A modern üzleti öltözködés alapjai

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Alapos összefoglaló mindarról, amit sikeres férfiként az üzleti életben a megjelenésről tudni érdemes. Túlzás persze azt állítani, hogy a lenti információk valós pénzt érnek. Oh, várj

Elöljáróban, a cikkben foglaltak hitelesítése végett hadd mondjam el, hogy magam is hosszú évek óta dolgozom olyan területeken, amelyeken téttel bíró üzleti tárgyalásokat kellett bonyolítani. Ennek jelentős részében ráadásul, egy sales divízió vezetőjeként a kollégáim megjelenéséért is felelősséggel tartoztam, és nem elsősorban a főnökeim, mint inkább az üzletfelek irányába. Értsd: amikor az üzletkötő a tárgyalás előtt három perccel, némileg toprongyosan, élénk, mintás rövidnaciban, csapzottan pattan le a bringájáról az egyik legnagyobb IT-cég bejáratánál, a pólójára éppen csak rácsapva egy viseltes zakót, akkor ijesztően tör rád a felismerés, hogy

nehéz délutánnak nézünk elébe.

Amit viszont elvehet egy elcseszett szerelés az esélyeidből, annyit adhat egy jól összerakott szett a sikerhez. Volt szerencsém megtapasztalni, milyen döbbenetesen sokat számít a megjelenés, ha embereket kell érdekek mentén meggyőzni, és hamar világossá vált, hogy

az üzleti életben az öltözködés nem művészi önkifejezés, hanem egy nagyon értékes szaktudás, aminek forintosítható értéke van.

Nem azért tudok most e téren tanácsot adni, mert mindig mindent jól csináltam, hanem éppen azért, mert elkövettem minden létező hibát, amiből idővel tanulni voltam kénytelen.

Elon Musk, a SpaceX, a Tesla és a Solar City alapító tulajdonosa és a HyperLoop ötletgazdája egy konferencián Los Angelesben, a Reuters fotóján. Az üzleti sikereivel párhuzamosan megtanult öltözködni, és még egy-két hajbeültetés is befigyelt. Nem szégyen az.

A lenti összefoglaló részint tehát a saját tapasztalataim, részint pedig a vonatkozó szakirodalom kivonatos összegzése, ahol lehet, képekkel illusztrálva. Ugyan nem merít ki minden témába vágó tudnivalót, de alapnak talán jó lesz.

#1 Tudd, mi a sok!

Az értékesítésben létezik egy olyan szabály, hogy nem szerencsés jelentősen túl- vagy alulöltözni az ügyfelet. Ha egy felső vezetőknek rendezett konferenciára tarisznyával, sportcipőben és egy kigombolt ingben zuhansz be, nagy kockázatot vállalsz, mint ahogy akkor is, ha szaténgalléros szmokingfelsőben érkezel egy olyan ügynökségi prezentációra, ahol a tegnapi csapatépítő után másnaposan beszédelgő kreatív szakemberek képezik a hallgatóságot.

Szemléltetés:

Előbbi esetben egyszerűen nem vesznek komolyan, mert sok nagyvállalatnál elvárás, hogy a céget reprezentáló személy a konzervatív öltözködési szabályokat tartsa irányadónak. Utóbbi, laza környezetben viszont sanszos, hogy tréfás műmájernek bélyegeznek, aki a tartalom helyett a külsőségekkel próbálja eladni magát.

Egy kevésbé puccos közegben, biztonsági játékosként bedobhatsz egy ing + pulcsi kombót is a szokásos zakó helyett. FYI: ez a legtöbbekben inkább kelt intellektuális hatást, mint egy formális szerelés.
Fotó: The Big Short (2015)

Ha jó kapcsolatokat, mi több, konkrét üzleteket akarsz kötni, akkor viszont

nem az a feladat, hogy az emberek előítéleteit minősítsd, hanem az, hogy kihasználd a rendszerben rejlő lehetőségeket.

Korábban összedobtunk egy tippcsokrot az elegáns öltözködés legfontosabb szabályairól, kezdésnek érdemes azt átbogarászni.

https://bronson.men/2016/01/29/oltonyviseles-utmutato/

#2 Azért bent se nézzenek hülyének

Nemcsak vitális üzleti tárgyalásokon, de a mindennapokban is fontos, hogy az irodában úgy jelenj meg, ahogy illik. Hogy a multiknál milyen dress code vonatkozik rád, az többnyire attól függ, melyik divízióban dolgozol; IT- vagy marketingszakemberként még egy nemzetközi könyvvizsgálónál sem biztos, hogy minden munkanap öltönyt kényszerítenek rád, ám ha key accountként napi szinten tárgyalsz kiemelt ügyfelekkel, nem kerülheted el még a nyakkendőt sem.

Lényeges, hogy akár beosztott, akár főnök vagy az adott helyen, igyekezz adaptálódni a környezetedhez, de a lehetőségekhez képest legyél mindig makulátlan. Soha ne felejtsd el, hogy egy csapat, egy üzletág vagy akár egy komplett vállalat vezetőjeként nemcsak a partnerek felé reprezentálod a céget kívülről, de a kollégáid felé is belülről.

#3 Óvatosan az anyagokkal

Szmokingfelsőt egy sima irodai hétköznapra lehetőleg ne vegyél fel, mint ahogy a kényes, hivalkodó anyagok is kerülendők. Elegancia és méltóság dolgában egyébként is fontosabb a szabás a csillogásnál, tehát inkább az alkatodhoz illő vonalakra koncentrálj ahelyett, hogy feleslegesen erőltetsz szatént vagy bársonyt a szettedbe. Mindennek megvan a helye és az ideje, egy üzleti ebéden aligha a fényes gallérral kell villantani.

Jó dolog a bársony, ez a mellény meg pláne, de te is érzed, hogy egy random tárgyalásra ez már sok.

Itt megjegyezzük, hogy bár a csokornyakkendő jó dolog, érdemes figyelembe venned, hogy manapság az eredeti funkciójával ellentétben kimondottan extravagánsnak számít a viselése. Nem gáz, de egyes helyzetekben talán túl figyelemfelkeltő.

#4 Frizura

Ahhoz képest, hogy a jó frizura az igényes megjelenés benyomásának egyik legegyszerűbb és legolcsóbb eszköze, hihetetlenül sokan hanyagolják el. És ezt nem a szakbarbárság mondatja velem (egyébként sem vagyok az), hanem az az egyszerű tény, hogy a frissen vágott, szabályos frizura mindenkiben az ápoltság, igényesség érzetét kelti, ami pedig

megbízhatóságot, precizitást sugall.

Töméntelen konferencián, rendezvényen láttam üzletembereket, marketingeseket, üzletkötőket, de akár előadókat is stílusosan felöltözve, de érthetetlenül

elhanyagolt hajjal, ami a makulátlan megjelenésre tett minden erőfeszítésüket annullálta.

Ha nem akarsz kockázatot vállalni, akkor neked a klasszikus, elegáns formák lehetnek a nyerők, ezekről már külön is értekeztünk.

Vannak azonban általános szabályok, amikhez érdemes igazodni. A nagyon magasra polcolt mohawk vagy akár a divatosabb faux hawk a legtöbb környezetben túl exhibicionistának minősül, a buzz cut, egy recon vagy egy high&tight túl katonásnak hat. Támpontnak jó lehet még ez az anyag, amiben a fejformádhoz legjobban illő frizurákat vesszük sorra.

Megjegyzem, hogy hosszú és hosszú hajak között is van különbség. Semmi nem zárja ki, hogy hosszabb fazonnal is menő legyél, ha neked az jön be, de egy vállig érő lobonc is lehet rendezett és igénytelenül csapzott is − a kettő között a különbséget az jelenti, hogy túlesik-e a delikvens pár havonta úgynevezett „egészségügyi vágáson”, amikor a fodrász lekapja a töredezett végeket, és az egyenetlenül nőtt területeket megigazítja tisztességgel.

#5 Színek

Több alapos cikkben is részleteztük már, miként kell okosan kombinálni a színeket. Az ideális öltöny kiválasztásáról szóló anyagunkban (itten vala) és már megannyi más cikkben is alaposan megindokoltuk, hogy miért célszerű továbblépni az akromatikus kombinációknál. Egy átlagos üzleti eseményen a résztvevők többsége egyszerű fekete vagy szürke öltönyben feszít, és többségében úgy is viselkednek, mint akiknek a világ legnagyobb nyűge ezeket a cuccokat hordani. A homlokukra van írva, hogy azért van rajtuk, mert muszáj.

Ebben a miliőben messziről világít, ha valaki bátrabb, de jó érzékkel összeválogatott kompozíciót visel.

Fotó: GQ

A legfontosabb szabályok könnyen megtanulhatók, és ha nem bízol a saját ízlésedben, akkor szimplán gyűjts be néhány biztosan működő variációt. Ilyen például a kék-barna kombók használata, de már az is sokat dob az összképen, ha a dögunalmas fekete zakódat/öltönyödet a fehér ing helyett valamilyen élénkebb felsővel és neutrális nyakkendővel rakod össze.

#6 A modern szabások és a rövid naci erőpróbája

Ez egy kimondatlan szabály, de a konzervatív munkáltatók bizonyos modern öltözködési megoldásokat a mai napig egyszerűen nem szeretnek/engednek. Ez vonatkozhat például a szűk szabású szövetnadrágra, a slim fit ingekre, de olyat is hallottam már vezető menedzserektől, hogy

még a kollégák szűk lapú nyakkendője is zavarja őket, és divatmajomkodó ficsúrnak bélyegeznek mindenkit, aki ilyesmit visel.

Megesett, hogy egy főnök gyakornoknak sem vett fel valakit a számára visszatetsző, modern ruházkodása miatt. Ez gáz.

„Régen még a gyakornokok is jobban öltöztek”

Ugyanez a helyzet a köldökig kigombolt inggel, a mostanában nagyon divatos, rövidre szabott nadrágszárakkal és a mankle-lel, vagyis a titokzoknis, bokavillantós mókával; hiába kényelmesebb nyáron, sokan viseltetnek erős fenntartásokkal ezekkel szemben.  Röviden: akik nem követik a modern férfiöltözködést, azok a számukra szokatlan megoldásokban egyszerűen komolytalanságot látnak. Éppen ezért

kulcsfontosságú, hogy ismerd és értsd a területet, amelyben dolgozol, ahogy az ügyfeleidet, kollégáidat, partnereidet is.

Izmos-e a modern, sikeres üzletember?

Nem feltétlenül. A kérdés persze nem teljesen komoly, de két dologgal azért nem árt tisztában lenni. Az egyik, hogy az emberek többsége számára rokonszenves a sportos külső, mert egészséget és egyfajta igényességet sugall. Másrészt viszont az üzleti élet nem egy Arnold Classic. Izmokkal bizonyos szegmensekben,

az éjszakai életben pár viperával és fenyegető közeledéssel talán köthet az ember sikeres üzleteket, de azokra a dealekre egészen más etikett vonatkozik.

Érdemes figyelembe venni, hogy a komoly, üzleti jellegű tárgyalásokon nem elsősorban férfiasságot, mint inkább megbízhatóságot, egyenességet, rendezettséget érdemes sugallni.

Ilyetén a bicepszen szétszakadó fehér ing (ami talán tökéletes kellék egy belvárosi buliban szombat éjjel kettőkor) előnytelen, ha olyannal tárgyalsz, akinek a szemében az ilyesmi pusztán felesleges nagyzolás. Ha az edzőteremben eltöltött verejtékes órák és a napi fél liter BCAA rettentő izomzatban materializálódott, meg kell tanulni azt nem túlhangsúlyozni.

#7 A cipő, ami lezárja az összképet

Egyszer egy konferencián az egyébként tehetségesnek tűnő, tájékozott és felkészült előadótól szerettem volna kérdezni valamit, és amikor a prezentáció végén odasétáltam hozzá a pulpitushoz, beleégett a retinámba a srác lyukas cipőjének a látványa.

Nem kopott volt, hanem egy szignifikáns méretű, szakadt nyílás tátongott az orrán, mintha az iskola szünetében focizgatva rúgta volna szét a sportpályán. Ez persze extrém példa, de azt tudomásul kell venni, hogy egy előnytelenül kiválasztott, vagy akár retkes cipő azonnal bezúzza minden abbeli törekvésedet, hogy jól szituált üzletember látszatát keltsd.

Játszik-e a sneaker?

Szerintem igen, némi korlátozással. Ma már nem gond, ha egy lazább eseményre, esetleg egy a külsőségekre kevésbé érzékeny partnerrel találkozva kényelmesebb, sportosabb cipőt veszel fel a zakóhoz, de természetesen ennek is megvannak a szabályai. A sportcipőknél a csilli-villi verziók helyett mindenképpen a homogén színű darabok javasoltak, legfőképpen a fehér, ami a mai tévhittel ellentétben nem valami új hullámos úri mulatság, hanem ezeknek a lábbeliknek az eredeti színe. Mindenképpen csak a tökéletesen tiszta, kifogástalan állapotú darab az elfogadható! Koszos sneakert öltönyhöz felvenni roppant kínos fogás.

Nem nagyon tudsz mellélőni a matt hatású velúrcipőkkel vagy chelsea cipőkkel, de értelemszerűen jó döntés egy jól karbantartott bőrcipő is. Mivel azonban a cipő is a kompozíció markáns része, tartsd észben, hogy ennek a színével is bátran lehet játszani. Akár fekete, akár szürke öltönyhöz is jól mutat egy barna vagy sötétkék darab.

#8 Kiegészítők

A kiegészítőkről már önmagukban naphosszat lehetne beszélni, de itt most elsősorban arról fogunk, hogyan ne told túl őket. Egyszer azt kérdezte egy olvasó, hogy a családi örökségként kapott pecsétgyűrűt milyen szituációkban érdemes felvennie. Azok általában nagyobb terjedelműek, masszívak, látványosak és nem utolsósorban értékesek. Mindenkinek szíve joga őket felvenni bármikor, de a hétköznapokban ezekre is vonatkozik, hogy feltűnősködésnek, esetleg sznobizmusnak gondolhatják. A gyűrűk viselésének szabályairól itt bővebben is olvashatsz.

Ami a csuklódon nyugszik

Az órákról gigantikus ajánlót itt találsz. Karkötőkből is sokfélét választhatsz, ha az órát túl fellengzősnek éreznéd. A karkötők annyiban még praktikusak is, hogy olcsón is kapsz jókat, többféle színből, anyagból bespájzolhatsz akár néhány ezer forintért, így a kollekcióból bátran kombinálhatsz az adott helyzethez vagy a kiválasztott ruhádhoz alkalmazkodva.

Ám akárhogy is döntesz, bármilyen drága, nagy órát, értékes és ritka karkötőt is veszel fel,

ne rázogasd, csörgesd a többiek arcába!

A karórával vagy egyéb kiegészítőkkel való kolompolás kevesekben kelt szimpátiát.

+1 A „káros makulátlanság” paradoxona

Vannak azonban olyan szabályok, amelyekről nem írnak a könyvek, mert inkább érintik a szociálpszichológia peremterületeit, semmint az esztétikát vagy az ízlést. Az egyik ilyet én úgy hívom, hogy a „káros makulátlanság„, és azt értem alatta, amikor az alapos odafigyelésed, a minden részletében esztétikus megjelenésed a kritikus lelkekben éppen a szeplőtelensége miatt kelt visszatetszést. Az összkép alapján ők úgy érzik, hogy egyszerűen már piperkőc vagy.

A divatra fogékonyak és a női közönség egy része nyilván pártolni fogja a külsődet, de simán

előfordulnak olyan férfi tárgyalópartnerek, akiket egyszerűen frusztrál, ha a velük szemben ülő, kimondottan dekoratív személy az átlagosnál sokkal szofisztikáltabban öltözik.

Ez eredményezhet nagyon kínos, kényszeres túlkompenzálást is a részükről. Ilyenkor jöhetnek tök váratlan, látszólag alaptalan bekérdezések, szakmai erőfitogtatás, aminek az oka egyszerűen az, hogy a szóban forgó illető a tárgyalási helyzetet − teljesen hibásan − kompetícióként kezdi értelmezni.

Ha ez a szerencsétlen helyzet áll elő, akkor azt a divat eszközeivel már aligha tudod megoldani, ilyenkor a kifogáskezelés ismert praktikái játszanak: jámbor szakmaiság és a problémázó illetővel való közvetlen hang megtalálása a cél, hogy az ne ellenséget, hanem szimpatikus szakmai partnert lásson benned. Spanoskodás, na.

A kiemelt kép a The Big Short című filmből való.

Itt van még jó kis kontent