Évek óta minden létező platformon azt harsogom, hogy jó akciófilmet csinálni művészet. Míg az első Extraction szépen felmondta a akció-művészettörténelmi tankönyvet, addig mintha a folytatás elfelejtette volna a záróvizsgára a tételeket. Csapongós kritika következik az év egyik legnagyobb majdnem-jó akciófilmjéről.

A Netflix nemrég informális módon belengette, hogy bekeményít akciómozifronton, mikor Schwarzi papa segítségével megprómoztatta a közeledő alkotásokat. Ebből a kis ízelítőből messze az Extraction 2 tűnt a legizgalmasabbnak, ami a képsorokat látva nagyobb csörtét ígért, mint elődje, ami pár éve az egyik kellemes késő esti csalódásom volt.

A Bangladesben játszódó első rész olyan kisléptékű, de magas fordulatszámú zúzda volt, ami csúcsra járatta a mentőküldetéses narratívát és Chris Hemsworth marcona arcvonalát.

Lányos izgalmamban azt hittem, hogy ez valami igazán jónak a kezdete, két fronton is: egyrészt Hemsworth-re ráférne egy széria, amiben megtalálja a számítását a Marvel-filmek után, másrészt a Netflix platformjára meg az férne rá, hogy legalább pár évente érkezzen rá egy értékelhető nyugati (!) akciófilm.

A dolog pikantériája, hogy az Avengers sorozat és egyben egy egész éra szuperhősfilmjeit méltó módon lezáró Russo tesók producerelték az első Extractiont, de a pocsék The Grey Mant is (ezt ráadásul írták és rendezték is) – így aztán elég nehéz volt belőni, hogy a várva várt második rész milyen irányt fog venni. Megsúgom: nem túl rózsásat.

John Wick nincs, Extraction maradhat?

A sejtetett összehasonlítás nem véletlen, a két franchise sokban hasonlít egymásra. Mindkettőt exkaszkadőrök dirigálják, ami papíron és a gyakorlatban is elköteleződést jelent a korrekt módon megkoreografált csihipuhira.

Gondolj bármit bármelyik filmsorozatról, de egyikben sincsenek gagyi, remegő kamera mögé rejtett pofonok, pláne nem otromba vágásokkal elcsalt mozdulatok, melyeket a főszereplők csalás nélkül ne tudnának lehozni. Mind Chad Stahelski (John Wick), mind Sam Hargrave (Extraction) akciót lélegzik be és csonttörést lélegzik ki, a szakértelemre panasz nem lehet, bárhonnan is nézzük.

A másik hasonlóság az univerzumépítés, ami az Extraction esetében a folytatásban kelt életre: mindkét szériában az akció mögött megbújik egy olyan világépítés, melyben a józan ész a fizika szabályai kitaszajtódnak az ablakon, helyüket átveszi egy olyan ok-okozati összefüggésmátrix, amit az eklektikus karakterek és azok motiváció tartanak össze.

Csak míg John Wick világa és motivációi érthetőek, addig Tyler Rake karaktere már a második rész elején elhasal a saját világa által felállított logikák mentén is.

Az egy dolog, hogy mágikusan vissza kell hoznia a készítőknek őt a halálból, de az elit mentőosztagba való visszatérésének magyarázatát mintha egy AI-algoritmus szecskázta volna össze megkérdőjelezhető utasítások alapján. Rake a film elején úgy szét van verve, hogy a kómából való feléledése után a teste alig használható, egykori társai rögtön kényszernyugdíjazzák is, aztán otthagyják Ausztria kies vidékén egy faházban.

Majd megjelenik egy titokzatos Idris Elba, hogy egy újabb melóra invitálja – ezen a ponton a forgatókönyv pedig elfelejti főhősünk fizikai hendikeppjeit, elég egy pár perces gyúrós-favágós montázs ahhoz, hogy az egykori izomember ismét bevethető legyen.

Ezzel semmi gond nem is lenne, ha nem tenné fölöslegessé a film első fél óráját, amiben hosszan azon kell agonizálnunk, hogy milyen szar lehet majd Rake-nek testi fogyatékossággal leélnie a maradék életét. És sajnos a montázs is elmarad a Rocky IV-ben felállított szinttől, pedig akkor talán el is lehetne felejteni az akciófilmtörténet elmúlt éveinek legnagyobb logikai bukfencét.

Farokméregetés indul

De oké, hagyjuk már a logikát és az elpocsékolt szabadidőnket, elvégre ez egy akciófilm, ahol a narratívát el is lehet szépen felejteni, ha az akciójelenetek kirúgják a válaszfalat a nappalid és a hálószobád közt. Az Extraction 2 ígéretes fordulatot vesz, mikor belekezd egy nagyvonalú, vágatlan menekítésjelenetbe, ami egy jó 20 percig zakatol folyamatosan.

Persze csak idézőjeles a vágatlanság, hiszen ekkora veretést egyben felvenni szinte teljesen lehetetlen, nem véletlenül állnak meg a hasonló próbálkozások maximum 6-7 perc környékén.

Egy ilyen jelenetnek két funkciója van alapvetően: flexelni a műfaj fanatikusai és űzői előtt, illetve fenntartani egy fojtogató feszültséget. Az Extraction 2 éretlensége és motivációhiánya akkor bukik le teljesen, amikor az amúgy korrektül felsnittelt és kigondolt börtönjelenetet sikerül számtalan bénán bújtatott vágással és ormótlan CGI-jal töketlenítenie.

A lélek ott van, hiszen a rendező és Hemsworth elmondása szerint is közel egy hónap volt felvenni ezt a jelenetet, és még több megtervezni, de ha a végeredmény ennyire ergyán áll össze, akkor már nem különösebben impresszív a megállás nélküli akció, de még az sem, ahogy Rake felgyulladt kézzel vereget arcon egy rosszarcút, ha a valódi tűz egyik pillanatról a másikra CGI-ra vált.

Nyilván nincs az a projekt, ami megérné a stáb testi épségének veszélyeztetését (felmerül a vaktöltény használatának etikai kérdése, amire a múltban több intő példát is kaptunk), de akkor

ne is tessék letolt gatyával magamutogatni, ha nincs feltétlenül mire.

Ez persze csak egyetlen jelenet, emiatt nem kell lehúzni a filmet – mondhatnád. Igazad is lenne, ha ez a szekvencia nem jelezné előre, hogy a film maradéka milyen módon lesz levezényelve. Minden ténylegesen kreatív ötletre jut egy suta kivitelezés, egy büdzsé tekintetében elszámolt gigarobbanás, vagy egy súlytalan pofonfarázás. Mit ér egy óriásira fújt akcióorgia, ha csak papíron működik, képen már olyan, mint egy átvezető videó egy múlt évtizedi videojátékból?

Szódával elmegy

Azt tartom a legvalószínűbb magyarázatnak ezekre a jelenségekre, hogy a produkció összeroskadt a saját súlya alatt. Folytatást készíteni egyrészt privilégium és egy remek alkotói lehetőség, másrészt viszont bejött az az irdatlanul nagy nyomás, ami miatt mindig nagyobbnak, drágábbnak, túlzóbbnak kell lenni. Az Extraction 2 tippre ennek az effektusnak az áldozata:

míg az első rész a limitációinak és szerény eszköztárának hála tud kiemelkedni a tömegből, addig ez az újrázás rávilágít arra, hogy a több néha kevesebb.

Nem azért dühítő az Extraction 2, mert vállalhatatlan lenne, hanem mert egy középszerű akciófilm helyett megvolt benne a potenciál, hogy új szintre emelje az eredetit, meg a Netflix akciófilmjeinek megítélését. Na, majd talán a harmadik rész. Ha addig viszont nem bírod ki minőségi csontzúzással, akkor itt vannak a műfaj legkiemelkedőbb darabjai az utóbbi évekből: