Ilyen extradögös, elektromos rendőrautókkal bővíti flottáját New York

Szerző: Bronson

Nálunk is járt teszten, és nemsokára cikket (plusz videót) villantunk a Ford Mustang Mach-e-ről (a Zölpálya tesztje addig is itt). A járgány kiemelkedően jól sikerült, élőben bitang jól néz ki, pláne a meggypiros variáció. Másrészt nem filléres darab: 21-27 misi körül van az új ára, de ez nem akadályozza meg New York várost abban, hogy

idén 184 darabot vásároljanak belőle a rendőrség kötelékének.

Mivel a világváros elszánt abban, hogy drámain csökkentse a károsanyag-kibocsátást a következő évtizedben, laza 420 millió dolláros invesztíciót (igen, 137 milliárd forint) tettek félre erre a célra. Ebből vesznek a következő öt év során egy rakás elektromos verdát, körülbelül 1200-at – ennek a tervnek az első szakaszát jelenti a mostani.

A Mach-e ebben a színben az igazi. Fotó: Ford

A most beújított flotta nagy részét a rendőrség fogja használni, de kap belőle más közigazgatási intézmény is, például a közterületesek és a környezetvédelmi szakhatóság emberei. Eddig ez a város történetének legnagyobb beruházása elektromos járművásárlásra, de ez nem lesz sokáig így, tudniillik

a következő 5 évben 250 Tesla Model 3-at is bespájzolnak majd.

Igen: Starsky&Hutch utódai hamarosan Teslákban és elektromos Mustang crossoverekben üldözik majd a kábszerkereskedőket a sikátorokban. Aki ült már ilyenekben, az holnaptól TJ Hooker akar lenni.

A Mach-e egyébként elképesztően népszerű, a gyártó 2022-ben 200 000 darabra növeli a kapacitást az USA-ban, majd az EU-ban 2023-ban. Elszántságuk annyira komoly, hogy a nevezett modell tervezett kapacitásbővítése érdekében elhalasztják az Explorer és az Aviator elektromos variációjának piaci bevezetését is.

Forrás

Itt van még jó kis kontent