A Reacher izompacsirtája csak tesztoszteron szedésével tudja fenntartani a formáját

Szerző: Lakinger Béla

Lehet, hogy az élvonalbeli színészet még a profi sportnál is egészségtelenebb dolog.

Lee Child író eredeti Jack Reacher-regényeiben a karakter „rendkívül magas” és „rendkívül széles”, amit könnyű leírni, de – ha a készítők ragaszkodni akarnak ezen jellemzőkhöz – kicsit nehezebb mozgóképen megjeleníteni. A feladat a karaktert játszó Alan Ritchsonra hárult, ő pedig elég jól teljesített, a sorozat első évadára

baltával faragott ábrázata mellé brutál izmokat épített.

Hogy ez mennyire nem volt sétagalopp, arról a 41 éves színész a Men’s Health-nek adott interjújában beszélt. A második évad előtt ezért nem is vállalta ugyanazt a tortúrát, mégpedig egyszerűen a szervezete védelmében. Más módszerhez folyamodott: tesztoszteront kezdett szedni. Persze ennek is megvan a kockázata, itt írtunk arról, hogy micsoda.)

Nem nehéz belátni, Ritchson miért gondolta még ezt is jobb megoldásnak: annak idején mindössze nyolc hónap alatt 30 kilónyi súlyt kellett magára pakolnia. Korábbi interjúkban már elmondta, hogyan épített a házában egy edzőtermet, és hogyan végezte el a munkát, ami sajnos nem maradt következmények nélkül.

„Tönkretettem a testemet. Eltört egy ízület a vállamban, meg kellett műteni. (…) Szétesőben voltam. Szóval, bár én csináltam, valószínűleg igaz, hogy nem szabadott volna ilyen gyorsan csinálni.”

Az eszement edzésprogram, majd a forgatás stressze olyan kimerültséggel járt, hogy úgy érezte, segítségre van szüksége, ha még évekig játszani akarja Reachert. Így jutott el oda, hogy a tesztoszteronterápiához fordult, amit egyébként sok középkorú férfi bevállal hasonlóan extrém teljesítménykényszer nélkül is.

„Hosszú távra tervezek, 15 évig akarom csinálni a Reachert, és nem szeretnék minden évad után műtétre menni. A tesztoszteron segít, nagy híve lettem, különösen a negyvenes éveikben járó vagy annál idősebb férfiaknak ajánlom. Sokan nem tudnak erről a lehetőségről, pedig megváltoztathatja az ember életét. Nemcsak abban segít, hogy jobban nézzen ki az ember, hangulatstabilizálónak is jó”

– magyarázta.

Megjegyezte, önmagában a hormonszedés nem növeli az izmokat, rendesen rá kell dolgozni az edzőteremben, de így is rengeteget számít. Mi pedig azt tennénk hozzá, hogy aki ilyesmin töri a fejét, mindenképp beszéljen egy orvossal, mert egyáltalán nem biztos, hogy valóban szüksége van rá, és adott esetben többet árthat, mint amennyit használ.

Itt van még jó kis kontent