Nyilván a kisebbség sorait gyarapítom, de engem a komplett brit királyi család nagyjából annyira tudott izgalomba hozni eddig, mint a darts közvetítések a tévében, amit még sportimádó emberem is csak akkor nézne őszinte lelkesedéssel, ha semmi, de tényleg semmi más nem menne a sportcsatornákon, beleértve a curlinget is. Ennek oka az is lehet, hogy sem kék, sem pedig halvér nem csörgedezik az ereimben, és nagyjából mindenféle lét- és életformát többre becsülök, mint a hagyományőrzés címszó alatt elkövetett fennhéjázó, végletekig kimért és élethosszon át tartó farpofa-összeszorítással leélt életeket, még azzal együtt is, hogy tudom, az ő nevüket történelemkönyvek lapjai őrzik majd, míg az enyémet maximum a családi albumok képaláírásai.
Valahogy már kislánykoromban sem értettem azokat a Disney-hercegnőket, akik a fehér lovon érkező szőke herceget várták a héttornyú kastély valamelyik sarkában sorvadozva, miközben az ablakon kiszökve a varázsszőnyegen érkező Aladdin karjaiba omolva is bejárhatták volna egész Agrabah-t. De persze kinek a szőke, kinek a barna, kinek a pap és kinek a paplan… Szerencsénkre
nem vagyunk egyformák, és életünk tündérmeséit is mi magunk írjuk hitünk és ízlésünk szerint.
Pontosan így tett egykoron Vilmos herceg és a majdani Katalin hercegné is, amikor maguknak párul egymást választották. Igazából kivetnivalót sem nagyon találhat bennük az ember, hiszen minden fotójuk idilli, minden mozzanatuk királyi, minden gyermekük tökéletes, és Katalinnal a britek egy olyan hercegnét kaptak, aki a szülőszobából is magassarkúban, full sminkben és csodásra szárított hajjal érkezik meg (sutba dobva számos értékes pillanatot, ami minden anyának járna), ahogyan azt a királyi etikett megköveteli. Egyébként korábbi érdektelenségem a buckinghami ügyek irányába nagyjából ennél a pontnál bukott át a megvető gondolatokkal teli árnyoldalra – és a kismamacsoportokkal is valahol ez időtájt szakítottam egy életre.
Viszont tanúbizonyságul az élet sokszínűségére végre a királyi család sem csupán csak Dianákat és Katalinokat tud felvonultatni (minden érdemük elismerése mellett), hiszen a Buckingham-palota aranytól roskadozó falai közé egy alig kimondott friggyel megérkezett az uralkodócsalád fekete bárányának kicsit sem simulékonyabb jobbik fele.
Viszont vannak ennél sokkal kevésbé „katalini vonásai” is az új hercegnének.
A szűkre szabott tradicionális keretek közé nemcsak a bronzos bőr férkőzött be az amerikai színésznő érkezésével, hanem minden, ami a szó legpozitívabb értelmében cseppet sem királyi, viszont annál inkább hollywoodi.
Adott egy nő, akit látott már férfi előtt térdelni a világ, és még ha legális keretek között is tette mindezt, mint elismert NEM felnőttfilmes színésznő, akkor se mondhatjuk, hogy hercegnéktől megszokott lenne az efféle művészi kitárulkozás.
Ehhez már csak hab a tortán, hogy a herceg csak a második lehet elfogyasztott férjeinek listáján (és kis szerencsével az utolsó is), hiszen az újdonsült ara már túl van egy holtomiglan helyett alig két évre köttetett nászon. Mindeközben még azt is büszkén vállalja, hogy legalább annyira hisz a feminista eszmékben, mint abban, hogy ér szerelmes nőként nyilvánosan is ölelni választottját, a herceget.
Szóval úgy tűnik, hogy végre egy olyan hercegné fején is csilloghat a tiara, akibe legalább annyi hús és vér szorult, mint bármelyik nőbe, aki a nyílt utcán rohangál. Arról nem is beszélve, hogyha lehet hinni a glossyknak, (Katalinnal ellentétben)
herceget is úgy fogott, hogy nem igazán tudta, mekkora hal akadt a hálójába,
ami sokak szemében talán műveletlenségként vagy tájékozatlanságként hat. Én viszont inkább betudom annak, hogy valószínűleg ő sem szereti a tévében közvetített dartsot, viszont nem is feltétlen jövedelembevallás szerint ismerkedik.
Nem is lehet véletlen, hogy lassan nagyobb népszerűségnek örvend, mint hercegnétársa, és a Teen Choice Awards keretein belül a Choice Style Icon kategóriában kapott is egy jelölést Blake Lively, Harry Styles, Migos, Zendaya és Chadwick Boseman mellett. Ezzel pedig
hivatalosan is menővé teheti az uralkodói házat, hiszen olyan réteg példaképévé avanzsálhat, amely eddig nem feltétlenül az arisztokrácia tagjai közül próbált ikont választani magának.
Erre pedig legalább akkora szükségük volt már, mint nekünk a paperbag nadrágokra. Nekem legalábbis kicsit az volt az érzésem az egész királyi biznisszel kapcsolatban, amit Erzsébet királynő menőségi koktélozásaival és trendkövető ruhatárával igyekeznek a vízfelszín felett tartani, hogy az idejétmúlt tradíciók és a vaskalapok súlya alatt egyszerűen szépen lassan a népszerűtlenség tengerébe készül süllyedni. Mert függetlenül attól, hogy Katalin már kórházban szülhetett, a királynő pedig jobban vágja a legnagyobb divatházak névsorát, mint én, valahogy a szín, a szív, az élet, a lüktetés, a hétköznapiság kicsit elmaradt attól a szinttől, amit a ma embere elvárhat és el is vár, még a nagyjaitól is. Hiszen mennyire van távol egymástól a hétköznapi ember és a példaként elöljáró uralkodói dinasztia akkor, amikor egy hollywoodi színésznő kell ahhoz, hogy a két part közé hidat építsen?
Egy olyan nő, akit sokan pusztán előítéletességükből fakadóan féltettek attól, hogy köldökig dekoltált, agyondíszített vörös szőnyeges nagyestélyiben akar majd oltár elé állni, erre fel
a Windsor-ház történetének talán legkonszolidáltabb és legklasszikusabb öltözékét választotta,
a Clare Waight Keller által tervezett Givenchy ruha képében. Ez például a fanyalgó kritikák ellenére szerintem kifejezetten pozitív fricska azok felé, akik még ma is saját prekoncepcióikból építik fel a másik ember torz képét, amihez aztán görcsösen ragaszkodnak, akár egy életen át is. Persze annak, aki ránk húzza a skatulyát klasszikus ruhánk úgyis unalmas, egyszerű hajtűzésünk túl hétköznapi, a természetes sminkünk pedig túlzott önbizalmat sejtető lesz minden próbálkozás ellenére is, de ez már nem kell, hogy a mi gondunk legyen.
Hiszen amíg boldogan újrakezdő félvér amerikai színésznők lehetnek Windsor-házi hercegnék, és a decensen tökéletes Katalin–Vilmos páros mellett feltűnhetnek szerelmesen ölelkező Megan–Harry párosok is, amit a több mint 65 éve uralkodó divatguruként parádézó Erzsébet királynő is legalizál, addig talán van remény, hogy a brit királyi család egyszer valóban emberarcot vesz fel, és azok szemében is népszerű lesz majd, akik még a darts közvetítéseket sem szeretik.
