Szemtanúk vannak rá: 2022-ben még létezik olyan cég, amelynél kizáró ok, ha valaki szabadidejében videójátékozik. Az ilyet érdemes elkerülni. Vélemény.
Valaki nemrég arról írt az egyik közösségimédia-platformon, hogy a cégénél bevett gyakorlat szerint, ha valaki megemlíti az önéletrajzában a hobbik között a videójátékokat,
nem is olvassák tovább, mehet a kukába.
Lett is nagy felháborodás, és ugyan telt már el annyi év az interneten tett első, bátortalan lépéseim óta, hogy mára sem a végtelen korlátoltság, sem a trollkodás nem törheti át jól karbantartott véleménybuborékom szivárványfalát, azért az amigdala az én halántéklebenyemben is megfelelő állásba csattintja a FUSS/ÜSS kapcsolót, ha arról van szó.
Pedig kár a hormonokért, csak azért éreztem megtámadva magamat, mert én is gémer vagyok, ahogy javarészt a barátaim is azok. De ha valamit tényleg fölöslegesnek éreznék bizonygatni, az az, hogy a veszélyein túl (például – ahogy korábban körbejártuk –, egy párkapcsolatban csökkentheti a minőségi közös idő mennyiségét) milyen készségfejlesztő hatásai lehetnek, a hasznos látómező információfeldolgozási sebességétől kezdve a figyelmi vaksággal szembeni ellenállóképességen át a gyors, pontos döntéshozatalig. Megírták már sokan.
Hosszasan lehetne sorolni azt is, hogy a közös játék, a kihívások csapatmunkában való leküzdése hogyan járul hozzá a munkahelyi produktivitáshoz vagy ahhoz, hogy az esetleges feszültségeken könnyebben és gyorsabban tudjunk felülkerekedni. Ha valaki ezt nem látja vagy nem így látja, attól még ez a helyzet.
Őrült beszéd, de van benne rendszer
Van-e értelme felháborodni? Nyilván nincs. De mivel nem hagyott nyugodni a gondolat, egy fejvadászcéget vezető barátom véleményét is kikértem (ő is gémer, nem vicceltem). Meglepő és tanulságos volt. Szerinte a felfogás, bár provokatív, nem pejoratív. Szembemegy az aktuális trenddel, mely szerint mindenki kényeztetni próbálja a munkavállalóit. És persze abszurd lenne, ha a jelen helyzetben (itt következett egy elnagyolt, ingerült gesztikulálás legfőképp kelet, de igazából az egész világ felé) egy cég tényleg így válogatna. De mit lehet tenni? Ha egy cégnek ilyen a kultúrája, akkor a HR-nek is ehhez kell toborozni.
Ezen a ponton hirtelen minden a helyére került, még az ominózus bejegyzés utolsó, odaszúrásnak szánt mondata is, mely szerint
nagyra nőtt gyerekekre nincs szüksége egyik cégnek sem.
Legyünk hálásak ezért a mondatért, annak ellenére, hogy a szerzője akár végtelenül korlátolt, akár troll, téved: nagyon is sok cégnek van szüksége nagyra nőtt gyerekekre, akár a kreativitás, az empátia, akár a tanulás, konfliktuskezelés és kapcsolatteremtés képessége miatt.
Ha viszont mégsem, az sem baj! Mindig
ügyeljünk rá, hogy ha olyan munkát szeretnénk, ami több, mint a hétvégék és fizetésnapok között meghozott keserű kompromisszumok lélekölő sorozata,
akkor az olyan céget, ahol így tekintenek ránk, nagy ívben kerüljük el. Nem ránk van szükségük, nincs szükségünk rájuk.
Csattintsuk a FUSS/ÜSS kapcsolót a megfelelő állásba.