Végjáték: Nyugaton már több villanyautó fogy, mint dízel

Szerző: Gabe Pro

Decemberben az eladott új autók bő ötöde tisztán elektromos volt.

Ha a hibrid, plug-in és elektromos kocsik eladásait egy kalap alá vesszük, akkor jó ideje több fogy ezekből, mint dízelből. Decemberben pedig már a tisztán elektromos üzemű autókból is több kelt el, mint dízelből.

Nyugat-Európában az eladott új autók több mint ötöde – 176 ezer darab – teljesen elektromos volt a hónap során, ennél valamivel kevesebb, 160 ezer dízelautót vettek. Az egész évet nézve a Volkswagen adta el a legtöbb elektromost a régióban, több mint 310 ezret, az összesen 3,5 millióból.

Úgy, hogy közben a teljes újautó-eladás másfél százalékkal esett vissza 2020-hoz képest.

Aki most dízelt vesz, az változatlanul azért veszi, hogy az autó belét is kihajtsa: céges flották, szállítmányozók és olyan magánemberek, akik sokat mennek. A választásnál azt is beszámolják, hogy elmúlt már az idő, amikor a gázolajos Jahreswagen feldobott slusszkulcsa le sem esett a flaszterra, addigra behúzta valaki a kocsival együtt.

Lesz ez még rosszabb is

Magyarán a vevők nem számolnak rentábilis kiszállással, mert az ilyen kocsik viszonteladói értéke csökken, bizonytalan. És szegény Diesel-motort az ág is húzza: az új német kormány kivezetné azt az adókedvezményt, amely literenként 14 centtel támogatja a gázolaj árát a 98-as benzinéhez képest.

Persze nem muszáj újat venni:

Itt van még jó kis kontent