Ezt a cikket még tavaly, a #metoo mozgalom kitörése előtt kezdtem írni, aztán mikor az beütött, jobbnak láttam pihentetni egy kicsit a témát. Most azért vettem újra elő, mert nemrég egy ellentmondásos törvény született Kaliforniában arról, hogy a magáncégeknek nemi alapon írják elő, kit kell az igazgatótanácsba beültetniük. A női kvótákról lesz tehát szó, arról, miért ártalmas és veszélyes ezzel a fegyverrel menni a kirekesztés ellen. Egyúttal pedig adunk pár tanácsot arról, hogyan könnyítheti egy nő a dolgát, ha előmenetelre vágyik, de úgy érzi, nem megy.
Régen az IT-ban dolgoztam, közelebbről az IT sajtóban, nagyon közelről pedig a PC World nevű számítástechnikai magazinnál (többek közt). Erre a szakmára (mármint az informatikai újságírókéra) az jellemző, hogy főleg férfiak csinálják. Így volt ez nálunk is. Nem azért, mert nem akartunk nőkkel dolgozni, hanem mert ők nem akartak velünk, és még csak nem is a kiadó tesztlaborjában remeteként éldegélő – egyébként tök rokonszenves – szakik tesztoszteronszagú humora vagy az egészen sajátos ökoszisztémája miatt. A téma miatt,
hogy ugye információtechnológia.
A polcokon sorakozó alaplapok, a kerregő hűtőventilátorok, az integrált áramkörök, az operációs rendszerekre napjában ötvenszer telepített vírusirtók folytatólagos benchmark tesztelése miatt. Az egyesek meg nullák miatt. Ezek valamiért akkoriban a nőket annyira nem érdekelték, bármennyire is szerettünk volna szemüveges számítástechnikatanárok helyett huszonéves lányoktól kapni rajongói leveleket és képes önéletrajzokat.
Ennél a kiadónál dolgozott olvasószerkesztőként egy lány, hívjuk mondjuk Évinek, mert egyébként tényleg. Az olvasószerkesztő ugye az a személy, aki a szakbarbárok tudományos igényességű mondataiból, ha kell, értelmes és emészthető szöveget farigcsál, hogy ne csak annak legyen jó, aki már érti, hanem annak is, aki nem is fogja.
Évi tehát nem volt informatikus, hanem magyar szakon végzett bölcsész, aki néha-néha, puszta érdeklődésből elővett egy HTML-ről szóló könyvet, és elkezdte olvasgatni. Aztán később CSS-t, meg aztán PHP-t. Történetesen
a könyvek rendre váltakoztak hősnőnk asztalán, mert miután elolvasta az egyiket, nyomban belekezdett egy másikba.
Érdekelte a téma ugyanis, ilyetén pedig – minden szakmai előképzettség vagy egyetemi tanulmány nélkül – tulajdonképpen hónapok leforgása alatt megtanulta a programozás alapjait. Évi, aki egyébként egy nagyon kedves, halk szavú nyelvtannáci volt kiskorában, pár év múlva már Írországban dolgozott programozóként. Rohadtul sok pénzért. Rohadtul jól. Aztán feljebb lépett, hamarosan pedig még több pénz és több megbecsülés lett a jussa.
Ámde ő lenne a legcsalódottabb ember a világon, ha kiderülne, hogy a munkáját és pozícióját pusztán egy titkos dossziénak köszönheti a főnök fiókjában, amiben egy kvótát jelölnek meg a női alkalmazottak minimális létszámáról.
Ha azért akarnak, mert parancsba kapták
Én a kvótánál kevés lealacsonyítóbb dolgot tudok elképzelni egy női munkavállaló számára. A kvóta a megalázó vállveregetés, amivel elküldik az embert a hátsó kisasztalhoz, hogy rajzoljon valami szépet, amíg a nagyok dolgoznak. A kvóta a gazdag apuka, aki beprotezsálta az elit egyetemre kivételezett gyermekét, akire így onnantól még az iskolaigazgató sem mer rászólni. A kvótára az van ráírva, hogy „csak azért kaptad, mert„, még akkor is, ha egyébként nem csak azért. A kvóták ellen nem a férfiaknak kellene küzdeniük az érdekeik védelmében, hanem a nőknek a becsületük védelmében.
Mivel van a gond?
Ellenére a vállalat híresen kemény és szigorú felvételi procedúrájának, valamint legendásan széleskörű és figyelmes HR politikájának, sokan még a Google profi döntéshozatali mechanizmusáról is azt feltételezik, hogy azok
a bugyi vs. alsógatya relációban döntenek dollármilliókat érő szaktudás dolgában.
Legtöbbször azok hiszik ezt, akik kizárólag a női-férfi dichotómiában képesek gondolkodni, akik számára még az egyesek és nullák is a topánka és a makkoscipő vérzivataros csataterei.
Hősnő dosszié. Kathleen Kennedy Steven Spielberg titkárnőjeként (!) kezdte a karrierjét, és döbbenetes agilitásának, fantasztikus kreativitásának és csodálatos munkabírásának köszönhetően verekedte fel magát Hollywood tetejére. Csaták a sikerért nap mint nap, eredmény: ma a Lucasfilm elnöke, az Amerikai Filmakadémia vezető testületének tagja, a modern filmgyártás egyik legbefolyásosabb személyisége, két gyermek édesanyja. Istennő, példakép, legenda.
Tedd, amit tudsz
Aki mindenben a saját szexuális identitásának érdeksérelmeit keresi, az persze elképzelni sem tudja, hogy
egy modern vállalat a menedzser akvirálásakor tesz a munkatárs szexuális érdeklődésére – pláne, ha abban a szektorban olyan brutális háború megy a tehetséges kollégákért, hogy a Trónok harca ahhoz képest Bucó, Szetti, Tacsi.
Az IT cégek a magas fizetési sávok és a női alkalmazottak alacsony hányada miatt különösen ki vannak téve az ilyen – gyakran oktalan – támadásoknak; sejthető, hogy egy Google még kap is az alkalmon, ha az objektív mutatói alapján éppen egy női kolléga tűnik a legalkalmasabbnak a magasabb beosztásra.
Mit felejtünk el?
„Elősorban ember vagyok, és azután francia.” – Montesquieu korszakos mondata még akkor született, amikor a tömegeket arról kellett győzködni, hogy az egyes nációk csupán egy nagyobb és fontosabb halmaz, a humánum részei. Fájó ezt belátni, de az olykor szinte minden más aspektus fölé emelt genderfaktor miatt a francia gondolkodó bölcsessége ugyanolyan aktuális ma is, de nem csak az ember és nemzeti hovatartozása, hanem az ember és annak nemi szerepe viszonylatában. Mert lehetsz nő, férfi, meleg, hetero, és lehet ez iránymutató az élet minden terén, ám
a nemi identitásnál mindig fontosabb lesz az emberi mivolt.
Azt követelni, hogy a világ összes cége mesterségesen törekedjen a nők vagy a férfiak arányának manipulálására, meggyőződésem szerint tiszta, mezítelen szexizmus. Ez a szemlélet nincs tekintettel személyes érdemre, szakmai kompetenciára és a határtalanul emberi álmokra sem, melyek táplálják az emberi civilizáció progressziójának egyik legfontosabb mozgatóját: a teljesítményt. A nemi egyenlőség nevében lép fel, ám ezzel – paradox módon – minden más szempont fölé emeli a szexualitás kritériumát. Az álmok azonban egyenlők, legyen az férfié vagy nőé, a szakmai tudás pedig aszexuális.
Hősnő dosszié. A görög születésű Arianna Huffington végigverekedte magát a teljes amerikai politikai sajtón, míg karrierje egy – konzervatív létére – masszívan liberális lap, a Huffington Post megalapításában tetőzött. Az újságot több mint 300 millió (!) dollárért adta el az AOL-nak, de továbbra is főszerkesztője és elnöke maradt.
Embert emberrel!
Ha nekem fiam lesz, azt követelem majd, hogy ne szortírozhassák ki sehonnan bármely más nemű javára, csak mert más nemű, ha lányom, akkor pedig azt, hogy ne merészeljék egy degradáló paskolással betessékelni valami látszatpozícióba azzal, hogy tőle már a 3-as is szép eredmény. Hogy míg mások repülőgépeket terveznek, ő egy marék zsírkrétával dekoráljon színezőt, mert őt úgyis csak a párt küldte ide.
Amikor a dalnok a nők eredendő kötelességéről beszélt, a közélet egy emberként csapott kardja markolatára (joggal!), miközben ugyanők most ukászban osztogatnák a princípiumokat, pontos százalékban.
Történetünk főszereplőjével, Évivel beszélgetve kiderült, hogy az IT-ban dolgozó nőként ő például azt fontosnak tartja, hogy a lányoknak is ugyanúgy járjon a minőségi infós képzés már gyerekkorban, de azt már
határozottan elutasítaná, és diszkriminációnak tartaná, ha őt egyszer arra kérné a főnöke, hogy csak a kvóta miatt vegyen fel női beosztottat a férfi helyett, ha utóbbi az ügyesebb.
Akik a balhéból élnek
Nagy mák, hogy már kimondottan a munkahelyi előmenetelükkel elégedetlen nőkre specializálódott ügyvédi iroda is van, ami nyilvánvalóan kizárólag önzetlenségből toborozza újsághasábokon azt a sok nőt, aki valaha „érezte, hogy véleménye háttérbe szorult a munkahelyi meetingeken„, esetleg, hogy érzése szerint „nem az őt megillető helyen áll a céges hierarchiában„. Vagyis érzi-e azt, amit a munkavállalók 90 százaléka szinte biztosan érez karrierjének egy jelentős – ha nem éppen teljes – részében, és amihez egyébként nem kell nőnek sem lenni.
Hősnőm
Amikor Évivel beszélgettem arról, hogy ő miként jutott el oda, ahol tart, érzett-e hátrányos megkülönböztetést programozóként vagy projektvezetőként a cégeknél, nyomták-e őt lefelé, vagy akár felfelé, csak mert nő, a szavaiból sugárzó őszinte magabiztosságot egyetlen dolognak tulajdonítottam. A munkája iránti lelkes érdeklődésnek, és az erre téglánként felépített, masszív szaktudásnak. Ez tette őt sebezhetetlenné. Egy nő, aki mer kérdezni, válaszolni, utasítást elfogadni és adni anélkül, hogy azon rágódna, hol tartana, ha mélyebb lenne a hangja és szélesebbek a vállai. Hisz tudja, hogy ugyanitt.
Ezt teszi, ha egy ember önerejéből jutott fel a hegyre, és nem politikusok hullajtották oda egy helikopterről.
Aki tudással és akarattal verekedte be magát a helyére, annak szakmai pallérozottsága egy generáció előtt szolgálhat például, akit viszont aktuálpolitikai viták és népszerű twitter hashtagek pattintottak oda, tényleg csak bábu lesz egy kirakatban, és hamis üdvözülését legfeljebb egy San Francisco-i ügyvédi iroda dörzsölt jogtudósainak irodájában kaparhatja fel a padlóról, cserébe az 1000 dolláros órabérért.
Mit tehetsz a sikerért?
Érdemes persze elkerülni azokat a hibákat, amiket az előrejutás útján nőként sokan elkövetnek. Jöjjön most egy összeállítás azokról a dolgokról, amelyek a legtöbbet segíthetik egy nőnek a szakmai előmenetelben.
#1 Ne told túl a keménykedést
Jégkirálynőnek (Ice queen) hívják azokat a női menedzsereket, akik az indokoltnál ridegebbek, és ezzel a hideg távolságtartással elidegenítik magukat a munkatársaiktól. Ha kolléga vagy, ne viselkedj kiképzőtisztként, csak azért, mert kompenzálni akarod a női mivoltodat. Ha főnök vagy, ugyanez a szabály. Egyrészt, mert kapásból levágja mindenki, másrészt olyan érzést kelt, mintha a bizonytalanságodat lepleznéd ezzel. Felesleges mindent túldurvulni.
#2 Legyél harcostárs
A munkáltatónak az az érdeke, hogy a vállalkozás sikeres legyen, a vezetőnek szánt személyektől ezért maximális lojalitást, óriási küzdőszellemet és a problémák megoldására való áldozatkész törekvést várja el. Egyszerűen meg kell érteni, hogy
jó vezetővé ugyanazok az alaptulajdonságok tesznek nőt és férfit.
Ha nőként előre akarsz jutni, ugyanazt a kérdést kell feltenned magadnak, mint bárki másnak: mi olyat tettem a csapatért, márkáért, cégért, milyen tulajdonságokról adtam számot, amelyek alapján több és felelősebb pozíciót kellene rám bízniuk? Mik voltak a hatékonyságot növelő, kreatív ötleteim, miben tettem többet másoknál, mikor és hogyan mutattam meg a vezetői képességeimet? Te miért bíznád saját magadra mások kenyerét? A kvóta egy profitorientált világban ezekre a kérdésekre egy rémisztően rossz válasz.
#3 A túlérzékenységnek nincs helye
Ha az ember autószerelőnek megy, olajos lesz a keze. Akár tetszik, akár nem, konfliktusokat néha vállalni kell, és el kell fogadni, hogy olykor leoltanak. A karrierem során iszonyatosan sokszor csaptak meg iróniával, gúnnyal, szarkazmussal vagy egyszerűen tűpontos és rohadtul fájdalmas kritikával. Bírni kell, okulni belőlük, majd visszajönni erősebben. Verseny nélkül győzni sem lehet. Sajnos
a csatazajban néha kiabálni szükségeltetik, és ez nem a férfiak miatt van.
Egyesek hajlamosak azt hinni, hogy a viták bántó hangereje nekik, mint nőknek szól, pedig ez egyszerűen a kapitalizmus gépezetének fülsiketítő hangja. Az ellentmondásos megítélésű Jordan Petersonnal én sok mindenben nem értek egyet, de a témával összefüggésben egy-két borzasztóan fontos dolgot mond ebben a videóban:
#4 Bátran, magabiztosan!
A HP megrendelésére készült statisztikák szerint a férfiak már akkor is vakmerően rámennek egy meghirdetett pozícióra, ha a kiírásban szereplő kvalifikációknak csak 60%-ban felelnek meg, míg a nők a kudarctól való félelmükben minimum 100%-ban meg akarnak felelni a kritériumoknak. Ám ez azt jelenti, hogy
eleve lemondanak olyan előrelépési lehetőségekről, amelyekben a kvalifikáció csak másodlagos az egyéb, fontos képességek mögött.
Amikor egy cég egy adott csoport irányítására választ vezetőt, akkor a papíroknál sokszor fontosabbak az egyéb érdemek; hogy a jelentkező csapatjátékos, fegyelmezett, következetes, precíz vagy kiemelkedően jól kommunikál a munkatársaival, akiket ezzel nagyobb termelékenységre buzdít, növeli az összteljesítményt, a hatékonyságot, vagy csökkenti a fluktuációt a személyi állományban. Ennek állítólag ahhoz is van köze, hogy a legtöbb családban a kisfiúkat bátorságra nevelik, a lányokat viszont maximalizmusra. Csakhogy az előrelépés szinte minden esetben a komfortzónán kívül található. Ha ezt valaki nem hajlandó meglépni, lemond az azzal járó siker esélyéről.
#5 Szakmai tudás FTW
Semmi nem üt nagyobbat, mint az ellenállhatatlan szakismeret, a folyamatosan aktualizált tudás, és a kiemelkedő teljesítmény. Ennél nincs csattanósabb válasz arra a dilemmára, hogy jelentheted-e te a megoldást egy cégnek a jövőbeli sikerre.
#6 Viselkedj is egyenrangúként
Végül pedig Ulla tanácsa: „Csak akkor van esély arra, hogy egyenrangúként kezeljenek (ami nem azt jelenti, hogy ugyanúgy kezelnek, mint egy férfit, hanem hogy ugyanannyi jogom, méltóságon, szavam, fizetésem van, mint egy férfinak), ha én is egyenrangúként kezelem magam. Vagyis nem várok el előjogokat azért, mert nő vagyok, nem próbálok pillarebegtetéssel meg dekoltázsvillantással ügyeket intézni, és nem tettetem magam hülyébbnek, mint amilyen vagyok. Ami persze nehéz, mert a számítógépszerviztől az autószerelőig alapból úgy bánnak velem, mintha kisiskolás lennék, csak azért, mert nincs Y kromoszómám.”
Mindent bele!
A kiemelt képen a fiatal Arianna Huffington látható.