A legveszélyesebb versenyeken nemhogy elindulni, nézelődni is istenkísértés volt

Szerző: Lakinger Béla

Hajmeresztő halálozási statisztikák a motorsportok történetének sötét éveiből.

Az autó/motorsport majdnem egyidős az autózással, és az első viadalokat értelemszerűen közutakon rendezték. A versenyek azonban az állandó pályák építésével sem tűntek el az alapvetően helyváltoztatásra szolgáló úthálózatról. Ennek pedig, mint sejthető, gyakran halálos következményei voltak (mondjuk, nem mintha a pályaversenyzésnek ne lettek volna, sőt).

A hat legveszélyesebb verseny időrendben:

#1 Párizs-Madrid

1903-ban rendezték (volna) meg ezt a versenyt, a francia kormány rosszallása ellenére. Óriási volt a felhajtás, több százan indultak el, és az autók jóval gyorsabbnak bizonyultak annál, amire a legtöbb néző számított. Már a Versailles-Bordeaux szakaszon annyi volt a baleset, hogy a szervezők félúton lefújták az egészet. A 8 megerősített halálos áldozat egyike Marcel Renault, a francia autógyártó társalapítója volt.

#2 Vanderbilt Kupa

A dúsgazdag amerikai család sarja, William Kissam II által indított verseny 1904 és 1910 között évente zajlott. A veszélyt elsősorban a nézők viselkedése jelentette, hiszen a tömegrendezvények kezelése abban a korszakban még meglehetős gyerekcipőben járt. Hogy pontosan hányan haltak meg a verseny következtében, a korabeli tudósítások esetlegessége miatt nem tisztázott, 4 áldozatot tekinthetünk biztosnak.

#3 Targa Florio

Ez a szicíliai verseny az autózás hőskorától (1907) egészen az igazi széria-sportautók felemelkedéséig kitartott. 1955 és 1973 között a sportautó-világbajnokság részeként a leggyorsabb járgányokat vonzotta – akkoriban használta rá az amúgy kőkemény fickóként ismert Helmut Marko (a Red Bull jelenlegi F1-főnöke) az elmebaj kifejezést. Ha elképzeljük, amint egy Porsche 908/3 a kétsávos, poros közúton száguld, valóban annak tűnik.

#4 Mille Miglia

Stirling Moss, a közmegegyezés szerint a világbajnoki cím nélküli F1-es pilóták legnagyobbika, egyszer azt mondta, az 1000 mérföldes olaszországi kör volt az egyetlen verseny, ami megrémítette – pedig ő látott egyet s mást. Az 1927-38 és 1947-57 között megrendezett Mille Miglia egyre halálosabbá vált, ahogy nőtt a sebesség, összesen 56-an vesztették életüket az autókban vagy a pálya mellett.

#5 La Carrera Panamericana

A mexikói kormány lényegében az ország észak-déli autópályája elkészültének reklámozására szánta a versenyt, de e törekvést valamelyest beárnyékolta, hogy több mint két tucat halálos áldozatot követelt néhány év leforgása alatt. Ezzel együtt 1950 és 1954 között igazi motorsportlegendák vetélkedtek a La Carrerán.

A kaput az 1955-ös Le Mans-i katasztrófa tette be, a 24 órás franciaországi versenyen elhunyt 84 (!) ember láttán sok országban hosszabb-rövidebb időre betiltották az autóversenyzés különféle formáit. A filmre is vett Le Mans-i eset tényleg sokkoló lehetett: egyetlen kirepülő autó darabjai a meggyulladó üzemanyaggal párban túlzás nélkül háborús mértékű pusztítást műveltek a célegyenes melletti tribünön.

#6 Isle of Man TT

Ez az utolsó még létező, igazán veszélyes verseny, tele szűk kanyarokkal és ugratókkal – a motorosok tényleg a sorsot kísértik a Man-sziget álmos falvain át kanyargó, 38 mérföld hosszú pályán. Ehhez képest az épp tavaly felállított rekord-átlagsebesség 218 km/óra… A halálesetek végigkísérték a verseny több mint 100 évnyi történetét, a számláló ma már 260 fölött jár.

via

Itt van még jó kis kontent