Michael Jordan bekerült Amerika leggazdagabbjai közé

Szerző: Lakinger Béla

Ez az első eset, hogy egy (volt) profi sportoló ott van a 400-as listán.

Michael Jordan, minden idők (valószínűleg) legnagyobb kosárlabdázója, felkerült az Egyesült Államok leggazdagabb embereit minden évben rangsoroló Forbes 400-ra. Az idén úgy alakult, hogy 2,9 milliárd dollár volt a beugró a listára,

ezt Jordan épphogy túlteljesítette, 3 milliárddal a 279. helyet csípte el.

Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az év elején eladta a Charlotte Hornets NBA-csapat többségi részesedését. Óriásit kaszált rajta, mert a Hornets értékét most 3 milliárd dollár körülire becsülik, 2010-ben pedig mindössze 275 millióért vette meg. Közben szépen tejelnek neki a Gatorade és a Nike reklámszerződései is, van egy NASCAR-csapata is, szóval nem unatkozik.

Ted Leonsis amerikai üzletember a Forbesnak nyilatkozva joggal mondta, hogy Jordan

„azon kevés emberek egyike, akik háromszor is befutottak, míg a legtöbb vállalkozónak ez csak egyszer sikerül”.

Van jó néhány sportoló, aki rengeteg pénzt keres, és még olyanok is, akik a pályafutásuk lezárása után (esetleg közben) befektetőként is nagyot mennek, de még a dollármilliárdosok klubjába is viszonylag kevesen lépnek be. Épp Jordan volt az első 2014-ben – aztán követte Lebron James és Tiger Woods, de a legvastagabb amerikaiak társaságán ők egyelőre kívül maradtak.

via

Itt van még jó kis kontent