Monty Python-jeleneteket idéz az angol rendőrség új bűnüldöző stratégiája: jócsajnak álcázott rendőrnők járják az utcákat, és váratlanul letartóztatják a rájuk füttyögőket. Ez tényleg zajlik, nem kamu, nem klikkvadászat. Felemelő lehet most brit adófizetőnek lenni.

Életemben nem fütyültem oda egy nőnek sem. Egyrészt fütyülni annyira tudok kábé, mint hógolyót dobni (semennyire), és nem kívánnék szégyenben maradni a keservesen fröcsögő teafőző kürtjét idéző, szánalmas sistergésemmel. Másrészt ellenszenvesnek is tartom az ilyen idétlen viselkedést, az intim testrész fotójának kéretlen postázásához mérném szánalmasságban. De nem teszem, mert a kettő közül csak az egyik szeméremsértő, a másik nem az. Mások persze nálam sokkal jobban fütyülnek, és akarnak is. Meg illetlenkednek. Angliában, konkrétan Bradfordban a hatóság ezért azt találta ki, hogy

civilben sétálgató rendőrnők tartóztatják le és/vagy bírságolják meg azokat a férfiakat, akik „szexuális tartalmú kifejezéseket használnak vagy ilyen utalásokat tesznek” rájuk.

A Daily Mail cikke szerint elsősorban az autósokat veszik célba, mert a környék diákjai panaszkodtak arra, elszaporodtak az ehhez hasonló ganéságok. Ahogy a szerző fogalmaz, akik „dolgokat kiabálnak ki a járművükből„, akár 1000 fontos (kb. 400 ezer forintos) pénzbírságot kockáztatnak.

A civilizációnk megmenekült

Fontos leszögezni, hogy nem a testi abúzussal fenyegetettség a téma, nem olyan esetekről van szó, mint a németországi szilveszteri utcabálokon megesett tömeges tapizások és tettleges inzultusok. A lap által említett esetekben nem sérül senki fizikai integritása; az autóból kikiabálások, füttyögések és erotikus tartalmú utalások hangoztatása jelenti a szabálysértést.

Az akciónak vannak támogatói is, bizonyára azok, akiket ért már ilyen sérelem, vagy akik szerint az ilyen viselkedést egy kikényszerített intellektuális forradalom fogja valamiképpen eltakarítani a társadalmunkból (plot twist: nem fogja). Mások (a külföldi lapok kommenttengerét elnézve a többség) ellenben, dekadens és demagóg érveléssel olyan állásponton vannak, hogy például a rendőrség erőforrásait ennél komolyabb dolgokra kellene fordítani. A brit adófizetők maradibb része tudniillik nem röhög annyira jókat azon, hogy

a hatóság a ’60-as évek színpadi bohózataiba illő manővereket vet be a nőket ért emocionális kényelmetlenségek elleni csatában, miközben a nőket ért fizikai erőszakot illetően egészen szégyenletes szopásra áll.

A számok nyelvén: tavaly döntötték a tényleges szexuális bűncselekmények minden idők rekordját az országban azzal, hogy több mint 63 000, különböző súlyú esetet regisztráltak. Ellenben

a szervek mindössze ezen ügyek 1,5 %-át voltak képesek elfocizni a vádemelésig egyáltalán – 200 nemi erőszakból mindössze három kerül bírósági szakaszba.

Még egyszer akkor ezt vegyük át: tehát 100 ilyen bűncselekményből mondjuk jó esetben kettőből lesz ügy. A többiből nem.

Hízelgő adatok, még

Biztosan nagyon idegesítő, ha megszólják az ember alakját az utcán, de némely angolok szerint az is tök idegesítő, hogy csak késszúrással 30 embert gyilkoltak meg, csak kiskorúak ugyanabban az országban. Manchester körzetében még a lockdownokkal sújtotta 2021-ben is 16 százalékkal nőtt a gyilkosságok száma, és a gyerekek sokszor már nem azért hordanak kést a belső zsebben, mert meg akarnak ölni valakit, hanem mert egy kisebb nézeteltérésnél is megölheti őket valaki. A betöréses ügyek megoldási rátája közben megfeleződött az elmúlt 7 évben az Egyesült Királyságban, és jelenleg már csak az egészen röhejes 5 %-ot verdesi, de van olyan körzet is, ahol 1:30 az arány. Vagyis ha kifosztják a lakásodat, akkor teljes időpocsékolás a rendőrökkel tökölni, és az erőszakos behatolás lassan alacsonyabb kockázatú aktivitás, mint lemenni mekizni a haverokkal.

Charlie angyalainak Patyomkin-falva

Miért kellene hát a valódi erőszakot priorizálnia a szerveknek, ha üldözhetik a furgonból kiszóló Pali bácsit tűsarkúban, síppal a szájban a Benny Hill zenéjére? Egy, a buliban három hete bedzsinázott, megbecstelenített embernek feloldozás lesz majd végignézni nyilván, ahogy Mary Jane miniszoknyában kiállítja a számlát a büntetlen előéletű könyvelőnek, vagy a minimálbér per kettőből sorvadozó kukásnak a túlnyomott hízelgésért. Biztos arról is megfeledkezik ilyenformán, hogy a megerőszakolóját senki nem keresi közben.

Nem csak az erőforrás a gond

Őszintén szólva azonban a rendfenntartók erőforrásainak ésszerűtlen elosztásán túl ezzel az egészen mókás jelenséggel van egy másik gondom is. Az, hogy az otrombaság továbbra sem bűncselekmény. Ez a fájdalmas igazság. Az pedig elfogadhatatlan, hogy egy sértőre gumibotot követeljek pusztán a sértéséért.

Nehéz hinnünk az érzékenység diktatúrájának ártalmatlanságában, ha az érzékenységen esett csorbát gumibottal torolják meg egy bizonyos szofisztikáltság alatt és hangerő fölött. Meg hát, mennyire felel meg a jogbiztonság elvének egy olyan szabályozás, ami a „szexuális tartalmú megjegyzés” konkrétságában határoz meg szankcionálható viselkedési normát? Ebből most te akkor világosan érted, hogy mit szabad és mit nem? Na, az építési területen dolgozó biztonsági őr sem fogja.

Ha meg a fentit bünteti a törvény, a verbális erőszakot úgy általában miért is nem? Jól esne a rendőr segítsége, amikor Tibor a kereszteződésben olyan kreativitással obszcén, hogy azt a Bëlga már remegő kézzel húzná ki a kéziratból, félve a magyar ifjúság kollektív traumatizálásától. Szeretném felhúzott orral végignézni, amint a civil rendőr hangos kiáltással előugrik a fagyiskocsi pultja mögül, hogy büntit írjon a zoknis szandálomat nyilvánosan ócsárlónak a Balatonnál vagy a festett szakállért a fodrászomat ferdehajlamúzónak a Blahán. Védjük meg a lelkünket a sértőktől mind, és legyen a minősített bűncselekmény kritériuma a szubjektív mentális threshold. Több hatalmat a Kareneknek!

Képmutatás: level-egymilliárd

Végül pedig egy fájdalmas, de fontos párhuzammal kell élnem. Füleket befogni. Néhány hónapja egy ártatlan gyerek az erdő sötét, csendes, letargikus magányában ölte meg magát verbális bántás hatására. Következetes, őrjítő, gyilkos vegzálás érte személyek egy behatárolható csoportja részéről nap mint nap, hétről hétre egy olyan helyen, ahova a szép jövője érdekében bezártuk. Mi, a társadalom. A hely neve: iskola.

Csak Magyarországon évente egy kisebb osztálynyi gyerek és száz huszonéves fiatal lesz öngyilkos valamilyen folytatólagos zaklatás miatt. Kézzel fogható, fenyegető, megrázó, nyomasztó, kíméletlen zaklatás miatt. Száz.

Száz, emberek: 100. Perév.

Egy feminista barátommal beszélgetve eljátszottam a gondolattal, hogy bűncselekménnyé kellene nyilvánítani az iskolai zaklatást, és súlyos kimenetel esetén annak megfelelően súlyos büntetéseket kiróni az elkövetőre. Legyen bűn a halálba kergetés! Így lehetne talán felépíteni a társadalomban azt a felelősségtudatot, ami visszatartó erőt jelenthet hosszútávon.

Mivel intett akkor ő óvatosságra? Hát a szólásszabadsággal.

Hogy ácsi, a korlátozhatatlan véleményformálás, a beszéd joga forogna veszélyben akkor, ha az inzultusoknak próbálnánk valamiképpen törvényi határokat szabni az isiben. Tehát roppant fontos a szólásszabadság akkor, ha gyerekek százainak életével tesszük mérlegre, de tökéletesen másodlagos, ha a munkába sietést lehet komfortosabbá tenni eme jog megtagadásával.

Miközben a felnőttek lelkének oly fontos az érzékenység, hogy már az utcai odanézőket is rabláncon vezetnék el, a gyerekek lelke valahogy még mindig nem bír ekkora jelentőséggel. Itt az ideje a szégyenkezésnek.

Ezt még itt hagyom: