Az immár nyugdíjas korú nagyságok nem veszítenek a népszerűségükből, az új generációs utódoknak ma sokkal nehezebb egyetemes sztárrá válniuk.
A jelenleg is zajló Cannes-i Filmfesztiválon hiába volt jelen sok népszerű ifjonc, a veterán színészek kapták a legnagyobb ovációt. A Variety próbálta megfejteni, mi lehet ennek az oka –
vajon régen a film is jobb volt?
Nem ilyen egyszerű, bár a hollywoodi producerek közül a jelek szerint sokan így gondolják: sorban érkeznek a klasszikus filmek remake-jei, sorozatok rebootjai, és több évtizede készült filmekhez forgatnak folytatást. Elég csak Tom Cruise – amúgy pazarul sikerült – Top Gun: Maverickjére gondolni, vagy az új Indiana Jones-filmre, amelynek kapcsán a közönség forrón ünnepelte a nyolcvanéves Harrison Fordot.
Közben meg a 76 éves Sylvester Stallone is rebootolja a Cliffhanger című hegymászós akciófilmjét a kilencvenes évekből, az 56 éves Nicolas Cage pedig a 2005-ös, kultikus Fegyverneppert (Lord of War) folytatja majdnem 20 év után. De a 69 éves John Travolta is új romantikus vígjátékkal támad.
Persze nagy szerepe van ebben a nosztalgiának, de tény, hogy ezek az arcok a mai napig megmozgatják a közönséget. Az emberek felnéznek ezekre az ikonokra, sokan – gyakran jogosan – példaképnek tekintik őket. Akik a régi akciófilmeken nőttek fel, ma már gyakran hátfájással küzdenek, úgyhogy nekik különösen jólesik nézni, ahogy a deres hajú öregfiúk játszi könnyedséggel verik szarrá a náluk jóval fiatalabb ellenfeleket.
Ööö, tudod, az a jóképű gyerek abból az izéből
Eközben – bár filmrajongók nyilván ma is tudják, kik a kurrens csillagok – az átlagember alig tud néhányat felsorolni a húszas és harmincas korosztályba tartozó színészek közül, hiába szerepelnek elismert sorozatokban és filmekben, hiába zsebelnek be egy csomó díjat – mint például Sidney Sweeney, Paul Mescal vagy Phoebe Waller-Bridge.
A kevés kivétel egyike a 36 éves Robert Pattinson, aki a 2008-as Alkonyattal (Twilight) futott be, és azóta is rendkívül népszerű, részben biztos azért, mert tudatosan szerepet vállal blockbusterekben – mint például a Batmanben –, és művészfilmekben is.
A Protagonist Pictures stúdió COO-ja, George Hamilton szerint pont 2008 volt a vízválasztó év: ekkortájt omlott össze a DVD-piac.
– mondta Hamilton.
Másrészt az is szerepet játszik a sztárkultusz halványulásában, hogy az új generációs színészek többsége rengeteg mindent megoszt magáról a közösségimédia-felületeken. Míg korábban a hírességek jellemzően próbálták elrejteni a magánéletüket a nyilvánosság elől, a fiatalabb tehetségek – gyakran marketingokok miatt – a közönség elé tárják mindennapjaik jól megválogatott részleteit.
Ettől titokzatos bálványok helyett halandó embereknek tűnnek.
Arról nem is beszélve, hogy egyesek rengeteg gondolatukat dokumentálják a Twitteren, amivel gyakran bizonyítják, hogy hiába sztárok, agysejtekben nem feltétlenül bővelkednek.
Akadnak persze ma is közkedvelt színészek, mint a Chrisek (Evans, Hemsworth, Pine, Pratt), Tom Hiddleston, Tom Holland vagy Timothée Chalamet –, azonban a népszerűségük nem ér fel a korábbi sztárokéval.
Kit kérjünk fel a szerepre? Mindegy, csak Chris legyen
Ellentétben a korábbi ikonokkal, legtöbbjük nem azért lett híres, mert berobbant egy egyedi, vele könnyen azonosítható szerzői filmmel – mint mondjuk Stallone a Rockyval -, hanem mert csatlakozott valamelyik nagy sorozathoz (jellemzően a Marvel-moziverzumhoz). Tehát nem feltétlenül a színészi képességeinek vagy a karizmájának köszönheti az ázsióját, hanem az általa megformált karakter – amit akár eljátszhatott volna valaki más – egyébként is létező ismertségének.
Persze akadnak, akik aztán képesek erre építeni, ki tudják használni a renoméjukat. Így Chris Hemsworth, aki a netflixes Tyler Rake: A kimenekítés (Extraction) című akciófilmmel akkora sikert aratott, hogy nemsokára érkezik a folytatás, talán így indítva el egy új franchise-t. Bár valószínűleg nem ez a széria lesz a modern Rambo, mindenképp érdemes a figyelemre.