Van az úgy, hogy a sokadik maradtamvolnainkábbotthon randi után, vagy épp a többedik nagyŐ-nek hitt kistévedés képeit törölgetve eltöprengsz, vajon hány, átváltozásra képtelen varangyot görget még utadba a kósza szél. Aztán persze átcsapsz a magad elemzésébe és megfejted, hogy különben benned és indokolatlan elvárásaidban lehet a hiba. Majd nyugtázod: talán nincs is olyan pali, amilyet te elképzelsz. A következő pillanatban pedig már látod is magad, 12 macskával később végtelenül magányosan megöregedni. Miközben – ha engem kérdezel – reálisan nézve épp úton vagy a végzeted felé. Csak abból a szögből, ahonnan te nézed a képet, ez most épp nem látszik.
Ahogy azt is elfelejted talán néha, hogy az álmodozástól a beteljesülésig vezető girbegurba, elágazásokkal, visszalépésekkel, megtorpanásokkal teli út valójában mennyire élvezetes is. Vagy legalábbis szórakoztató. Mulatságos. Elgondolkodtató. És mindenképpen tanulságos. Főleg, ha fejben helyén van a gondolat, hogy
a jót elsősorban nem kiérdemelni, hanem felismerni kell.
Amihez nem vezeklésen, hanem tapasztalatokon át vezet az út. A végső célhoz pedig minden egyes, látszólag eredménytelenül csókolgatott, hidegvérű békakirály kis cetlikre vagy nagy táblákra írt útmutatóval járul hozzá. Mindegyik. Az is, akivel egy találka fért bele és az is akivel három év. Függetlenül attól, hogy embert próbáló hullámvasút vagy szerelemfaló boldogság volt-e a vele töltött idő.
Kurvagáz ez a kép, csak azért nem törlöm ki, hogy mindenkit idegesítsek. – a szerk.
És amikor a saját lelked és a csokis fánk marcangolása közben azt hiszed, hogy a te cipődben még soha senki nem járt, a te pechszériádat senki nem élte át, az általad kilistázott karakterekkel még senkinek nem gyűlt meg a baja, akkor tévedsz a legnagyobbat. Persze megcáfolhatsz, de látok rá esélyt, hogy a most olvasott sorok egy részével legalább tudod azonosítani életed Don Juanjainak egyikét-másikát. Persze csak ha nem veszed túl komolyan a dolgot.
#1 A fater
Általában az első nagy szerelmi csalódásod logikusnak vélt vigasza. Azt a nagykönyvben megírt, a gimnáziumi évek magasságában megélt csodát próbálja feledtetni veled, ami nyilván eleve halálraítélt volt, de míg tartott, annyi boldogságot adott, hogy kicsit egész életedben visszasírod. Pláne, hogy az idő mindent megszépít.
(Itt jegyzem meg rögtön, hogy aki hozzáment a gimis szerelméhez, az élvezze ki special státuszát és adózzon tisztelettel a halandók által bejárt út keménysége előtt.)
Mert amikor ráébredsz, hogy egy 17 éves fiú az első lángok ellobbanása után többre becsül egy vodka-narancsot, mint téged, akkor kicsit azért becsapva érzed magad. Hiszen te már láttad magad előtt a képet a fehér kerítéses házikóval, és fenemód érthetetlen, hogy a másik nem ugyanerről álmodik.
Kiábrándulsz a korosztályodból, és elhiszed, hogy ha tekinteted magasabbra emeled, akkor a helyzet egyből más lesz. És akkor megpillantod fatert, aki egyszerre komoly, érett és megbízható. Igaz, hogy szlengszótár nélkül nem ért meg, a barátai pedig mind E.T-ként néznek rád, de azért egy darabig élvezed a dolgot. És persze ő is. Egy darabig…
#2 A szépfiú
Miután megízlelted a nyugdíjözeli 30 pluszosok cseppet sem vágyott nyomorát olyan hétköznapi problémákkal, mint a munkahelyi stressz, a fásultság, az anyagi gondok, a határidők, az állandó rohanás és társai, egy kicsit újra csalódott leszel. Hiszen ez sem igazán az, amire te a húszas éveid elején annyira vágynál. Ezért – teljesen logikusan – újra irányt változtatsz. Azok a srácok kerülnek hirtelen érdeklődésed középpontjába, akik talán nem akarnak elvenni (ami ekkor éppen már neked sem vágyad egyébiránt) viszont szórakoztatóak, izgalmasak, könnyedek és legfőképpen jó rájuk nézni.
Ők azok a visszatérő főszereplők, akik minden hátraarcnál tárt karokkal várnak, te pedig örömmel futsz hozzájuk messzire mutató jó tulajdonságaik kimaxolására. De hosszabb távon persze ez sem hoz tűzbe. Hisz ami elsőre könnyed, az századszorra már betonsúlyú léleknyomorítás. De legalább a lecke tanulható, egy szinten túl a komolytalanság is lehet komolyan fárasztó.
#3 A művészlélek
Ezért a könnyedség súlya alatt megfáradt lelked újra más irányba húz. A bulival, xbox-szal, fetrengős kajarendeléssel töltött napok/hetek/hónapok után szellemi táplálékra és nagy beszélgetésekre vágysz. Valakire,
akire nem csak azért nézhetsz fel, mert magas.
Szóval felkutatod azt, akinek csak minden harmadik szavát érted, de ezúttal nem azért, mert azt teszteli, hány marék popcorn fér egyszerre az arcába. És hallgatod, figyeled, tanulsz tőle, miközben annyira elvarázsol, hogy még az sem zavar, hogy anyád szerint is inkább csúnya, mint szép. Pedig ő az ördöghöz méri.
Aztán persze az ezredik kiállítás, színház, tudományos előadás és a reggel 6-kor magától induló ismeretterjesztő csatorna egy idő után felrobbantja az agyad és rájössz, hülyének lenni nem is olyan rossz. De legalábbis nem sokkal rosszabb, mint egy élő lexikon mellett értetlenkedni naphosszat. Így megköszönöd a részvételt és nyugtázod: oké, hogy szép tálból nem lehet jól lakni, de a szellemi táplálék meg kevés a jóllétedhez. Amin egyébként az sem változtat hosszabb távon, ha te kerülsz lapátra egyszerűséged okán.
#4 A titokzatos
Eddigi tapasztalataid birtokában kezded elég jól súlyozni a mérlegre kerülő külső és a belső értékeket. Belépve egy helyre már egészen jól felméred kire mosolyogj vissza, és ki az, aki 10 perc magasröptű eszmefuttatás után vagy a túl sokkal, vagy a túl kevéssel fog az agyadra menni. Egészségesen kezeled az életkor, a szépség, az IQ és az EQ adta korlátokat és lehetőségeket. Szinte tudod, mit akarsz. Éppen ezért, ha ehhez passzolót találsz, még a kompromisszum se ijeszt el. Mi több, belső hangodnak is zoknit tömködsz a szájába, amikor az azt üvölti, hogy valami nem stimmel. Hiszen kellően szép, kellően okos, kellően komoly és komolytalan, kit érdekel, ha néha nem kerek a sztorija, vagy hogy csak bizonyos napokon és bizonyos helyen bukkan fel veled.
Aztán egyszer csak lapátra kerülsz. Hiszen hiába volt minden oly rózsaszín, mert nála a főszerep már régen másé volt. Amit igazából te is tudtál – vagy tudtál volna, ha megérzéseidet nem helyezted volna az elvárt paraméterek mellé kerülő pipák mögé. De ez már mindegy is. Egy újabb tanulság a tiéd. És egy életre megtanulod, hogy aki nem hordoz körbe a pár hét, maximum hónap után, mint a győzelmi zászlót és legdicsőbb trófeát, az bármilyen csodás is, mehet vissza a másik mellé játszani a tökéletes párt.
#5 A heartbreaker
Mivel már egészen jól tudod, mit akarsz és nem is olyan könnyű átejteni, nagy eséllyel engedsz be olyat az ajtódon, akinek helye is van ott. Vasárnaponként együtt főzitek a húslevest. Ismered az anyját. Szereti a családod, és egyszerre van meg benne minden jó, amit előtte csak összemozaikozni tudtál volna. De aztán egyszer csak mégis elrontja valami az idillt: az időzítés. Egy fel nem dolgozott korábbi trauma. Egy önbizalomromboló karrierválság.
De leginkább az, hogy a felnőttnek hitt férfi legbelül ugyanaz a kisfiú, aki anno vodka-narancsra cserélt. Csak ma már vörösbort iszik, míg téged már nem tud megvigasztalni sem az öreg, sem a szép, de még a művészlélek sem. Mert ekkor már ténylegesen tudod mit akarsz és azt is kitől. Ezért a pofon sokkal fájóbb nyomot hagy az arcodon. Már nemcsak a másik nemben, hanem saját magadban is elveszíted a hited.
#6 A tejfelesszájú
Mivel minden, amit eddig logikusnak hittél csődöt mondott már, veszítenivaló híján a legésszerűtlenebb helyről várod ezúttal a csodát. És meg is kapod. Valakitől, akinek trófea, sőt kincs vagy. Valakitől, aki még nem túl fásult ahhoz, hogy szerelmes gesztusokkal kedveskedjen és távol áll tőle, hogy karrierválság miatt szögre akasszon. Főleg mert utóbbinak még az építésébe sem kezdett bele jóformán. Ő csak szeret, rajong, tervez, igaz irreális célkitűzésekkel, meggondolatlanul, de olyan lelkesedéssel, hogy néhány percre még azt is elfelejted, hogy hirtelen te lettél az, aki szlengszótár nélkül nem érti meg a másikat. Persze az esetek nagy többségében előbb-utóbb ez a dolog is véget ér, de lenyomata talán pont elég ahhoz, hogy a másik szemén keresztül látva magad egy kicsit újra beleszeress abba, aki vagy.
Ami elengedhetetlen ahhoz, hogy újra visszakerülhess arra az útra, ahol egyszer már majdnem jó volt. Csak most már felvértezve az összes tanulsággal, amit az utolsó nagy szívtörésed óta volt időd kilistázni. Tele önszeretettel. És a nagy számok törvényén alapuló szerencsefaktorral, ami még a szerelemben sem elhanyagolható segítség. Szóval mielőtt túl sokat aggódnál a mikoron, a hogyanon és azon, hogy kivel, elég ha annyit tudsz, hogy egyszer a te időd is eljön. Addig pedig a fő cél, hogy élvezd az utat.
Kiemelt kép az Ocean’s 13 című filmhez készült, jogtulajdonosa a Warner Bros.