A Schwarzenegger rekordját megdöntő srác szavai mindannyiunknak szólnak

Szerző: Lakinger Béla

Tizenkilenc évesen került be a testépítők világelitjébe, nagy jövő várhat rá.

Arnold Schwarzenegger annak idején 15 évesen kezdett bele a testépítésbe, és 5 év múlva nyerte meg az első nagy versenyét. 57 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a rekord megdőljön: egy mindössze 19 éves csodagyerek lett az első az amerikai szövetség, az NPC Nemzeti Bajnokságán, a classic physique kategóriában.

Az Ukrajnában született Anton Ratushnyi ezzel a győzelmével kiérdemelte a nemzetközi szövetség, asz IFBB Pro-kártyáját, ami lényegében annak elismerése, hogy a sportág szűk elitjébe tartozik. Mostantól részt vehet IFBB Pro versenyeken, a világ legjobbjai mellett.

„Az elmúlt év során rengeteg nehézséget kellett leküzdenem, nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy az ember higgyen magában és hű maradjon önmagadhoz, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak róla. Annyira örülök, hogy úgy döntöttem, az igazi szenvedélyemet követem, és nem hagytam, hogy a negativitás eluralkodjon rajtam. Vállaltam a kockázatot, a mentális, fizikai és érzelmi kihívást, hogy ne csak a testépítésben legyek sikeres, hanem olyan emberré váljak, aki méltó arra, hogy inspirálja az új generációt”

– többek között ezt írta az Instagramon a verseny után.

Schwarzenegger idejében egyébként a classic physique kategória még nem létezett, ezért ha még közvetlenebb összehasonlítást keresünk, akkor Chris Bumsteadet érdemes említeni: az 5-szörös Mr. Olympia-győztes kanadai bodybuilder 2016-ban 21 évesen szerezte meg a Pro Cardot.

Kemény társaságba kerül

Ratushnyit hozzá és Schwarzihoz is szívesen hasonlítgatják, de ez nem jelenti azt, hogy egyenes útja lesz a csúcsra. Olyan riválisai lesznek, mint Urs Kalecinski, aki amúgy szintén 21 évesen kapta meg a Pro-kártyáját, és az idei Mr. Olympián 3. helyezett volt. Vagy a Bumstead mögött második Ramon Rocha Queiroz, aki a 2023-as Arnold Classicot viszont megnyerte.

via

Itt van még jó kis kontent