Érdemes tisztában lenni azzal, mit ront el a legtöbb szülő, hátha veled is előfordul.

A szülői lét egyik nagy csapása, hogy az ember képes akkor is nagy károkat okozni, amikor csupa jószándékkal tesz valamit, amiről meg van győződve, hogy a lehető leghasznosabb a gyerekének. Ezek az ártalmak gyakran csak jóval később derülnek ki, amikor már késő jóvátenni őket – legfeljebb a kármentéssel lehet próbálkozni a pszichológusnál.

Mindenki benéz dolgokat, miért pont itt ne tenné?

Az egyik keserves terület az önbecsülés, amely létfontosságú, hiszen arra ösztönöz, hogy átvészeljük a kihívásokat, kipróbáljunk új dolgokat, és higgyünk önmagunkban. Ez az a gyerekben, amit értelmes, érzékeny szülők is hajlamosak nagy magabiztossággal, szisztematikusan tönkretenni valamely téveszme rabságában.

Sőt, az ok nemcsak egy téves értékítélet lehet, hanem a rossz mintáink is – de a hibáknak elejét lehet venni, ha tudatában vagyunk, mások mit rontanak el a legtöbbször. Jeffrey Bernstein gyerekpszichológus és szülő-coach, több sikeres, témába vágó könyv szerzője írja a Psychology Todayen megjelent cikkében, hogy mi önbecsülést romboló szülői viselkedés 4 fő típusa.

#1 Kemény kritika

Ha egy szülő kritizál, az már önmagában megterhelő lehet érzelmileg, és különösen az, ha durván vagy lealacsonyító módon teszi. A szülő ilyenkor általában a saját szorongásaival küzd, de abból a szempontból mindegy, hogy a gyerek szomorú, dühös vagy frusztrált lesz, az indokolatlanul kritikus megjegyzések pedig a motivációja csökkenéséhez és a képességeibe vetett hit hiányához vezethetnek.

#2 Túlféltés

A gyerek állandó megvédése a kihívásoktól és az akadályoktól megakadályozhatja, hogy kifejlődjön benne az önbizalom és a tudat, hogy ő maga is képes dolgokra. Miközben a szülő el akarja kerülni, hogy a kisded szenvedjen, a túlzott kontrollálással szinte megfojtja.

Korlátozza a felfedezési, tanulási és hibázási lehetőségeit,

amelyek mind fontosak a növekedéshez és a fejlődéshez.

Ráadásul a túlféltés szorongáshoz és bizonytalanságérzéshez vezethet, mivel a gyerek nem érzi magát felkészültnek arra, hogy egyedül nézzen szembe a világgal. Ez a függőségi viszony még a felnőttkorba lépés idején is problémás lehet. Meg kell tehát találni az egyensúlyt, hogy a védelmezése mellett a gyerek kockázatot vállalhasson, és így önálló személyiséggé fejlődhessen.

#3 A bűntudat beoltása

Az rendben van, hogy megkérdezzük a gyereket, mit érezne, ha a szülője vagy valaki más helyében lenne egy adott helyzetben, hiszen ez fejleszti az empátia képességét. Előfordul azonban, hogy a szülő túlzásba esik, és azt akarja elérni, hogy a gyereknek bűntudata legyenen a gondolatai, tettei vagy pláne az érzései miatt. Életre szóló leckét próbál tanítani, de a bűntudat beoltása semmissé teszi a bölcsességet. Aki a bűntudatot használja a gyerek kontrollálására, azt kockáztatja, hogy elidegeníti őt.

#4 Szarkazmus

A frusztrált szülők sokszor fordulnak ehhez az eszközhöz, pedig a szarkazmus nagyon bántja a gyerekeket, mert megszégyenítőnek, lealacsonyítónak érzik. Akadályozza a hatékony kommunikációt velük, mert mindent rosszabbnak éreznek tőle.