Közhely, hogy későbbre tolódott a felnőtté válás. Na, de arról nem volt szó, hogy ennyire. Huszonsokéves egyetemisták rágják a körmüket a vizsga előtt a folyosón, harmincas aranyifjak bontogatják délelőttönként a mama által csomagolt uzsit, negyvenes menedzser pattan ki a Porschéból, hogy hazamenjen anyuhoz-apuhoz a lakótelepi félszobába.

A családalapítás a jövő bizonytalan ködébe veszett, és ami a legfontosabb: a tetteikért felelősséget vállaló életvezetéshez is egyre később éreznek késztetést a nagyra nőtt, borostás „kisbabák”. Na, de mi vezetett ide? Egyrészt a sok évszázados, jól bejáratott hagyományok (munkába állás és családalapítás tizen-huszonévesen) felbomlása és

az ennek nyomán kialakult légüres tér, amelyben minden korosztály a helyét keresgéli.

Másrészt olyan társadalmi folyamatok, mint a tankötelezettség kitolása (hiszen az iskolás, ugye, még gyerek), a tetszőlegesen hosszan elnyúló egyetemi tanulmányok, esetleg többször is szakot váltva az „útkeresés” jegyében – és a munkanélküliség, mert hogyan kezdjen önálló életet az a gyerek, ha nincs neki miből. Ezekre még rátesz egy lapáttal a „csak magadra gondolj, élvezd az életet, mert megérdemled” szemlélet is. Elvégre mi lenne kényelmesebb és jobb, mint igénybe venni a mamahotel összes szolgáltatását a mosástól a takarításon át a vasárnapi ebédig, és emellett a teljes szabadságot is csúcsra járatni?

Mert olyankor nagyon felnőttek vagyunk, amikor felháborodva kérjük számon az óvatos érdeklődést hazatértünk várható legkésőbbi időpontjáról – kinek mi köze hozzá, elvégre harmincéves vagyok, vagy mi a f*sz? Állj meg a lábadon! Ezt időben el kell kezdeni, és legalább annyira időben be kell fejezni – már ha van rá lehetőséged. Ha nincs, akkor tedd meg, amit a helyzeted megenged, de azt szívvel-lélekkel, brada! Az ideális az lenne, ha a húszas éveid közepének beköszönte önálló lakásban találna, annyi fizetéssel, amennyiből ezt fenn is tudod tartani.

Nem arra gondolunk tehát, hogy apu-anyu bérel neked egy lakást, meg a rezsit is fizeti, hogy te a zsebpénzedet videójátékokra és kartonos kólára költhesd.

Ha nem tudod egy önálló lakás bérleti díját, illetve a tus alatti karaoke-session által feltornászott rezsijét kimatekozni, akkor maradj egyelőre inkább otthon. Úgy is lehet már pedzegetni az önállósodás húrjait, nem kell feltétlenül a fullos felnőttet játszani, amikor még nincs mire felvágni. Ilyen esetben az első lépés, hogy tudomásul veszed: felnőttél.

Vagyis a szállás, az étel, a mosás-vasalás-takarítás egyáltalán nem „jár” neked. Ha mégis azt gondolod, hogy neked ilyen irreális jogaid vannak, akkor ám legyen, maradj gyerekstátuszban – de akkor apu-anyu jogosan mondja meg, hogy mikorra állíts haza, vagy hogy mikor kell kidobnod a csajodat, mert a héten már sokadjára használta el a meleg vizet. 

Ha ezt nem szeretnéd, de a mamahotelt mégis igénybe veszed, akkor adnod is kell valamit cserébe! A jó érzés is ezt diktálja, hiszen a szüleid sem lesznek fiatalabbak, így ha van munkád és kereseted, akkor illene hazaadnod annyit, amennyi a rezsi rád eső részét és az egyéb költségemésztő létezési faktoraidat (étel, mosópor, szappan, satöbbi) fedezi. Beszéljétek meg és írjátok össze, hogy mennyi az annyi. Ez azért is hasznos, mert

ha otthon laksz, akkor könnyen abba az illúzióba tudod ringatni magadat, hogy a zöldségek megteremnek a hűtőben, a tiszta ruhát a Coccolino maci vigyorogja rád,

és a világon a legtermészetesebb dolog, hogy a gyógyszeres fiókban találsz fejfájás-csillapítót, amikor túltoltad hajnalban a géminget. Meghökken az ember, amikor kiderül, mennyibe kerül a Nesquik bogyó, meg az Advil Ultra.

Garázdálkodj okosan

Az apanázzsal kipárnázott aranyifjúból akkor is élhetetlen felnőtt lesz, ha amúgy külön lakik, mert apu-anyu ezt is fizeti neki – de legalábbis joggal ébred fel benne ez az elvárás, mint Charlie Sheen ereiben a tigrisvér. Nagyon jó mondás, jelenlegi és jövendőbeli szülők, figyelem:

Ne nehezítsd meg a gyereked életét azzal, hogy túlságosan megkönnyíted!

Idejében meg kell tanulnod, hogy a fizetésed nem zsebpénz, akkor sem, ha otthon laksz. Ha megszokod, hogy a fűtött szoba, a kaja és minden egyéb „ingyen van”, akkor ott fogsz állni a fizetésnap beköszöntével, hogy hát b*ssza meg a szellő, milliomos vagy, de ha ezt egy pénzágyúból rá is küldöd mindenféle ruhákra, szórakozásra vagy egy újabb telefonra, akkor biztos, hogy nem tanulod meg beosztani. Ennek lehet az a következménye, hogy nem önállósodsz soha, vagy ami ennél is pofoncsapósabb:

amikor végül tényleg magadról kell gondoskodnod, rettentő nehezen fogod megszokni, hogy szinte minden pénzed elmegy a puszta megélhetésre.

Na, de ennyit az anyagiakról. Mi van akkor, ha neadjisten nincs állásod vagy ha még tanulsz? A drága szülők, ha egy mód van rá, biztos eltartanak ilyenkor, mert hát csak nem fogyhatsz le, mint egy bevállalós method actor, ameddig ők életben vannak. Amit ilyenkor tenni tudsz, az az, hogy

lemosod a retket a porcelántányérról, bevásárolsz a tecsóban, kikaparod a pókhálót a sarokból, leviszed a napok óta rohadó szemetet, meg egyéb ilyen elgondolhatatlan sidequest-ek.

Hidd el, sokkal jobb érzés lesz saját jogon elérni a céljaid, és megteremteni a vágyott életszínvonalat, hogy megkönnyebbülve járhass haza faterodékhoz és a hálás pillantásaikhoz. És akkor majd senki nem mondhatja, hogy éjfélkor fel kell lőni a pizsit, vagy hogy ne erre vagy arra költsd a verejtékes munkával megkeresett manettát – egy felnőttnek ugyan ki is mondhatná meg, és milyen jogon? Mert ugye felnőtt vagy, nem pedig harmincéves kisbaba?

Néha tényleg nem könnyű, de azért nem is lehetetlen: