Van az úgy, hogy hiába hajtasz jobban, mint mások, mégis egy helyben állsz. Pörögnek a kerekek, füstöl a motor, gyöngyözik a homlokod, miközben két lábbal állsz a gázon, de csak egyre mélyebbre süllyedsz az ingoványban, ahelyett, hogy előre haladnál. Mindeközben az elfecsérelt órák száma csak nő, a beáldozott értékek listája gyarapszik, a kezdeti világmegváltó motivációd pedig napról-napra mutálódik kínkeserves, enervált túlélési ösztönné. A tested és a lelked egyszerre sikít, hogy hagyd el a rogyásig taposott járt utat, a napfényesebb, reménytelibb járatlanért. Ezen a ponton pedig te döntesz. Tovább állsz a gázon, akár az életed, az egészséged, a jókedved és a teljes kiégés árán is, vagy veszni hagyod az elveszíthetőt és ha kell gyalogszerrel, de elindulsz arrafelé, amerre a szíved utat tör. Pozitív példára alapozott motivációs gondolatok következnek.
A PÉLDA
Katelyn Ohashi 21 éves UCLA junior versenyző, akinek tavaly márciusi performance-a 100 millió Facebook felhasználó számára volt érdekes. Amin sokat csodálkozni nem is érdemes, hiszen a videóba kukkantva olyan testet és mozgást láthatunk, ami igazolhatná akár a földön kívüli létformák valóságosságát is, de legalábbis azt, hogy az én talajérintésem gerinctornán valóban kis lépés az emberiség számára, amikor ilyen tehetségek élnek, léteznek és mozognak, mint Katelyn.
Na de nyilván az ide vezető út már kevésbé ösztönöz irigykedésre bárkit is (ahogy ez lenni szokott…). Hiszen a kis Katelyn
már 3 évesen a szőnyeget gyűrte apró lábai alatt, amikor a legtöbb kislány még a játszótereken is csak módjával koszolja be kezeit.
9 évesen Missourira kellett cserélnie otthonát, ahol a lánynak lehetősége volt olyan körülmények között edzeni, ami később az Olimpia irányába mutató lehetőségekkel kecsegtetett. Ohashi a következő években minden olyan versenyen elindult, amire nevezni érdemes, és a legtöbbet meg is nyerte.
Bár 2013-ban bezsebelte az American Cup aranyát is, az mégis rányomta bélyegét a karrierjére, hogy 2012-ben minden addigi megfeszített munkája ellenére – az akkor már 15 éves – Katelyn mégsem indulhatott az olimpiai játékokon. Ez azt jelentette, hogy legközelebb 19 évesen futhatott volna újra neki, ami az ő sportágában nem pusztán 4 év várakozást jelent, hanem egy sokkal nehezebb pályát és egy sokkal halványabb reménysugarakat villantó megpróbáltatást.
Infobox: A gimnasztikában az ideális testalkat az alacsony, vékony, gyermektestet jelenti. Nem csoda tehát, hogy 16 évnél idősebbek ebben a sportágban olimpiai szinten ritkán törnek kiemelkedő babérokra. Arról nem beszélve, hogy a 3 éves korban megkezdődő spártai kiképzés ekkora már kiégeti annyira a lányok testi és szellemi tartalékait, hogy sajnos néha gyorsabban tűnnek el a süllyesztőben, mint a Kim Kardashian ihlette wannabe celebek.
Valamit valamiért
Katelynnek és versenytársainak napi szinten kellett és kell megküzdeniük a koplalással, depresszióval, fásultsággal, sérülésekkel, műtétekkel és a felnőtt szervezetet is kifacsaró energiabefektetéssel azért, hogy olyan versenyekre készülhessenek, amelyeket sokszor az utolsó percben buknak el, olyan balesetek miatt, amelyek talán egy életen át kihatnak egészségükre. A sportágban megjelenő testkép eszményítésének léleknyomorító hatásairól nem is beszélve. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy Katelyn
2017-ben úgy döntött, nyilvánossá teszi korábbi naplóbejegyzéseit, meglebegtetve ezzel az elit gimnasztika élvonalához tartozó testkultusz cseppet sem olcsó árcéduláit.
Ezekben olvasni lehetett éhezésről, testképzavarról, és olyan mértékű stresszről, ami már egy gyermek számára is közvetlen életminőség romlást eredményez. Ekkor egyébként már csak a „szégyenteljes és korlátolt” szavakkal tudta csupán jellemezni azt a kultúrát, amely az elit sport ezen válfaját körüllengi. Így hiába nyitotta volna ki számára az American Cup a kaput a soron következő Olimpiára, mert kiábrándultságához több műtét is társult, ezek tükrében pedig bizonytalanná váltak a lehetőségei a jövőre nézve.
És itt következett a fordulat…
Jövője érdekében ugyanis Katelyn úgy döntött, inkább egyetemre megy, ahol a sportot, mint szórakozást kezdte használni. A maga kedvére és a saját ütemében edzett, úgy, hogy abban örömét lelje. Leigazolt a UCLA versenycsapatba, ahol azonban a sport egészen mást jelentett. Tanulmányai mellett heti maximum 12 órát edzhetett, a versenyek pedig inkább szóltak az egészséges versengés élvezetéről, mint extrém nehézségeiről.
Megtérülő befektetés
Mint minden változásnak, ennek is megvoltak a nehézségei az egykori élsportoló számára, hiszen a tévéből nézhette már csak a legmagasabb szinten sportoló versenytársait, mégis csekély ár volt ez ahhoz képest, amit cserébe kapott. Kellő távolságból visszanézve korábbi életére, rádöbbent, hogy
egy fekete-fehér világ rabja volt, ami meg nem térülő lemondásokkal volt tele, miközben kreativitását is háttérbe szorította.
Ezzel szemben a kényszerből választott új úttal egy sokkal színesebb és örömtelibb életet kapott. Mindezt úgy, hogy az élsportot követők szűk táborát széles rajongói körre és több millió Youtube megtekintésre cserélhette. Népszerűségéért pedig sem testi fájdalmakkal, sem lelki sebekkel nem kell fizetnie.
TANULSÁG
Szeresd amit csinálsz. Ha már nem szereted, válts. Vagy a szemléletet, ami szerint addig viszonyultál hozzá. Semmiben sem lehetsz sikeres, és ami még fontosabb, semmi által nem lehetsz boldog, amit napi 8-12 órában próbálsz magadra erőltetni pusztán anyagi megfontolásból, vagy bizonyítási vágyból.
A hozzáadott örömfaktor, lelkesedés, lendület az, amitől te jobb lehetsz másoktól.
Azoktól, akik csak tolják a szekeret, de nem élvezik az utat. Az igazi szupererőd ugyanis nem a tehetséged, vagy a megszerzett tudásod, hanem az a szeretet, amit a munkádba tudsz tenni. Mert csak az tud átlendíteni napról napra a holtpontokon, a megpróbáltatásokon, a kudarcokon és a kisebb-nagyobb bökkenőkön úgy, hogy panasznapló írás helyett még másnap is repeső szívvel akarj újra harcba indulni az áhított célért.
Míg anyáink idejében jóformán elvárás volt egy területen, de akár egy munkahelyen is letudni egy egész életet, függetlenül attól, hogy mennyire volt az jó választás anno, vagy mennyi lelkesedés maradt valakiben 10-20 év után, addig ma minden lehetőséged adott, hogy válts, ha már elfogytál abban, amit csinálsz. Ettől se kevesebb, se gyengébb, se kevésbé kitartó nem leszel, csak tiszteled magad annyira, hogy azzal töltöd pillanatként elrohanó életed, amivel szeretnéd. Ezért pedig még a világ is hálás lesz, hiszen fásult képed helyett a szívvel gyártott produktumod üdítő változást jelenthet mindenki számára.
Szerencsére amit az Y generáció már sejtett (de szülei példáján felnőve még nehezen hisz el sokszor), azt a Z generáció már tudja, miszerint nem szenvedni és nem megszakadni jöttünk erre a világra. Nem az az értékes munka, amibe mindenáron belehalunk. Nem az a mintaházasság, amibe akár testi is lelki épségünk árán is benne maradunk. És
nem értékesebb a pályaválasztásához hűséges, de fásultságából fakadóan kezéből silány munkát kiadó munkavállaló annál, aki képes váltani azért, hogy valami másban tökéleteset alkothasson.
Annyira tökéleteset, amilyet csak egy boldog, munkájával elégedett ember tud. Ehhez pedig nem feltétlen sokat, hanem sokkal inkább jól kell dolgozni. Ami kellő önismeret, szorgalom, lelkesedés és kitartás mellett talán nem is kell, hogy olyan életidegen és fájdalmas legyen, mint amennyire a hétfő reggel sokszor annak tűnik zombiüzemmódban menetelve mérsékelten imádott munkahelyed felé.
P.S
Az apró betűs részben persze megjegyzendő, hogy az életben mindenhez kell egy kis szerencse, jó időzítés, és nem kevés önismeret, hogy tudd, miből tudsz többet kihozni másoknál. De a jó hír az, hogyha elsőre (vagy épp tizedszerre is) lyukra futnál, bátran megpróbálhatod újra. Hiszen minden megragadott lehetőségben dupla annyi remény rejlik, mint ugyanannyi elszalasztottban.
Katelyn történetéről részletesebben itt olvashatsz.