Az ismeretlen házaspár szerelmének dedikált, egyedi La Rose Noire Droptail megépítése 5 évig tartott, nem kevés kézi munkával.
Életed
-
-
A tavalyi több mint duplájával, 1,4 milliárd dollár osztalékkal kényezteti a Delta Airlines a dolgozóit, pedig a szakszervezet alig érdekli őket
Szerző: Zubor TamásEz átlagosan több is mint egy egész havi fizetés: egész éves bérük tíz százalékáról van szó.
-
Másfél évig tartott a luxusautókra szakosodott Mansory tuningműhelynek megtervezni a kupésítást. Az eredmény megosztja a Bronson szerkesztőségét is – neked…
-
És ehhez még csak ellenkező nemű szereplőkre sincs szükség. A kockázatitőke-befektetések világában végeztek el egy érdekes kísérletet.
-
Bob Odenkirknek van egy elmélete arról, miért jó átlagos fizikummal akcióhőst játszani
Szerző: Lakinger BélaAzt kell, hogy mondjuk, van benne valami! Már dolgoznak is a színész második ilyen szerepén.
-
A brit gazdaság inspiráló munkabírású doyenje nem tudja otthagyni a céget, amit felépített.
-
Stallone úgy féltette a lányait New Yorktól, hogy katonai kiképzésre küldte őket
Szerző: Lakinger BélaTöbbek között csirkéket kellett kergetniük, hogy felkészüljenek a nagyváros veszélyeire.
-
„Ez maga a költészet” – 70 évvel ezelőtti szerelmes levél került elő egy szerszámosládából
Szerző: ZoidbergA mit sem sejtő Rick Trojanowski egy farm aukcióján vásárolta a régiséget.
-
A civilizációban a gyerekeket úgy kezeljük, mintha életképtelenek lennének, ahelyett, hogy önállóságot adnánk nekik.
-
És nem is az irodai babzsákfotelekkel.