Így válassz frizurát a fejformád alapján

Szerző: Bronson

Hosszú, hasznos anyag következik, aki nem bírja a betűket, az lapozzon. Bár kép is van számos.

Lehet sokat, hevesen vitatkozni azon, hogy mi jön be a nőknek valójában egy férfiben, de azon aligha, hogy a tetszetős fej mindegyiküknél számottevő tényező. A haj pedig a fejeden van ugye, nem mindegy hát, milyen.  A lényeg: a megjelenésedben a frizurád elképesztően sokat számít, nem véletlen nő brutális mértékben például a hajbeültetés/hajátültetés piaca, illetve az sem másodlagos, hogy egy felmérés szerint

a nők kb. 74%-a számára

a haj egyike az első dolgoknak, amit megnéz egy férfin.

ron_burgundy_02_gif

Fun fact: egyes nőket nemcsak a jól végzett fodrászmunka, hanem magának a haj tapintásának, sőt, a hajvágásnak a folyamata is szexuális izgalommal tölt el. Előbbit tricophiliának hívják, utóbbi pedig a paraphilia egy formája.

Beszédes adat továbbá, hogy míg a férfiak 85%-a látja úgy, hogy a haja tökéletesen passzol a fejéhez, addig a nők több mint háromnegyede gondolja, hogy a férfiak többsége nem hozza ki a hajából a maximumot. Egy kicsit akkor most segítünk.

szakall_hipszter

Először egy rövid tájékoztató anyagot akartunk írni ebből a témából, aztán két okból döntöttünk úgy, hogy hosszabban kivesézzük. Egyrészt, mert többen kértétek levélben, másrészt meg azért, mert elég sok forrásanyag van, amit érdemes feldolgozni. Tényleg sokaknak jelent gondot, hogy a számukra − konkrétabban a saját fejformájuknak − legszerencsésebb hajviseletet kiválasszák, magyarul

nemcsak a legjobb fodrász, hanem eleve a frizura megtalálása is elég nagy szívás.

Vannak, akik egy fél életet (vagy egy egészet) leélnek anélkül, hogy egyáltalán kipróbálták volna a legjobb stílust − vagy azért, mert annyira megszokták azt, ami van, vagy mert mindig túl merésznek tűnt az ötlet. Az optimális forma megtalálása persze nehéz döntés, mert nyilván több faktoros:

− milyen az ízlésed?

− milyen az öltözködésed?

− milyen a hajad szerkezete/hol és mennyire sűrűn nő?

− milyen formájú a fejed?

Ebben a cikkben ez utóbbival foglalkozunk bővebben.

szakall_manbun

A 6 alaptípus

A fejformát az arc négy részének egymáshoz való viszonya határozza meg, amelyek a következők:

Homlok: a szemöldök külső szélének és a hajad frontvonalának ellenkező oldali széle közötti távolság.

Arccsont: a szemeid alatti csontok egymástól távolabbi végei közötti távolság.

Állkapocs: értelemszerűen az állkapcsod legszélesebb pontja a füleid alatt van.

Archossz: a hajvonal közepétől az álladig.

A fentiek összevetése alapján be kell tudnod sorolni az arcformádat valamelyikbe a lenti kategóriák között. A tippadásban mákunk van annyiban, hogy az amerikai Men’s Fitness nemrég szakértők bevonásával készített egy jó anyagot a témában, amit alább idézünk is. Megkérdezték többek között az American Crew technikai vezetőjét, az Arrojo tulajdonosát, valamint Martial Pivot-t, aki egy elég ismert celebfodrász és New York-i szalontulajdonos.

A fade világuralma

Aki egy kicsit is foglalkozott a témával az elmúlt években, annak világos, hogy a fade dominanciája már-már nyomasztó, és sokan képzelik el úgy a jó hajat, hogy oldalt felkapják átmenetesre, majd fönt csinálnak vele valamit, hogy rendezettnek tűnjön, megküldik egy csomó wax-szal, és minden rendben van. Ám a hosszantibb arcszerkezetekhez sokkal előnyösebb, ha oldalt is van némi kontraszt, nem nyújtja a frizura az ember fejét az egekbe. Például Matthewnak itt nagyon ostobán festene egy felnyírt cucc, ezzel a hajjal meg mekkora filmsztár lett már?

Matthew MacConaughey a Lincoln Motors reklámjában.

Most pedig nézzük szépen sorjában.

1. Négyszögletes

negyszogletes

aiden_turner_01

Ehhez az arctípushoz (amit többnyire Brad Pitthez kötnek) sokféle stílus megy. Nick Arrojo szerint az alapvetően férfias forma miatt a legtöbb fade vágás és a modorosabb, oldalra fésült comb over frizura különösen jó döntés lehet. Martial Vivot valamilyen rövidebb szakállfazont is javasol, ami az állcsúcsot kiemeli.

square_gq

Hajtippek ide

negyzet_hajak

2. Kerek

kerek
gerard_butler

A kerek archoz jól megválasztott hajviselet titka, hogy a szögletesség hatását kell keltenie. Ez történhet például úgy, hogy a fejtetőn némi magasságot adnak, kétoldalt pedig rövidre vágják. A pompadúr és a flat top jó választás.

Így néz ki leegyszerűsítve

kerek_gq

Hajtippek ide

round_hairstyles

3. Háromszög

haromszog

jeffrey-dean-morgan_triangle

A fenti homlok-arccsont-állkapocs összevetésben ennél az arcformánál a legalsó a hangsúlyos, vagyis az állkapocs szélesebb az arccsontnál, a homlok pedig még keskenyebb. Az egyensúly és a szimmetria megtartása végett a szakemberek szerint oldalt érdemes hosszabbra hagyni, az első hajvonalat (a homloknál) rövidebb fazonúra vágni, és általában kerekebb formát adni az egésznek.

Ezt, vagyis a triangular arctípust sokan, még szakmai portálokon is keverik a gyémánttal, pedig az tulajdonképpen ennek az ellenkezője, kvázi egy fordított háromszög. Mi a cikkben a háromszög fejformát a fenti felépítésre használjuk.

Így néz ki leegyszerűsítve

triangular_gq

Hajtippek ide

triangle_hair

4. Ovális

oval
jake_02

Ez szintén egy szerencsés forma, amihez egyesek (például DeJoode) szerint tulajdonképpen minden stílus megy, mások szerint még a félrecsapott (akár a homlok előtt keresztbe szárított) megoldásokkal is érdemes kísérletezni. Vivot szerint viszont azok a formák lehetnek nyerők, amik kiemelik az arc karakterét, tehát például a cézár (itt találtok egy példát arra is).

Itt bátran próbálkozhatsz slicked back vágással is, de figyelj rá, hogy mielőtt a waxot/pomádét/zselét rádobod, a fodrász kellően emelje meg a hajtövet, hogy a hajad ne veszítse el a volumenét.

Így néz ki leegyszerűsítve

ovalis_grafika

Hajtippek ehhez

ovalis_hajtippek

5. Gyémánt/szívalak

gyemant
ryan_gosling_heart

Többféleképpen is mondják, de nem is ez a fontos. Itt a széles homlokhoz hosszú és keskeny áll tartozik. Oldalt és lehetőleg hátul is célszerű hosszabb fazonnal kísérletezni, a manapság oly bevált, oldalt rövidre szedett, átmenetes megoldások, fade-ek itt nem biztos, hogy működnek. Nagy kérdés, hogy mennyire szeretnéd ezt a vonásodat kiemelni, de a 3−6 mm-es variációk hangsúlyozzák a széles homlokot és a vékony állcsúcsot. A fenti random dude (Ryan Gosling) alig-alig jelenik meg oldalt tökig szedett hajjal, és ez nyilván nem véletlen.

ryan_gosling_02

Tippek ehhez

diamond_hairstyles

6. Téglalap

teglalap
matt_bomer

Ez egy hosszabb, lefelé szélesedő (vagy egyenletes szélességű) forma, amihez a fodrászok többsége hosszabb frizurát javasol izgalmasabb textúrával. Ennek az oka észszerű: az oldalt rövidebbre szedett (például skin fade), átmenetes megoldás azt eredményezi, hogy az arc még hosszabbnak tűnik, így kevésbé látszik szimmetrikusnak. A legfrankóbb, ha a hajad szerkezete és sűrűsége lehetővé teszi, hogy hosszabbra hagyd, és a nagyobb tömeget oldalra és hátrafelé engedve egy természetes formát adjon (lásd a képen).

Így néz ki leegyszerűsítve

teglalap_grafika

A fentieken túl, ahogy írtuk, rengeteg szempontot kell még figyelembe venned, például nem mindegy, hol ritkább és hol sűrűbb a hajad, mennyire szabályos a hajad frontvonala, milyen társaságban viseled, illetve hogyan öltözködsz. Na meg, hogy milyen a fodrászod. Egyébként itt egy másik grafika is, ami kicsit másképp mutatja az egészet, úgyhogy kicsit úgy vagyunk vele, mint amikor Kőhalmi elmesélte egy fellépésén, hogy a “Menetrendek kialakítása” című közlekedéstudományi könyv utolsó oldalán leírják azért, hogy a menetrendet valójában mindig az előző évi menetrend alapján rakják össze.

Ha pedig ezt még nem olvastad, akkor kötelező:

A cikkben felhasználtuk az amerikai GQ grafikáit, a Fashionbeans cikkét, az amerikai Men’s Fitness anyagát, illetve pár gondolatot a Hairstyleonpoint írásából.

A kiemelt képen Matthew MacConaughey látható a Lincoln Motors reklámájába.

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás