Anglia kapitányát a stílus tette vezérré

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Szoktunk írni arról, miért fontos, hogy a vezér akkor is normálisan legyen felöltözve, amikor a focipálya mellett kiabál, egy politikai tömörülés élén fotózzák vagy éppen egy cég prominenseként tárgyal üzletről. Kaptunk most egy újabb példát.

Tisztán emlékszem rá, amikor ’96-ban, az eb elődöntőjében a németek ellen az angolok kemény harci kutyáit, Paul Gascoigne-t, Stuart Pearce-t és Alan Shearer-t egy alig ismert ifjú követte a tizenegyesrúgásokban. Gareth Southgate, a fiatal hátvéd bizonytalan lépésekkel indult Köpke kapuja felé, aztán lőtt egy ennek megfelelően bizonytalan büntetőt. A következményeket ismerjük: a labda kiszámíthatóan, sem nem erősen, sem nem pontosan szállt a kapu felé, igazi csemegeként egy tapasztalt kapusnak. Bukó. Aztán jött Andy Möller pávatánca, sörhabos német bajszok, a foci pedig megint nem ment haza. Lakat T. Károlyos metaforával: ha az ember a döntő helyzetekben nem tudja eldönteni, merre rúgjon, a labda sem fogja tudni, merre röpüljön.

Southgate még az Aston Villa védőjeként.

Eltelt aztán több mint húsz év, és a srác, aki egykor pont úgy festett, mint aki épp csak próbálja elkerülni, hogy a félmeztelen Nadja látványára eldurranjon egy webkamerás élőshowban, idővel tiszteletet parancsoló férfiember lett, aki után egy ország indulna csatába.

Southgate egy Hublot-val a csuklóján. Fotó: Dailymotion.com

 

Mi kell ehhez?

Némi odafigyelés pusztán, mondhatnók. A navy szereléshez a Szent György kereszt vörös színére reflektáló, sávos nyakkendő, az óra, a karkötő és az öv-cipő kombó helyes kiválasztás már elég is, ha az ing rendesen vasalt, a mellényt pedig méretre igazították. Southgate az FA hivatalos partnere, a Marks & Spencer által készített háromrészes öltönyt viseli, kiemelt tekintettel az 5 gombos mellényre, ami időközben új divathullámot indított el Anglia férfilakosságának körében. Nem vicc: a Lyst statisztikái szerint a világverseny kezdete óta 45%-al nőtt a keresés a mellényekre, sőt, az angol válogatott Kolumbia elleni meccsének kezdése óta

55%-al emelkedett a keresés a M&S cuccaira, a mellény pedig hirtelen mind közül a legkeresettebb férfi öltözék lett az online shopban.

Angol szurkolók Nantwich-ben sétálnak meccsnézésre, stílusosan tisztelegve a vezetőedző előtt. Fotó: Kirk Andrew Cleaver/Splashnews.com

Nem meglepő módon a navy színben viszik szinte mindet, hiszen Southgate is abban feszít a kispad előtt mutogatva. A főnök emellett még elég menő órákat is villant; szakmai kérdésekben kikezdhetetlen óraszakértőnk, RetekG kolléga szerint az egyik képen még az Hublot spéci, a világbajnokságra gyártott modellje figyel a csuklóján, a másikon pedig már egy Rolex Daytona, ami acél kivitelben 4, fehérarany vagy arany verzióban 6-7 misinél kezdődik.

 

Hajszerkezeti átalakítások

Férfinek lenni abból a szempontból mindenképpen mákos, hogy az ember, ha odafigyel magára, idővel még vonzóbb is lehet (kolléganőnk őszinte cikke a témában itt), amit igencsak alátámaszt, ha összevetjük a 47 esztendős (!) szakember kisugárzását ifjúkori énjével. Ezt szinte bárki megteheti, csupán a már ismert checkboxokat kell kipipálgatnia (haj, borosta, stílusos öltözködés, testedzés, megérlelt intellektus). Vicces egyébként, hogy épp a minap közöltünk egy rakás fontos tanácsot erről.

Ha most állna oda kapura lőni, alighanem Southgate már bevágná azt a tizenegyest.

Itt van még jó kis kontent