Titkos DiCaprio-jelenet került elő a Volt egyszer egy… Hollywoodból

Szerző: Bronson

Például van stáblistás jelenete is.

Azt a múltkor már szépen megírtuk, hogy nem ám a Marvel találmánya a következetes filmverzumépítés, mert például ha hiszed, ha nem, Tarantino filmjei is egy univerzumban játszódnak. Ám akkor leginkább a színészekre koncentráltunk, de van ennél még egyértelműbb és konkrétabb összekapcsolódás is a filmjei között. Ez pedig

Tarantino saját cigimárkája, a Red Apple Cigarettes.

Persze nem egy létező, valós cigiről van szó, ezt Tarantino kifejezetten a filmjei összekötésére találta ki. Szívja például Uma Thurman Mia Wallace-ként a Ponyvaregényben, amikor shake-et akar inni egy étteremben. Ugyanő sétál el nagyasszonyosan, pontosabban menyasszonyosan a Kill Bill 1-ben egy Red Apple-plakát előtt.

Egyik kedvenc rendezőnk legutóbbi filmjében azonban akármennyire figyeltél, nem valószínű, hogy láttad a Red Apple-t. Kilencedik művében ugyanis a stáblista közepén jelenik meg, amint Leonardo DiCaprio Rick Daltonként reklámozza – amit akkor még lehetett tenni.

Itt van még jó kis kontent