hódítottak a testképzavarok. A férfikülsővel való foglalkozás egyik ikonikus példája, egyben fontos kilométerköve a metroszexualitás jelensége, amely a női szépségipar (szinte) teljes tárházát a férfi számára is legálissá – de nem kötelezővé – tette.
bFY: Szerinted mennyiben eredeztethetőek valaki magánéleti vagy akár karrier vonatkozásában elszenvedett sikertelenségei abból, hogy nem érzi magát kellően vonzónak?
H. K.: Az önbizalom öltöztet – és ugye, ha valaki meztelennek érzi magát, az általában nem fesztelen.
A szorongás megöli a teljesítményt.
Egy kísérletben férfiak és nők utcai ruhában, illetve azt követően fürdőruhában oldottak meg matematika példákat. Míg a férfiak esetében nem változott meg a teljesítmény a két helyzetben, addig a nők matematikai feladatmegoldását jelentős mértékben lerontotta a nagyobb testfelületet láttató szituáció – részben a külalakra irányított figyelem, illetve a szorongás folytán. Ha nem érezzük magunkat elég vonzónak, s úgy gondoljuk, hogy ez hátráltatja a célelérésünket, akkor az önbeteljesítő jóslatok „szabálya” szerint valóban kevésbé leszünk sikeresek, és ehhez még fürdőruhában sem szükséges lennünk.
bFY: A párkapcsolati problémák hátterében milyen gyakorisággal áll külsőségekkel kapcsolatos elvárás vagy hiányérzet? Ezek inkább magunkra vagy inkább partnerünkre irányulnak?
H. K.: Mind a saját, mind a másik külsejével kapcsolatos elvárás képes tönkretenni a szexuális életet, s ezáltal magát a párkapcsolatot is. A szexuális vágy szempontjából fontos, hogy a másikat vonzónak lássam, azonban a saját testtel való elégedetlenség sokkalta inkább a szexuális zavarok forrása.
bFY: Tapasztalataid szerint a külsejükkel elégedetlenkedők többségében jogosan aggodalmaskodnak, vagy inkább csak túlzottan kritikusak? Mennyi figyelmet fordítunk magunkra?
H. K.: Annál több figyelmet fordítunk a külsőnkre, minél több üzenet bombáz minket a reklámokból, plakátokon, címlapokon és a közösségi média platformjain, hogy kizárólag a tökéletes test az elfogadható, s a boldogság forrása. Szinte egy gép mintájára folyamatos testkarbantartással kell alkatrészeink állapotát megőriznünk, egyik-másikat lecserélnünk.
bFY: Mik a leggyakoribb panaszok, félelmek, problémaforrások a hozzád fordulók körében azok közül, amelyek az aktuális szépségkultusz és a filterezett valóság köré épülnek?
H. K.: Az egyik rögtön a párválasztás:
a közösségi média különböző applikációkkal feljavított, pózoló képeihez képest a partner „szürkébbnek” tűnhet, hisz nem tud egész nap csücsörítve-pucsítva rohangálni a szobában, és filterek sincsenek rajta.
Ezért nehezebben is köteleződünk el, mivel az interneten megélt ingerbőség mellett el is hisszük, hogy a választható partnerek száma szinte végtelen.
bFY: Ha egy általános üzenetet kellene megfogalmaznod a férfiak és nők felé annak érdekében, hogy kiegyensúlyozottabb, önbizalommal teli és sikeres emberek lehessenek mind párkapcsolataik terén, mind a magánéletben, mi lenne az?
H. K.: Sajnos nem létezik egyetlen ilyen összesűríthető varázsmondat. Érdemes több könyvet és cikket elolvasni, előadást meghallgatni a témában, mert minél jobban átlátjuk és megértjük ezeknek a mechanizmusoknak a működését, annál inkább függetleníteni tudjuk magunkat a hatásuktól.
Gyulai Éva life coach
Tanár, life coach, saját cégében többek közt a coaching módszereit felhasználva segíti az angol nyelvű állásinterjúkra való felkészülést. Szakterülete az önbizalomhiányból eredő dilemmák feltárása és kezelése, kutatási területe a siker és a motiváció mélyebb megértése, mozgatórugóinak feltárása.
bFY: Kik és milyen problémával fordulnak hozzád általában?
Gy. É.: Teljesen vegyes a kép. Kortól, nemtől függetlenül, párban éppúgy, mint egyedül. Viszont párok esetében érdekes volt tapasztalni, hogy
sok esetben a férfiak kezdeményezik az üléseket, ők javasolják hogy járjon a pár hozzám,
nem pedig a nők, ahogy azt gondolnánk. Igen gyakran függetlenül attól, hogy két személy közös életéről vagy egy ember egyéni útjáról van szó, nem tudják a klienseim meghatározni, merre tart az életük, vagy ha megvan az út, bizonytalanok, hogy jó-e az irány. Sokszor talán azt sem tudják, mire vágynak igazán. Illetve vannak azok, akik abban a fázisban fordulnak hozzám, amikor minden stimmel, és éppen ez tűnik számukra rémisztőnek.
bFY: Milyen gyakorisággal állnak a problémák hátterében külsőségekkel kapcsolatos elégedetlenségek?
Gy. É.: Az önbizalomhiány szinte mindenkinél jelen van, amelyet a mai világ tökéletességre vonatkozó elvárásain túl a legtöbb esetben a család elismerésének és szeretetének hiánya táplál. Vagy legalábbis az a hiányérzet, amelyet a rossz kommunikáció, a kinyilatkoztatások hiánya eredményez.
bFY: Párok esetében, inkább magukkal vagy inkább a másikkal szemben erősebbek az elvárások?
Gy. É.: Sokszor azt tapasztalom, hogy a másikkal szemben is épp ugyanolyan nagyok az elvárások, ha nem nagyobbak. Persze ezt az érintett fél többnyire úgy éli meg, hogy magával szemben is nagyon szigorú, és csak ugyanazt követeli meg a másiktól, mint a saját magától, de ez sokszor torz elképzelés. Ilyenkor, ha képletesen egy szerződésről beszélnénk, akkor azt mondhatnák, hogy nem egyenlőek a két félre rótt terhek. Gyakori probléma, hogy a pár egyik tagja úgy szereti a másikat, ahogy van, míg a másik változtatni akar a partnerén, ami természetesen rosszul esik annak, aki a másikat teljes egészként tudja elfogadni és szeretni a hibáival együtt. Ez egyébként általában azokra az emberekre jellemző, akik partnerkapcsolataik keretein túl is inkább kritikusak a világgal szemben, mint saját magukat illetően.
bFY: Mik a férfiak legnagyobb félelmei tapasztalataid szerint?
Gy. É.: A férfiak legnagyobb félelme fiatalok esetében az, hogy képesek lesznek-e a vágyott életet, körülményeket megteremteni. Míg azoknál, akiknek családjuk van, a már megszerzett egzisztencia megtartásának kérdése okoz leginkább gondterhes perceket, önértékelési problémákat. Azt tapasztalom, hogy
alapvetően a férfiak legfontosabb prioritása még mindig az, hogy családjuk számára hosszútávon is mindent képesek legyenek megadni.
Hiszen bármennyire is változnak az elvárások, az életvitelünk, bárhogyan is rendeződnek a tételek a fontossági listán, a férfiak szerencsére még mindig szeretnének férfiként funkcionálni, jó apák lenni, erősnek mutatkozni, aki mellett mindig biztonságban érzi magát a feleség. Nem mondom, hogy a külsőségek nem kapnak nagyobb hangsúlyt náluk is, mint korábban, de az önmagukba vetett hitüket kevésbé forgácsolja.
bFY: Volt olyan eseted, amelyből szerinted mindenki tanulhat?
Gy. É.: Volt egy konkrét eset, amely szerintem jól példázza mindazt, ami egy (vagy több) embert, kapcsolatokat és komplett életeket is tönkretehet. Hozzám fordult segítségért egy pár, akiknek elmondásuk szerint azért ment tönkre a kapcsolatuk, mert a nő nem tudott teherbe esni, miközben azt bizonygatta, hogy ez minden boldogtalanságának a forrása. Teltek a hetek, és ahogy egyre mélyebbre jutottunk az egyéni problémák feltérképezésében, illetve leástunk a kapcsolatuk rejtett bugyraiba, idővel elhagyta a nő száját az a mondat, hogy ő igazából sosem szeretett volna gyermeket, csak nem merte ezt a férjének bevallani. Szerintem ebbe a hibába az élet számtalan területén belefutunk.
Hazudunk magunknak, hazudunk másoknak azért, hogy vélt vagy valós elvárásoknak felelhessünk meg.
És mindegy, hogy ez most a külsőnket, a munkánkat, a kapcsolatainkat vagy konkrétan a boldogságunk mibenlétét érinti, mert amíg nem tudunk legalább magunkkal szemben őszinték lenni, majd ehhez önazonos módon ragaszkodni, addig csak a saját életünket tesszük nehezebbé. Sokat koptatott gondolat ez, de talán érdemes lenne több időt és figyelmet fordítani befelé, mint a külvilág ámítására vagy épp elkápráztatására.
A segítségnyújtás formái
Bár folyamatosan egyre elfogadottabbá válik tanácsadó vagy terapeuta segítségét kérni magánéleti és szakmai kérdésekben egyaránt, azért még manapság is sok a téves információ ezzel kapcsolatban, és sokan úri huncutságnak tartják az egészet. Pedig a lelki egészséget karban tartani pont ugyanannyira fontos, mint a fizikai állapotot, és ahogyan az erőnlétünk sem fog fejlődni magától, úgy a mentális képességeink kiteljesítéséhez is elkél olykor a szakértő segítség. Ez különböző formákban valósulhat meg:
#1 Terápia
Bármilyen terápiáról legyen is szó, hivatalosan csak az arra jogosult, megfelelő képzésben részesült személy (pszichológus vagy pszichiáter) végezheti. Természetesen mindenki maga dönti el, hogy kitől kér segítséget, de jó, ha tudod, hogy pontos szabályok léteznek arra vonatkozóan, ki nevezheti magát terapeutának, a jogosultságok a kliensek érdekében jól nyomon követhetők. Míg a pszichológus egy segítő, aki alapvetően egészséges emberek lelki problémáinak megoldásában vesz részt, addig a pszichiáter egy orvos, akinek jogosultsága van gyógyszeres vagy kórházi kezelést is elrendelni, amennyiben a hozzá forduló fizikai, egészségügyi állapota azt indokolja. De bárki is végzi, a pszichoterápia az egyénre koncentrál, célja az egyén életminőségének javítása.
#2 Coaching
Manapság már legalább annyi ember nevezi magát coachnak, mint stylistnak, ennek köszönhetően mindkét fogalom nimbusza sokat kopott az utóbbi időben. Pedig a coaching egy komoly segítő szakma megfelelő képzési programokkal, szakmai testületekkel, különböző szakirányokkal (párkapcsolati, karrier vagy vezetői coaching). A coach szerepvállalása mindig egy konkrét problémához kötött, és a coaching szemlélet központi eleme, hogy sokkal inkább segíti a klienst abban, hogy maga találjon megoldást (jól megfogalmazott kérdésekkel, a problémásnak gondolt helyzet új nézőpontba helyezésével), mintsem hogy megmondja a tutit.
#3 Mentorálás
A segítségnyújtás legősibb és legkevésbé formális módja. Míg az előző két esetben egy kívülálló szakember segít az egyén életminőségének javításában vagy egy adott probléma megoldásában, addig a mentorálás lényege épp az, hogy egy olyan embertől kapsz segítséget, aki járt már a te cipődben, és átélte már azt, amit te. Különösen a szakmai életedben hasznos, ha rendszeresen konzultálsz egy tapasztaltabb emberrel, de a magánéletben is adódhatnak olyan helyzetek, amiket csak kevesen élnek át, ezért jól jöhet egy-egy ember segítsége ezen kevesek közül. Természetesen a jó mentor sem mondja meg, hogy mit csinálj, ahogyan a jó terapeuta vagy a jó coach sem. Senki nem adhat neked szamárvezetőt a saját életedhez, de jó, ha van, aki figyelmeztet az esetleges buktatókra, és osztozik veled azokban az érzésekben, amiket csak a hasonló helyzetet átélt emberek érezhetnek.
Segítséget kérni pedig nem a gyengeség, hanem a tudatosság jele.
Természetesen nem gondolom, hogy egy pár ezer karakteres cikk keretein belül választ adhatunk az élet nagy kérdéseire, de talán ennyiből is leszűrhető egy maréknyi konzekvencia, ami máris több, mint amit mások életének vizslatásával, címkézésével és kritizálásával valaha nyerhetsz.