Medúsza pillantása: a Versace epikus története

Szerző: Ulla

Ha létezik brand, ami a divatipar kvintesszenciájaként magában hordozza annak minden csodáját és fájdalmát, akkor az egészen bizonyosan a Versace. Az elmúlt négy évtized alatt a cég, illetve a család életének történetében sok olyasmi történt, ami egy görög sorstragédiának is javára válna. És a sztorinak még az alapító életét kioltó pisztolylövés után 25 évvel sincs vége, sőt.

Gianni Versace, aki most 75 éves lenne, ha élne, sok mindenben volt első. Ő csinált a manökenekből csitrilliókat kereső szupermodelleket, és ő egyesítette máig tartó viharos frigyben a divatot és a popzenét, miközben a világ legnevesebb operái számára tervezett jelmezeket.

A faarcú modellek vonulásából lehengerlő show-t alkotott, ami időnként közelebb állt egy balettelőadáshoz, mint egy divatbemutatóhoz. A divatvilágban elsőként épített valódi cégbirodalmat, ami a ruhák mellett az étkészlettől az autókig

számtalan formában örvendeztette meg a világot a barokkosan túlburjánzó, egyszersmind érzéki és kifinomult luxussal,

ami máig a Versace ismertetőjegye.

Gianni Versace és utódai amellett, hogy gyönyörű cuccokat dobnak piacra, és megtestesítenek egy életérzést, sajátos kulturális képződményként hidat alkotnak a napnyugati kultúra gyökerei és a jelen hightech-világa között. Az olasz cégalapító köztudottan az antik görög kultúra bűvkörében élt, és ez a vonzalom az általa tervezett ruhákon és saját környezetén egyaránt meglátszott.

A szintén görög kultúrkörből vett céges logó is meglehetősen erős üzenetet hordoz, és a család tagjainak sorsát látva ma már szimbolikus jelentéssel bír.

Gianni azért választotta Medúszát, mert legyőzhetetlen szerelmet ébresztett az emberekben, pont olyan vágyat, mint amilyet az általa tervezett ruhák iránt szeretett volna kelteni. A valaha gyönyörű, de aztán kígyókkal elcsúfított mitologikus nőalak így vált a szépség, a luxus megszállottjainak szimbólumává, ami nem ereszt, és ami kővé dermeszt mindenkit, aki a szemébe merészel nézni. És mint tudjuk, a Medúsza tekintete csak tükörrel élhető túl, ami megint csak egyszerre jelképe a hiúságnak és az önismeretnek… Szóval ki van ez találva, na.

Madonna a Versace 2005-ös kampányában

És miközben felépült egy sok milliós divatbirodalom, a család tagjai megvívva a maguk harcait, szembe nézve a démonjaikkal haladtak a saját útjukon. Ez az út Gianni számára egy napfényes délelőttön ért véget egy olyan kalandor lövésének köszönhetően, akivel korábban máig nem tisztázott viszonyba keveredett. A gyilkosság mélypontot hozott a cég és a családtagok számára egyaránt, hogy aztán főnixként éledve újjá tovább hasítsanak, immár az erős nők, Donatella és Allegra irányítása alatt.

La famiglia

Santo, Gianni és Donatella Versace az olaszországi Reggióban születek, lényegében ruhák közé, hiszen édesanyjuk egész tisztességes méretűvé növő varrodát működtetett. Itt kezdte meg gyakornoki munkáját a középső gyerek, Gianni, aki a művészetek iránt leginkább fogékonynak bizonyult.

A szülőföld antik kulturális öröksége és a klasszikus iskolai tanulmányok jól megalapozták az eljövendő divatguru esztétikai érzékét. Miután pár évig dolgozott a Byblosnak, Gianni 1978-ban Milánóban nyitotta meg első butikját, és gyorsan hírnevet szerzett a divat világában.

Santo, Gianni és Donatella Versace

Az elsősorban Georgio Armani nevével fémjelzett, visszafogottan laza olaszos elegancia világába üstökösként robbant be eleven színeivel, merész mintáival, egyszerre klasszikus alapokon nyugvó és túlfűtötten erotikus esztétikájával. Ahogyan legnagyobb riválisa, Georgio Armani fogalmazott:

Az Armani öltözteti a feleséget, a Versace pedig a szeretőt.

A dinamikusan fejlődő cégbirodalom mindvégig családi bizniszként futott, a sok súrlódás ellenére a három testvér kéz a kézben virágoztatta fel a Versace nevet, illetve annak leágazásait, mint a dinamikusabb, fiatalosabb, kevésbé klasszikus Versust, melyet a kezdetektől fogva Donatella irányít.

Végrendeletében Gianni 50 %-os részesedést hagyott unokahúgára, Allegrára, aki 18 éves kora óta anyja mellett szintén kiveszi a részét a cég irányításából

Barokk újratöltve

Gianni Versace alapfilozófiája lényegében pofonegyszerű: olyan ruhákat akart készíteni, amiben minden nő gyönyörűnek érzi magát. Ehhez

nem félt túllépni a klasszikus sémákon, bátran használta a színeket, a bőrt, és nem volt szívbajos akkor sem, ha aranyozásról volt szó.

Ebben a videóban például Gaga Vintage Versace cuccokban nyomja, amelyeket Donatella külön neki vett elő a divatház archívumából:

A márka egészen a kezdetek óta jóval többre utazik, mint hogy menő ruhákat adjon el a felső tízezer számára. A Versace név egy komplett esztétikai univerzumot fémjelez, mely az élet minden területét képes behinteni a túlburjánzó, mégis igényes luxus aranyporával. Szó szerint.

A cég 1982 óta gyárt ékszereket és különböző lakberendezési tárgyakat, porcelánokat, de készült már autó, sőt helikopter is Versace-kollab keretében. (Ezt az Agusta olasz helikoptergyártóval közös konstrukciót AW109 Grand Versace VIP-nek hívják, és már 4 millió euro alatt hozzád vágják.) Pár éve pedig létrejött az együttműködés, melynek célja exkluzív lakóépületekkel megörvendeztetni a világ dollármilliomosait Dubajtól Ausztráliáig.

Mindeközben azért nyitottak a pórnép felé is, már az Atelier Versace és a Versus is egy highfashion-mércével mérve szélesebb közönséget célzott meg, de volt együttműködés az H&M-mel is, ami ugye az alászállás maga.

Gianni Versace és Antonio D’Amico, akivel 1982-től a dizájner halálig voltak társak

De Gianni Versacét nem azért szeretjük, mert hatékonyan csinált pénzt szép cuccokból, hanem mert

a kisujjeltartós, übersznob highfashion-eseményekből életörömmel teli és szexi összművészeti performanszt varázsolt.

Ma már külön fejezetet jelent a divattörténetben Michael Jackson színpadi szettje vagy a mára felejtés homályába veszett Liz Hurley biztosítótűkkel díszített kisfeketéje, ahogyan JLo ikonikus dzsungelruhája 2000-ből szintén Gianni örökségét dicséri.

És míg korábban évtizedenként talán két olyan modell volt, akinek nevét megőrizte az utókor, Versacénak hála megszületett a szupermodellek első generációja.

Kate Moss, Naomi Campbell vagy Cindy Crawford az elsők között léptek be a ligába, amelynek tagjai már súlyos dollár tízezreket szakítottak egy-egy pár perces vonulásért, és akiknek az arcával a kilencvenes években nagyjából bármit el lehetett adni.

Donatella

Ha valami viccesen sokkolót akar valaki felmutatni a szépségipar és a divat nyomasztó, embert torzító oldaláról, Donatella Versace jó eséllyel ott lesz az első opciók között. Plasztikai műtétek nyomaitól hemzsegő arca, férfiasan markáns arcéle, démonian sminkelt szeme olyan összképet ad, amely ellentéte mindannak, amit a finom nőiességről gondolni szokás.

Forrás: The Guardian

Szétbagózott, reszelős hangja és erős akcentusa is aládolgozik a benyomásnak, hogy Donatella egy kemény, rideg, örömtelen nő, aki bátyja farvizén felevezve jutott a divatvilág csúcsára, és akit csak az olyan felszínes, feltűnési viszketegségben szenvedő divatbolondok tartanak piedesztálon, mint Madonna vagy Lady Gaga.

Uma, Donatella, Gaga, JLo

Az ritkábban jut a Donatellára ujjal mutogatók eszébe, hogy

nélküle nem lehetne, és soha nem is lehetett volna a Versace az, ami.

Bátyja legfontosabb múzsájaként és alkotótársaként mindvégig ott volt a cégbirodalom felépítésénél, miközben klasszikus olasz családanyaként is igyekezett helyt állni. Utóbbi csak mérsékelten sikerült, a permanens partizás, a drogok és az alkohol, a magánéleti zűrök szinte törvényszerűen rántották a mélybe.

És amikor már nem lehetett volna lejjebb, egy őrült kalandor fényes nappal lelőtte imádott bátyját, aki egész életében a jobbik fele volt, és ő ott találta magát a Versace-birodalom élén azzal a lehetetlen küldetéssel, hogy személyével pótolja a pótolhatatlant, miközben a külvilág számára ő sosem lehet több a géniusz kishúgánál.

Ahogyan az sem jut az ujjal mutogatók eszébe, hogy Donatellának talán nem is célja az, hogy szép legyen. Egy tavalyi, Guardiannek adott interjúban beszél arról, hogy mindig tisztában volt vele, soha nem lesz igazi, klasszikus szépség. Ezért

mindig is sokkal inkább arra törekedett, hogy mély benyomást keltsen,

mintsem arra, hogy megfeleljen egy (főleg férfiak által diktált) klasszikus szépségsztenderdnek.

Ezért a világító szőke haj, az állandóan magas sarok és a maszkszerűen markáns arc. Ezért az edzések és egy 62 éves test, amit jó pár feleennyi idős nő is megirigyelhetne.

Gianni halála óta kreatív igazgatóként irányítja a divatházat, 2011 óta az alapító végakaratának megfelelően lánya, Allegra igazgatóként segíti ebben. A cég többször is padlóra került, pár éve 20 százaléknyi tulajdonrésztől meg is kellett válnia a családnak, de jelenleg erősebb, mint valaha, és abszolút méltó Gianni szellemi örökségéhez. Mindeközben Donatella Versace a divatvilág egyik abszolút ikonjává vált.

Például amikor az egyik legnagyobb konkurensed téged kér fel a reklámkampányára, mint ahogyan a Givenchy tette ezt Donatellával 2015-ben, az már azért jelent valamit.

Könnyű azt mondani, hogy Donatella nem szép. Utánacsinálni mindazt, amit ő tett, már kevésbé az.

És övé az egyik legmenőbb ice bucket challenge evör.

Itt van még jó kis kontent