14 szépséges konty és fonat

Szerző: Fresa

Hosszú, félhosszú, rövid. A vágyott, a viselt, és a majdvisszanő kategória jellemző versenyzői. Persze ezek a jelzők csak addig kapcsolódnak ebben a sorrendben a fejedben, míg egy jó fodrász vagy egy kis nyitottság rá nem ébreszt, mennyi szépség és lehetőség rejlik azokban az indokolatlanul alábecsült fazonokban, melyeket valamiért a derékig érő aranyhaj alá sorolsz a képzeletbeli wishlisteden. Miközben némi kreativitással egészen komoly frizurákat hozhatsz ki abból is, ami elsőre semmirevalóan rövidnek tűnik.

 

Merthogy alapvetően az a helyzet, hogy

hacsak nem kazalméretű kontyot akarsz az arcod fölé tornyozni, akkor a tűzések, fonások, tekerések többsége egészen jól kivitelezhető egy éppenhogy válladat simogató hosszból is.

Amivel máris megtorpedózzuk azt az ellenvetésed a rövidebb hajakkal szemben, hogy tudniillik nem tudsz velük mit kezdeni. Arról már nem is beszélve, hogy a hosszabbal sem biztos, hogy többet csinálsz a lófarokba tűzésnél. Főleg, mert utóbbival még nehezebb is szépen dolgozni. Így ha félelmeidet, alaptalan prekoncepcióidat motivációra cserélnéd a rövidebb tincsek irányába mozdulva, vagy a már hibátlanra vágott bobod, lobod és társaikat néha-néha kicsit variálnád, akkor figyelj és inspirálódj, mert ezeket a hajakat alighanem szívesen viselnéd te is.

Szakmai kiegészítés: Ne felejtsd el, hogy a lenti tűzések többnyire nem túl tartósak, egy részük könnyen kibomolhat. Vagyis, ha a lenti ötleteket tudatosan használnád valamilyen eseményre, akkor javasolt nagyobb mennyiségű hajfixálóval operálnod.

#1 Bájos fonás

Ha azt hinnéd, látványos fonásokhoz tengernyi hajra van szükséged, akkor valószínűleg sosem gyakorolt rajtad gyerekként a nővéred, akit nem kifejezetten érdekelt, hogy nehezen megnövesztett tincseid még a maroknyi hosszt és mennyiséget is alig érik el.

És

miért is érdekelte volna, ha némi tépés és alig 100 próbálkozás után simán összehozott egy a képen láthatót.

Mondjuk akkor ez nem éppen divatos, de ez most lényegtelen. Ha sokat gyakorolsz vagy ügyes kezekbe adod magad, akár hipszterként, akár business friendly outfitben indulsz el reggel, ez a bájos és strapabíró kompozíció kiváló társad lehet.

#2 Elsőbálos tűzés

Erős kétségeim vannak azt illetően, hogy gyakorlatlan kéz egy szimpla reggelen vagy egy romantikusnak szánt randi előtt csak úgy feltekeri magára ezt a mókát, de persze minden csak elszántság kérdése. Az viszont bizonyos, hogy a hosszú haj nem előfeltétele. Így ha minden vágyad egy ilyen elegáns tűzés, ne szegje kedved a rövidebb hajad. Legfontosabb kellékeid, féloldalas választék, tartást adó száraz sampon, basic fonás tudás. Loboncod jórészét alsófogásban feltekered, persze csak miután kellően lazára és megemelted a töveket. Majd a fonott tincs alá rejted a tekerést és kész is.

#3 Könnyű-tűzés

Még mindig fonás, de a reggeli rohanásba is beilleszthető módon. Ha tarkónál marokra fogod hajad és alig hármat lapolva csinálsz egy extra mini fonást, melynek a végét befordítod a fonott tincsek alá máris kapsz egy mini kontyot. Fixálásához és a rövidebb tincsek rendszerezéséhez használj hullámcsatot. Gyors és effektív módja ez egy vállalható tűzés összerittyentésének.

 

#4 Göndör tűzés

Ha göndör tincsekkel áldott meg a genetika, egyszerűbb dolgod van, mint hinnéd, mert nem kell aggódnod a volumen és a tartás miatt, mert ezeket a te hajad alapból tudja. Szóval, ha fülvonal felett megtűzöd a felső réteget, majd hajgumival összefogod az egészet és az előzőekhez hasonlóan befordítod a minilófarkat a hajad alá hullámcsatokkal fixálva, akkor ki is jelentheted, hogy kész az aznapi frizurád.

#5 Extra rövid tűzés

Ha annyira rövidre sikerült vágatnod a hajad, hogy egy igazán mini copf sem fér ki belőle, akkor nem árt ha tűzés terén elkezdesz a megszokott kereteken kívül gondolkodni. A szárazsampon és a volumennövelők most is barátaid. Aztán ha ezekkel megtámogattad a hajtöveket akkor elkezdheted tincsekre szedni a hajkoronád, majd:

hátrasimít, megteker, megtűz mozdulatokkal egy képzeletbeli középpont felé irányozva őket valamiféle kompozíciót megalkotni.

Talán nem lesz túl rendezett és szabályos, de az arcod kiemelésére és némi báj életrehívására tökéletes lehet.

#6 Középrövid fonatban

A fonás azért hasznos, mert belé applikálva tincseidet (ez de szép volt :-D – a szerk.) azokat is az egész részévé teheted, amik egyébként az origóig nem érnének el. Azt már mondani sem kell gondolom, hogy a hajtőemelés most is ajánlott. A kétoldalról megindított fonást pedig középen tarkónál csomózhatod, majd aláfordíthatod és tűzheted ennek a csodás eredménynek a reményében. Majd nagyjából bárhová indulhatsz is vele.

#7 Menyasszonyi tűzés

Nemcsak menyasszonyoknak. Hajlakkot és hajgöndörítőt vegyél a kezedbe, majd a csalás érdekében az alsó 2/3-ot szépen formázva loknizd be. Ezzel máris háromszor annyi hajjal tudsz gazdálkodni, mint amennyi egyébként van. Ezeket egy pont felé közelítve kell megtűznöd tenyérnyi magasságban az alsó hajvonaltól, majd a hajvégeket alul is rögzítheted. Ezzel látszatra pont ugyanazt tudod hozni, mint egy hosszú, dús hajból kialakított konty esetén. Már csak némi virágra lesz szükséged.

#8 Duplán tekert

Ha egy látványosabb tekert tűzéshez kevés, vagy rövid a hajad, két kisebbhez még éppen jó lehet. A választékod középre tedd, két vékonyabb tincset pedig hagyj meg az arcod mellett. Ezekkel teheted tökéletessé az összképet.

#9 Kócos copf

Nem kell mindig minden alkalomra szépen komponált tincsekkel készülnöd. A kócos, laza copf rövidben is lehet extrém menő. Az se baj, ha itt-ott kilóg néhány hajszál. Csak arra figyelj, hogy ne lapuljanak le a tövek és legyen tartása az egésznek. Bónusz: ha kellően egy széttáncolt (vagy agyondolgozott) éjszaka után elalszod, ezen a megjelenésen még dolgoznod sem kell.

#10 Gyors tűzés

Ha gyakran vagy késésben és szereted a gyors megoldásokat, akkor érdemes lehet néhány stílusodhoz illő hajtűt beszerezni, ezekkel ugyanis meggyorsíthatod a frizurakészítés folyamatát és anélkül érhetsz el összeszedett megjelenést, hogy különösebb munkát tettél volna bele. Elég egy sima minicopfot gumiznod, amit belehajtogatsz a tű közepébe, ami lehetőség szerint kellően letisztult, romantikus, vagy éppen amilyennek akarod, a lényeg, hogy ékszered legyen.

#11 Kényelmes, fonatos

Ha megúszósra vennéd kicsit a dolgot, mégis adnál valami fazont a frizurádnak (miközben tudod, hogy egész nap jössz-mész majd és nem akarod, hogy szanaszét vigye a szél a tincseidet), a legkézenfekvőbb megoldás még mindig a lófarok. Viszont két egyszerű fonással ezt is feldobhatod és máris kicsit extrább lesz a kép. Elsősorban szaladós napokra, csajos programokhoz, bevásárlós délelőttökre ajánlott. Férfi szemmel lehet, hogy kevéssé értékelt frizura ez. Vagy majd a szerkesztő rám cáfol…

A szerkesztő rácáfol: Na, erre nem számítottál Fresa, de akkor írom. Régi félreértés, hogy létezik önmagában való frizura. Hát nem létezik. Egyetlen hajkreáció sincsen önmagában, minden frizura csak a nő arcával, stílusával, viselkedésével szimbiózisban értékelhető bármiképpen is. Ez a laza, fonatos sztori ugyanúgy lehet imádnivaló, szeretetre (szerelemre) méltó, ahogy lehet csapzott, bugyuta és igénytelen is. A viselője teszi a frizurát, nem fordítva. – a szerk.

#12 Formális tűzés

A következő csodát gyakorlott kezek képesek csak elkészíteni, így légy magaddal türelmes, ha ilyenre adnád a fejed. Mielőtt hozzálátsz göndöríts és emelj tövet, ha jót akarsz. Ezt követően tarkónál készíts két copfot. Az egyikből formázz kócos kontyot, míg a másikkal kicsit tekerd körbe azt. Ehhez nyilván a rövid fazon hosszabbjára van szükséged és jópár hullámcsat se árt a biztonság kedvéért.

#13 Elegáns fonatok

Az elegancia nem kell feltétlen, hogy egyet jelentsen a konttyal. Ha két sima fonatot el tudsz készíteni hosszabb-rövid vagy rövid-hosszú hajadból, akkor máris nyert ügyed van. Tűzd őket meg hátul vízszintesen, egymás alá-fölé fektetve és máris kész a romantikus, elegáns tűzés, amivel bármilyen formális vagy ünnepélyes eseményen jó lehetsz.

#14 Fancy tűzés

Kicsit az egészen rövidnél alkalmazott technikára hajaz, azzal a különbséggel, hogy itt nem árt, ha annyival hosszabb szálakkal tudsz már gazdálkodni, hogy a sodrást követően jusson némi textúra még a hossz irányú kis hurkákat képezésére is. A skalp területről begyűjtött szálak alkothatnak egy egységet, míg a többieket oldalról kisebb porciókba rendezve tűzheted az egyre terebélyesedő alkotáshoz. Audrey Hepburn ihletésű frizurát kapsz a művelet legvégén, mellyel biztosan kitűnhetsz a lófarkas forgatagból.

Ha szükséged lenne még inspirációra, itt további frizurákat találsz.

Itt van még jó kis kontent