Tüske a szívbe: legyen vége a bullyingnek!

Szerző: Kamrás Orsolya

Az egyik legnagyobb tragédia az iskolai zaklatással kapcsolatban, hogy legtöbbször csak akkor kerül a figyelem középpontjába, amikor nagy baj van, holott nemigen van olyan ember, aki ne lett volna elszenvedője, szemtanúja vagy elkövetője legalább egyszer az iskolás évei alatt. Épp ezért hajlamosak is vagyunk azt gondolni, hogy ugyanúgy hozzátartozik a gyermek- és kamaszévekhez, mint az ehetetlen menzakaja, meg a folyton elhagyott tornazsák. Pedig egyetlen fiatalnak sem szabadna szenvednie azért, mert módszeresen vegzálják.

Az ősz elején, mindjárt az iskolakezdés után újabb megrázó tragédiáról értesülhettünk: egy szabolcsi középiskolás fiú felakasztotta magát egy fára, miután osztálytársai kiközösítették és folyton zaklatták. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül: sajnos korántsem egyedi esetről van szó, mert

évente egy kisebb osztálynyi gyermek és átlagosan száz huszonéves fiatal követ el öngyilkosságot iskolai konfliktusai miatt.

A probléma igen összetetett, de abban minden szakember egyetért, hogy sürgősen kezelni kell.

A felelősségre vonás természetesen nagyon is szükséges, de a bullying nem irtható ki erőből. Ha nem foglalkozunk a háttérben meghúzódó okokkal, ha nem ismerjük a hatásmechanizmusát, és ha nem vértezzük fel a gyerekeinket hatékony megküzdési stratégiákkal, akkor a tragédiák újra és újra megismétlődnek majd.

Mi bullying, és mi nem az

A klasszikus definíció szerint a bullyingnak, amit magyarra leginkább megfélemlítésnek fordíthatnánk, de inkább ne tegyük, három lényegi eleme van:

  • szándékosság,
  • egyenlőtlen erőviszonyok,
  • ismétlődés.

Tehát meccs előtt kakaskodni egyet az öltözőben, tejszínhabot nyomni az alvó haverod homlokára vagy a háta mögött teli szájjal röhögni az osztálytársad béna haján legfeljebb bunkóság, de nem bullying. Minden egyes tesióra előtt ellopni a kis nörd tesicuccát, majd vihogva végignézni, ahogy kiszedi a kukából, vagy hangosan röfögni egyet, ahányszor csak megjelenik egy túlsúlyos osztálytársad, esetleg osztálycsoportban szétküldeni a volt barátnőd fotóit, pláne szétphotoshopolva, valami alpári kommentárral, viszont nagyon is az.

A fenti definícióból kiindulva nem véletlen, hogy

az iskola melegágya a bullyingnak, hiszen alapvetően egy erősen hierarchizált hely,

ahol különböző életkorú, adottságú, társadalmi státuszú gyerekek, kamaszok vannak összezárva nap mint nap, maguk is meglehetősen alávetett helyzetben.

Bird Napolean Dynamite GIF - Find & Share on GIPHY

Ráadásul a bullying számtalan formát ölthet, az egyértelmű fizikai bántalmazástól a fennhangon kimondott sértéseken, szidalmazásokon keresztül az olyan kifinomult megalázásokig, mint hogy az áldozat mellé soha nem ül senki, vagy az uzsonnája “véletlenül” mindennap leesik a földre, és megtaposódik.

A rejtőzködő gonosz

Éppen ezért tanárként az a legnehezebb, hogy egyáltalán észrevegyem a bullyingot, hiszen nem vagyok benne azokban a Messenger-csoportokban, ahol folyamatosan szidalmazzák az áldozatot, nem vagyok ott a buszmegállóban, amikor a tornazsákját a rugdossák, és azt sem feltétlenül látom, hogy a társai által bántalmazott gyerek mindig egyedül eszik a menzán. Elsőre persze logikusnak tűnik azt gondolni, hogy az áldozat szól, ha bántják, de nagyon sokszor

a megfélemlítésnek éppen az a lényege, hogy az illető tehetetlennek érezze magát, és eszébe se jusson segítséget kérni.

Én több mint húsz évet lehúztam már egy gimnáziumban, de nem sok olyan esetre emlékszem, hogy azt éreztem volna: ez, amit most tapasztalok, bullying, ezt a diákot módszeresen megfélemlítik. Egy vérbeli agresszornak ugyanis több esze van annál, hogy a tanára, szülője vagy bárki olyan előtt vegzálja az áldozatát, akit bármilyen hierarchiában önmaga felett állónak érez. Ha vannak a bullyingnak jelei, akkor azok legtöbbször közvetett jelek: egy folyton magányosan ülő diák, megugró hiányzások, szemmel látható nyomai a kialvatlanságnak, étkezési zavaroknak, esetleges sérüléseknek.

A tanár felelőssége, hogy ha ilyesmit érzékel, akkor utánajárjon, és ha kell, vonja be az iskolapszichológust, konzultáljon a szülőkkel, érzékenyítse a diákokat. Ahogyan az is, hogy ha bármilyen természetű agressziót tapasztal, akkor az ellen egyértelműen fellépjen, és ami mindennél fontosabb: járjon elöl személyes példával, és soha, semmilyen módon ne alázza meg szándékosan a diákjait.

A fiúk nem sírnak

Természetesen olyan is van, hogy az áldozat szól, amikor bántják. A legrosszabb, amit ilyenkor tenni lehet, hogy elbagatellizálod a problémát, vagy azt a roppant bölcs tanácsot adod, hogy “ne foglalkozz vele, akkor majd abbahagyják”. Mégis nagyon sokszor tesz úgy a világ, mintha az élet természetes velejárója lenne, hogy egyesek élvezettel alázzák a másikat, másoknak meg kutya kötelessége mindezt szó nélkül eltűrni.

Különösen a fiúkkal szemben gyakori elvárás, hogy vagy üssenek vissza, vagy tűrjenek, majd rázzák meg magukat, és menjenek tovább, de

egy dolog szigorúan tilos: beszélni az érzéseikről, arról, hogy milyen megalázottnak lenni.

Márpedig ha valaki egyedül marad a megalázottságával, ha nem talál senkit, aki segít neki feldolgozni a negatív élményeket, és kialakítani a megküzdési stratégiákat, akkor az az ember mindent meg fog tenni, hogy ne érezze újra ezt a megalázottságot, akár úgy is, hogy ő maga bántalmaz nála gyengébbeket (embereket vagy állatokat), vagy úgy, hogy eldobja magától az életet.

Igen, legtöbbször bizony maga a bully egyben áldozat is, aki ilyen romboló módon igyekszik feldolgozni a saját frusztrációját, és akit jó eséllyel máshol mások ugyanígy megaláznak. Ezért különösen fontos, hogy a jogos felháborodás mellett ne pusztán indulatból lépjünk fel az iskolai agresszió elkövetői ellen, hanem igyekezzünk megérteni és amennyire lehet, megszüntetni a kiváltó okokat. Jól elgyepálni, esetleg javítóba csukatni azt, aki bántotta a gyerekünket, vagy bíróság elé citálni a szüleit jogos elégtételnek tűnik, de nem fogja megtörni a megfélemlítés és a frusztráció ördögi körét.

Az egyre erősebben jelen lévő iskolai agresszió kezelésére, a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) kezdeményezésére jött létre tavaly tavasszal a Kerib (Kerekasztal az Iskolai Biztonságért). A 17 alapító között elméleti szakemberek és gyakorló pedagógusok egyaránt vannak, és fő célkitűzésük, hogy elsősorban az iskolai közösségek (diákok, tanárok, szülők) edukálásán keresztül tegyenek az iskolai erőszak, többek közt a bullying ellen. A pandémia alatt online képzésen mutatták be a felismerés, a megelőzés és a kezelés legalapvetőbb fázisait. Hasonló képzéseket folyamatosan szerveznek a jövőben is, a honlapjukon pedig bárki találhat hasznos információkat.

Önbecsüléssel a bullying ellen

Erős leegyszerűsítés volna azt gondolni, hogy a kölykök egy része született bully, míg mások arra vannak drótozva, hogy áldozatok legyenek. Számtalan tényezőn múlik, kiből lesz a bullying elszenvedője, ki lesz elkövető, és ne feledkezzünk meg a közönyös szemlélőkről, illetve azokról sem, akik elég bátrak kiállni az áldozatok mellett, akár olyan áron is, hogy őket is kóstolgatni kezdi a bully.

A probléma komplex elemzése szétfeszítené ennek a cikknek a kereteit, de az bizonyosnak tűnik, hogy

az olyan gyerek, aki abban a tudatban él, hogy ő alapvetően egy értékes és szerethető ember, az sokkal kevésbé van kitéve a vegzálásnak.

Vagy ha mégis bepróbálkozik nála egy agresszor, van mersze segítséget kérni, mert tudja, hogy joga van hozzá.

Természetesen nem arról beszélek, hogy agyatlanul ajnározva neveljük egyedi kis hópelyhecskéinket, megóvva őket a nem szó és a kritika legapróbb sokkjától is. De ha egy gyerek azt érzi a mindennapokban, hogy értékes, és bármi is történjék, szeretve van, ha megtanulja, hogy agresszió nélkül, asszertív módon is tudja érvényesíteni az érdekeit, akkor sokkal kevésé lesz kiszolgáltatva a külvilág visszajelzéseinek. Kisebb lesz a megfelelési kényszer, ugyanakkor arra sem lesz rászorulva, hogy mások megalázásával csikarja ki a napi megerősítésadagját.

És persze – ahogyan a gyereknevelés általában – ez sem működik puszta papolással, a személyes példa mindennél fontosabb. Ha a gyerekem folyton azt látja, hogy erőből oldom meg a vitás helyzeteket, hogy érzéketlenül gázolok át a nálam gyengébbeken, amikor az érdekeim azt kívánják, akkor ne csodálkozzak rajta, hogy természetesnek veszi az empátia hiányát, még akkor is, ha ő annak az elszenvedője.

Az a szülő pedig, aki az egész napi becsicskulás után otthon adja ki a feszültséget, könnyen szembesülhet azzal, hogy gyermekei nincsenek a topon, amikor érdekérvényesítésről, indulatkezelésről, illetve saját vagy a másik ember méltóságának tekintetbe vételéről van szó.

A pozitív iskolai és otthoni környezet kombinációja az egyetlen igazán hatékony fegyver a bullying és az általa okozott tragédiák ellen. Enélkül a legszigorúbb szankció is csak sebtapasz lehet, a szívbe tolt tüskét nem szedi ki.

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás