A TheRake.com hozott le egy idézetcsokrot, amelyben egy legendás divatszakíró elmélkedik a férfielegancia mibenlétéről. Hozzáteszünk pár gondolatot, úgy közöljük a legjobbakat.
G. Bruce Boyer mint jelenség sokat elárul a modern férfidivat evolúciójáról. Az ősz, kopasz, szakállas, mindig makulátlan megjelenésű ürge valamikor angol irodalmat tanult, a mesterszak elvégzése után pedig tanította is, de igazi szerelme mindig az öltözködés és a stílus volt.
A hetvenes évek óta elmerült a témában, ultimate megmondóként a Town & Country, a GQ és az Esquire divatszerkesztője is volt, első könyvét, a férfidivat egyik bibliájának számító Elegance: A Guide to Quality in Menswear című mesterművet ’85-ben publikálták.
Szakmai munkássága révén Boyer azzá vált a szakmájában, ami a filmkritika műfajában Roger Ebert volt − noha itthon kevésbé ismert, és a könyvei közül tudtommal magyarul egyetlen darab sem jelent meg. Ha olvasod egy interjúját, elemzését vagy publicisztikáját, akkor olyan, már-már filozofikus gondolatokkal és izgalmas analógiákkal találkozol, amilyenekkel nagyon kevés helyen ebben a kontextusban.
Fashion blogger ma már bárkiből lehet, és lesz is, sőt, ha négynél több szinonimát tud a „szép” kifejezésre, akkor kváziceleb lesz belőle. Még rosszabb, hogy ezt el is hiszi magáról. Nem csoda, ha ebből a mezőnyből kiemelkedik valaki, aki arról beszél, hogy a férfidivat kontinentális és Ivy stílusát miként zilálta szét a globalizáció, és mennyire abszurd, hogy
manapság 15 kilométer magasan ihatjuk az ízletes kávénkat, de még mindig olyan ruhában tesszük, mint 100 éve.
Boyer előszeretettel beszél stílus és ízlés, férfiasság és apaság, belső értékek és külső megjelenés kapcsolatáról, mégpedig tartalmasan, kulturáltan, bölcsen. Nézzünk tőle néhány gondolatot, amelyet megéri felidézni, majd elrakni lelki tartaléknak.
Ez eredetileg egy kínai közmondás, arra utal, hogy a pénzköltés ugyan annál fájdalmasabb, minél mélyebben kell a zsebedbe nyúlnod, de legalább nem kell újra meg újra nyavalyognod a termék gyalázatos minősége miatt. Furcsa persze, hogy ezt éppen a kínaiak mondják, de attól még ül.
Aligha kell ezt bővebben kifejteni. Az athleisure modern hóbortjáról egyébként itt egy hiánypótló írás:
Be kell látni, hogy életed öltönyéhez olcsón hozzájutni ugyanakkora kockázat, mint egy gyanúsan low budget lakáshoz vagy bőven áron alul kínált autóhoz. Az öltöny nem a jelentéktelen, hanem a jelentős pillanatokban lesz a társad, ezt mindig tartsd észben.
No comment.
Boyer indoklása szerint a cél nem az, hogy a ruha újraformálja az alakodat, hanem az, hogy segítse azt a legelőnyösebben megmutatni. A „testhezálló” kifejezés tehát pontatlan: egy jó szabó az adottságaid legmegnyerőbb prezentálására törekszik, nem szükségszerűen a feszesség érzetére.
A modern üzleti divatról szóló cikkünkben ezt neveztük a „káros makulátlanság paradoxonának”:
Az asszociációért mi kérünk elnézést.
És a végére a legfontosabb gondolat a főnök úrtól:
Felhasználtuk többek között a Hogtownrake interjúját és a TheRake gyűjtését.