Saját bevallása szerint túlsúlyos volt a forgatáson – és nem tett jót neki az étrend.
Tom Hardy 175 centiméteres magasságával nem tartozik az égimeszelő titánok közé, egyes filmekben mégis hatalmas izomkolosszusnak tűnik, akivel nem érdemes ujjat húzni. Ez nagyban köszönhető Hardy intenzív játékának és fenyegető jelenlétének – meg persze a diétájának, edzéstervének.
Ha arról van szó, az alapból vékony testalkatú színész lazán összetornázik magának ágyúgolyódeltákat és hóhérokat megszégyenítő csuklyát. Így volt ez az Oppenheimerrel épp kasszát robbantó Christopher Nolan harmadik Batman-filmjénél is: az A sötét lovag – felemelkedés (The Dark Knight Rises) című moziban Hardy a gerincroppantó, emberfeletti erejű, a képregényben masszív méretekkel bíró gonosztevő Bane-t alakítja, és simán lehozza a szerepet. Pedig saját bevallása szerint korántsem volt élete formájában.
– mondta Hardy.
A színész 13 kilót – izmot és zsír egyaránt – pakolt fel magára, így 90 kilót mutatott a mérlege, ami a BMI szerint valóban túlsúlyosnak számít. Persze a szignifikáns mennyiségű muszkli torzítja a mérést, így a testtömegindex-kalkulátorra azért nem mindig érdemes hallgatni. Hardy hozzátette, hogy ez azért nem túl nagy kunszt a Batmant alakító színésztársához, Christian Bale-hez képest, aki csupán pár hónap alatt képes pálcikából lufivá konvertálni magát.
Hardy egy részben saját testsúlyos gyakorlatokból álló tömegnövelő „mátrixot” használt, hogy izmot pattintson a mellkasára, karjaira és vállaira. Egy lefelé haladó „létra” formátumot használva a színész egy négykörös gyakorlatsorozatot hajtott végre, az első körben 10 ismétléstől hétig, ötig, majd háromig – például különféle fekvőtámasz-variációkkal.
Nyilván – ahogy Hardy is mondja – a pizzadiéta nem ideális megoldás, főleg ha úgy növelni izmot az ember, hogy minél kevesebb testzsírt rámol magára. Akár ezt a megoldást is érdemes kipróbálnod: