Ismered azt a boldog, elégedett érzést, amikor a munkád a hobbid, a fizetésedből minden kiadásod és tercier szükségleted fedezése után még a nyugdíjas éveidre is tudsz spórolni, az irodád remek, a jövőképed biztató, az előremeneteled biztos, a melóhely pedig gyalog van tőled 10 percre, és csodálatos panoráma tárul eléd a Dunára, a Parlamentre, a Budai Várra, de legalábbis egy üvegfalú edzőteremre, ahol mások szenvednek míg te feltett lábbal héderelsz?… Na és kollégáid vannak-e? Következzék 7 karakter, aki megakasztja a munkahelyi csídet, illetve mindaz, amit ellenük tehetsz.

Amikor munkahelyet választunk számos szempontot figyelembe veszünk, amelyek közül az első többnyire az, hogy mennyit fizetnek. Csodálat és tisztelet persze a kivételnek, akinél nem ez a prior. Emellett nyilván fontos az is, hogy ne kelljen túl messzire mennünk, azért nagyjából azt csináljuk, amit szeretnénk, és legalább egy fokkal legyen megbízhatóbb a cég háttere és jövőképe, mint az aktuális heti időjárás-előrejelzések. A fontossági sorrend egyénileg eltérő, de a többségnél általában csak ezek után sorolandó faktor a csapat és a munkahelyi légkör. Pedig… nem elhanyagolható, hogy hol, hogyan és kikkel tölti el az ember a heti 40, vagy inkább 50-60 órácskáját.

Függetlenül attól, hogy egy 1.000 plusszos multinál vagy egy 10 fős start upnál hajtod rabigába a fejed, abban biztos lehetsz, hogy nem egyedül fogsz evezni abban a bizonyos csónakban. Azok az úgynevezett #bestteamever kollégák ugyanis tutira többet lesznek a sarkadban, nyakadban, légteredben, aurádban ne adj isten a seggedben (persze csak átvitt értelemben), mint amennyire te néha vágynál. Természetesen ott lesznek a jóban meg a rosszban is, de ezzel együtt akkor is, amikor az idegeid már foszlásig rojtozódtak, méghozzá pont tőlük.

A team

A klasszik felállás szerint adottak az alábbi munkatársak:

A főni: szerencsédtől függően lehet seggfej, szararc vagy épp egy igazi buddy, egy ölelni való nagytestvér, de mindentől függetlenül megvan az az elcseszett tulajdonsága, hogy

mégis csak ő a főnököd, ergo legalább néha muszáj utálnod őt.

Az antiszoc: hiába próbál jobb lábbal kelni, mert csak bal van a szerencsétlennek, és még saját magát is utálja legalább az első kávéig, téged meg pláne.

A művészlélek: folyton olyan hasonlatokkal él, amit még véletlenül se értesz, a playlistjétől meg a hideg futkos a hátadon.

A hedonista: mindig van egy diszkrét háromnapos kocsmaszaga, soha nem tudja, hogy merre van arccal, és a „Te, figyelj…” kezdetű mondataiból már jól tudod, hogy ma is miatta fogsz túlórázni.

A palánta: még buzog a tettvágytól, és csillogó tekintettel csüng minden szavadon függetlenül attól, hogy azt alkalmasint már századszorra, de persze még mindig kedvesen meséled el neki újra és újra.

A flegma: valahol mélyen jó arc, csak mindezt baromi jól titkolja.

A paragép: a legnaposabb és legeseménytelenebb péntek délutánon is talál egy olyan vesszőt a mondatban, porszemet a gépezetben, e-mailt a fiókjában, amire rástresszeli az egész brigádot.

A „pontos”: szünetlehetőségnél úgy esik ki a klaviatúra a kezéből, mintha égetné, és 17.01-kor már csak a porzó utat látod mögötte, ahogy tovaszáguld a délutáni napsütésben gyermekei/palija/hobbija felé, amikor te még éppen csak készülsz felpattintani az első energiaitalod az esti műszak előtt.

A sort persze még folytathatnánk, hiszen annyi csodalény tud egy kicsiny szervezeti egységbe tömörülni, de ha ezeket az arcokat tudod listázni, akkor a kemény mag nálad is összeállt. Itt jegyezném meg volt és jelenlegi kollégáimnak címezve, hogy bármilyen egyezés a valósággal csupán a véletlen műve lehet, egyikőjük sem jutott eszembe írás közben.

Mint ahogy akkor sem, amikor úgy döntöttem, tovább árnyalom a képet, és csokorba szedem azokat a legidegesítőbb munkahelyi karaktereket, akik még egy örömmámoros fizetésnapon is ki tudják zökkenteni az embert a nyugalmi állapotából, és amelyek persze magától értetődő módon alkothatnak közös metszetet a fent listázott alaptípusok bármelyikével.

#1. A csámcsogó, majszoló, ropogtató

Mondjuk enni kell, és az, hogy ez mennyire tud hangtalan lenni, az étel fajtájától is függ. Viszont van az a típusú kolléga,

aki egy szem tic-tacot is úgy fog megenni, hogy két irodával odébb is tud róla minden félkegyelmű.

Ami kellő alapzaj mellett és/vagy vasalt idegekkel még befogadható, de amikor vért izzadva életed ötletét próbálod megszülni az esedékes bónusz reményében, akkor előfordulhat, hogy a te szemedbe is idegi alapon termelődő könnyeket csal bájos majszolása.

Megoldás: Mondhatnám, hogy szólj neki, de ha jó fej, akkor melletted fog éhen halni, csak hogy ne zavarjon. Ha még jobb fej, akkor meg még hangosabban csámcsog majd a füledbe, talán még melléd is ül. Szóval inkább vedd fel a fülesed, és próbáld meg elnyomni a dolgot valami alapzajjal.

#2. Az íróasztalnál evő

Alapból megkérdőjelezhető azok közösségi érzéke, akik főtt tojást, halat, savanyú és töltött káposztát, illetve ezek rokonszagú testvéreit vélik a legoptimálisabb ebédnek, amit kedvenc csatos fedelű dobozkájukban magukkal visznek az irodába. Viszont amíg ez a konyhában és a mikró szűk körzetében elpusztításra kerül, addig igazából kevéssé felróható probléma. Ellenben onnantól, hogy valaki ezt behozza abba az irodába, ahol fél életét tölti jóban rosszban kitartó bajtársaival, szerintem

minimum hazaárulónak számít, aki maga rántott kardot saját kis alakulatával szemben.

Ezen ráadásul az sem segít, ha felcsapod a fülest.

Megoldás: Egyrészt kényszerszellőztethetsz a szebb jövő reményében, másrészt megkérheted, hogy vonuljon el melegebb éghajlatra a táplálékával együtt. De ha igazán átható üzenetben szeretnéd a tudtára adni érzéseidet, akkor másnap némi pálpusztait rejtesz a fiókja mélyére, mire megtalálja, eltünteti, és kiheveri, érezni fogja a fájdalmad. Nem mondom, hogy ez a legkifinomultabb konfliktuskezelési megoldás, de mindenképpen hatásos lehet.

#3. A teremből érkező

Mármint nem a frissen zuhanyzott, izzadt motyóját batyujába rejtő, hanem az,

aki még utána 20 km-t tekert is, hogy beérjen melózni, persze ugyanabban a szettben.

Na előtte mondjuk szerintem nem ciki bezárni az iroda ajtaját, vagy kitenni a megtelt táblát. Én már azokat sem értem, akik az 1-2-3 szigetkörük után felnyomakodnak a 4-es/6-osra, miközben a hagymás pörkölt és a hetes szemét közti pára hagyja el testüket, és még a leheletük is izzadtságszagú. Értem én, hogy a filmekben ez szexi, csak azt felejted el, hogy a tv-ből nem jön ki szag.

Megoldás: Ilyen esetben szerintem nagyjából bármi megengedett. Aki elég pofátlan ahhoz, hogy megfertőzzön a nem kívánatos testszagával, azzal te se bánj kesztyűs kézzel.

#4. A hangosan telefonáló

Ennek két fajtája is van. Az egyik a munkáját végzi jól hallhatóan, remélve, hogy az év dolgozója plakett az ő asztala fölé kerül majd, ha a három emelettel fentebb elterülő főnöki irodába is fel tudja juttatni azon beszélgetéseinek hangját, amelyben sikerül háromszoros hasznot felhajtania egy-egy nagyobb megrendelésen. A másik meg az,

aki nem elég, hogy nem melózik, de még azt is meghallgattatja veled, hogy milyen szar a magánélete,

amit igazából közkincsként is kezelhetne ezen beszélgetései után.

Megoldás: Próbálhatsz intelligens módon utalni arra, hogy tekerjen le a hangerőszabályozó gombján, de ha ez rögzült szokás nála, akkor a finomkodás biztosan nem vezet majd eredményre. Ellenben a cél szentesíti az eszközt elve alapján, ha minden kötél szakad, lehetsz troll, és a hallottak után feltehetsz egy-két zavarba ejtő kérdést mindenki füle hallatára. A „Mennyi is lesz így a jutalékod?” vagy a „Még mindig anyád mossa a gatyáidat?” kérdések után talán nem akarja majd minden telefonbeszélgetését 120 decibellel lefolytatni.

#5. A ruppótlan

Mármint nem az, aki egyszer fent felejti a tárcáját, amikor lementek a kantinba. Hanem az, aki tudvalevően

hó közepétől az iroda kitartottja,

és amellett, hogy a te pénzeden ebédel, még az esti sörözésre is téged próbál lehúzni.

Teszi mindezt úgy, hogy a fizetést követő napokban ő az élet császára, aki még délelőtti kávéjához is rendeli a süteményt, hogy a hónap közepén aztán úgy álljon ott előtted, mint a megtért tékozló fiú, akinek csak egy falat kenyér és némi szeretet hiányzik.

Megoldás: Adj, amíg jónak érzed, és könyveld el napi jó cselekedetként. De ha meguntad, igazságos Mátyás módjára válts aprópénzre, amivel adsz is meg nem is. Ha egy marék fémpénzt öntesz a markába, rövid úton mást keres majd, aki kisegítheti.

#6. A drámahercegnő

Félreértés ne essék:  lehet nő és férfi is. Ő az, akinek a magánéletéről jóformán többet tudsz, mint a sajátodról. Aki kora reggel képes megölni a bulit aktuális szívfájdalmaival.

Akit annyit vigasztaltál már, hogy kiürítette a teljes életedre szánt empátia-csöbrödet.

És akihez az Izaura, az Esmeralda a Szulejmán és minden szappanoperák atyja is tanácsért fordulhatna a legkomolyabb sztorik érdekében.

Megoldás: Közöny és fapofa némi megvetéssel fűszerezve. Mivel a mama kicsi drámahercegnői hajlamosak elfelejteni felnőni, ezért a legcélravezetőbb, ha nem is kezeled másként, mint egy hisztis gyereket. Mondjuk ha odáig is eljut, hogy földhöz veri magát az iroda padlóján némi figyelem reményében, akkor vess rá egy sanda pillantást, miközben a pánikgomb után nyúlsz.

#7. A dzsuvás

Nem az, akinek nem állnak élére a papírok az asztalán, hanem akinek a háromhetes szendvicsében talán már egy kisebb egércsalád is otthonra lelt, miközben klaviatúrája úgy tapad ujjaihoz, mint légy a légypapírhoz. Ő az, aki az offline térben létezve csak a mocsokhalmozásra képes, és nincs az az irat, szerződés, papír alapú dokumentum, amely tisztán kerülne ki a kezei alól.

Megoldás: Tisztítótűz.

Emberbarátibb megoldás keretin belül néhány szemeteszsák segítségével egy napfényes délutánon a clean desk policyre hivatkozva leseperni mindennapi mocskainak legapróbb maradványait is. Aztán másnap ő maga túrhat nyakig minden szemetében, hogy értékeit visszakaphassa.

Végezetül ha minden kollégád sikerült beazonosítanod, vess egy pillantást a belső görbetükrödbe is, hogy megtaláld a helyed a fentiekben.

Nyugi, én is tudom hová tartozom.

Gondolatébresztőm a Forbes cikke volt.