Sokak szerint az állandó digitális zaj káros mellékhatásai ellen az a megoldás, ha időről időre totálisan lecsatlakoznak. Az időleges kivonulás azonban kevés.
Csak akkor tudod hatékonyan felvenni a harcot a folyamatos digitalizáció testet, lelket, agyat nyomorító mellékhatásaival szemben, ha újragondolod kapcsolatodat a kütyükkel. Vagyis a digitális minimalizmus rögös, de életjobbító útjára lépsz.
Így az elején máris egyértelművé tenném: szerintem elcsesztük. Nem voltunk résen, nem akartunk lemaradni, lusták voltunk a nehezebb úthoz, most pedig az okostelefonok megeszik az agyunk, miközben önként és dalolva tömjük annak pár tucatnyi hiénának a zsebét, aki a mi időnkből, figyelmünkből és adatainkból halmozza a pénzt.
Ha szerinted túlzok, és úgy gondolod, hogy ura vagy a helyzetnek, te használod a kütyüidet, nem pedig fordítva, ez a cikk nem neked szól. Ha viszont azt érzed, lenne mit optimalizálni az ébren töltött óráidon, mindenképp olvass tovább.
Van baj
Jó ideje már nem csak a hoch-értelmiség csóválja a fejét, hogy ki se látszunk a telefonunkból. Tudományos kutatások sora mutatta ki, miként okoz figyelemdeficitet az állandóan elérhető tenyérnyi kijelző, mely mindig készen áll, hogy eltereljen minket.
A fél világ arról beszél, amit a szakemberek már régóta kiabálnak: amióta a közösségi média bármikor elérhető a zsebünkből is, vagyis most már bőven több mint tíz éve, egyértelműen nő a szorongás, a depresszió, az öngyilkosság előfordulása.
Kiváltképp a kamaszlányok körében romlik látványosan a mentális állapot és az általános jóllét. Egy korábbi kiszivárogtatás óta pedig azt is tudjuk: ennek Mark Zuckerberg és társai is tudatában vannak hosszú évek óta, és annak ismeretében csiszolgatják az algoritmusaikat, hogy ezzel bizonyíthatóan ártanak a felhasználóiknak.
Inkább nem mennék most bele ennek etikai vonatkozásaiba, legyen elég annyi, hogy nem osztom a Social Dilemma optimizmusát a legtőkeerősebb vállalatok önkritika-gyakorlásáról. Amiről itt beszélni szeretnék:
Mit tehet az egyén azért, hogy a spirálból kiszakadjon
Megjegyzem, sok-sok ismerősöm, barátom, szívemnek kedves ember gondolja úgy, nincs itt semmi látnivaló. Ők azok, akik a folyamatos görgetésben szórakozást és informálódást látnak, és meg vannak győződve róla, ez egyértelműen hozzátesz az életminőségükhöz.
Csak épp évek óta nem olvastak könyvet, nem tudnak végignézni egy filmet anélkül, hogy csekkolnák a telefonjuk, képtelenek befogadni egy naplementét, baráti vacsorát vagy bármit, amit az élet hoz, úgy, hogy ne posztolnának róla, és már a reggeli nagydolog közben is egy videós nyúlüreg mélyén csücsülnek.
Persze nem akarom én megmondani a tutit, pláne annak nem, akinek minden jó, ahogy van, csak jelezném szeretném, hogy így élni nem szükségszerű, hanem választás eredménye. Van kiút az állandó ingerrohamból, és még csak vissza sem kell mászni hozzá a fára.
De az időközönként beiktatott, pár napos digitális detox azonban nem elég. Ahogy a májadat se regenerálja mondjuk tíz százaléknyi önmegtartóztatás és tisztítókúra, ha a fennmaradó kilencven százalékban minden este néhány tüske-sör kombóval vezeted le a felgyülemlett feszültséget, úgy a digitális jólétedet se helyezi stabilabb alapokra, ha időnként offline teszed magad. Sőt, olykor még extra rossz érzést is kelthet az esetleges lemaradás miatti szorongás vagy lelkifurdalás.
A lelked a vállalaté
A covid tovább rontott az egészen, hiszen az általánossá váló homeoffice még jobban felerősítette az always on elvárását a munkáltatóknál. Ez pedig már olyan magas közegészségügyi kockázatot jelent, hogy az Európai Parlament egy olyan törvény megalkotását kezdeményezte, mely alapvető emberi jogként azonosítja a lekapcsolódást, azt, hogy a munkavállaló időnként ne legyen elérhető a munkáltatója számára.
Ráadásul ahogy arra korunk egyik sztárfilozófusa, Byung-Chul Han rámutatott A kiégés társadalmában, sokszor már a főnökök pressziójára sincs szükség.
Önként és dalolva zsigereljük ki magunkat, üldözzük a tökéletességet, az állandó jelenlét, a mindent felülíró munka normává, mi több, trendi életstílussá vált.
Ha nem tolod napi 25 órában a melót, az edzést, a fifázást, a sufnituningot, a borkóstolást, whatever, akkor senki nem vagy.
Gyakorlatilag bármi, ami egy normális világban ésszerű időbefektetés vagy örömforrás, mára mérendő, dokumentálandó, publikálandó feladattá vált, amit ha nem végzel el, üres és szürke véglénynek érzed magad.
Digitális minimalizmus
A digitális minimalizmus koncepciója egy szinte már megmosolyogtatóan normie egyetemi informatikatanár fejéből pattant ki, aki pár éve egy olyan TED-előadással ment nagyon Facebookon, melyben amellett érvelt, ideje lenne törölni magad a közösségi médiából.
Cal Newport azóta sincs fönt egyik közösségi platformon sem, viszont könyvekben, a Wired és a New Yorker számára írott esszékben, előadásokban és saját podcastjében terjeszti az igét, miszerint anélkül is lehet emberhez méltó életet élni, hogy folyamatosan ott zsezsegnél a newsfeedek és az algoritmusok által eléd tolt tartalmak erdejében.
A digitális minimalizmus lényege a fókusz és a kontroll, vagyis az, hogy elsősorban te döntsd el, mikor mire irányítod a pszichés energiáidat. Ez elsőre triviálisnak tűnik, de egyáltalán nem olyan egyszerű újra a kezedbe venni a gyeplőt, hisz egymagad állsz szemben egy egész iparággal szemben, mely folyamatosan azon dolgozik, hogy a kijelző előtt tartson. Csak akkor van esélyed a sikerre, ha párat hátra lépsz, és alaposan végiggondolod a prioritásaid, vagyis először is
futtatsz egy hard resetet a telefonodon és az életeden egyaránt.
Newport több mint 1000 olvasóján tesztelt metodikája szerint az első lépés az, hogy
30 napra kiiktatsz az életedből minden olyan digitális eszközt (hardvert, szoftvert egyaránt), mely nem feltétlenül szükséges a mindennapi életedhez, meg a munkádhoz.
Ez nagyjából az e-mailen kívül mindent jelent a Facebooktól a Netflixen és a különböző híroldalakon át a játékkonzolig és a pornóig, meg az online-fogadásig. Mindent.
Nehéz lesz? Persze, retteneseten. Ahogy az addikcióknál általában, itt is nehéz lejönni a dopaminlöketről, amit a megvont tevékenység rendszerint okoz. Newport tesztalanyai közül volt olyan, aki Föld összes nagyvárosának időjárását tudta fejből naprakészen, mert kínjában a gyárilag telepített időjárás-alkalmazást böngészte, ha már elviselhetetlenné vált a görgethetnék.
A többség azonban mintegy 2 hét után arról számolt be, hogy alábbhagyott a megvonás okozta stressz, és megjelentek az új, egészségesebb rutinok, melyek felváltották az eddigi default-tevékenységeket: előkerült a sport, a régen hanyagolt hobbik és a barátok, családtagok, akikre eddig sosem volt idő. Egyértelműen javultak az alvási és étkezési szokások, vagyis 1-2 hét erős diszkomfortot követően jobb életminőségről számoltak be a résztvevők.
Mindeközben a felszabadult időt érdemes arra is felhasználni, hogy leltárt írj arról, hogy mi az, ami igazán fontos az életedben. Milyen célokért is gürcölsz nap mint nap?
Hol szeretnéd magad látni 1, 5 vagy 10 év múlva, fizikai, lelki állapotodat, családi, párkapcsolati, szociális helyzeted illetően?
A folyamatos digitális zaj és az állandó összehasonlítás kiiktatásával könnyebben meghallhatod, mi az, amire tényleg vágysz, és mi az, ami kívülről jövő elvárás. Mi az, amit magadért teszel, mi az, amit csak azért, hogy ne lógj ki a sorból. Könnyen lehet, magad is meglepődsz majd, valójában mennyire kevéssel beérnéd, ha nem lenne rajtad az állandó nyomás, hogy megfelelj.
Ha ezen túlvagy, az remek, de még mindig csak félsiker. Hosszabb távú változást csak akkor remélhetsz, ha kipipálod a következő lépést is:
csak azt engedd vissza az életedbe és a digitális eszközeidre, ami segíti a céljaid elérését.
Ezután már nincs más dolgod, mint megfelelően priorizálni, és meglátod, sokkal több mindenre lesz elég a huszonnégy óra. Természetesen az, mi fontos, teljesen egyéni mintázatokat mutathat, és mondani sem kell, ebbe nem csak a munka tartozik bele. Ha a GTA feltölt, és segít levezetni a feszültséget, hajrá, csináld, csak ne naponta három órában, hanem mondjuk hetente.
Ha a programjaid jó része Facebook-csoportokban szerveződik, hülyeség lenne kiiktatni az életedből, de elég naponta kétszer ránézned, nem kell minden értesítésre ugranod. Ha olyan területen dolgozol, ahol munkaeszköz az internetes média (ahogy mi itt a Bronsonnál vagyunk), különösen fontos, hogy legyenek olyan szakaszok a napodban, mikor az ezekről szerzett információkat megszakítás nélküli, fókuszált munka során dolgozod fel.
A lényeg, hogy csak azért ne legyen az életed része semmilyen csilli-villi digicsoda, mert van olyan funkciója, ami egyszer majd jó lehet valamire.
Legyen fordított az irány: gondold át, mire van szükséged, és csak azokat az eszközöket, alkalmazásokat használd, amik ezt megadják neked.
Tippek, trükkök, saját élmények
Sokat segítenek a dedikált idősávok, illetve ha újakra cseréled a korábbi rutinjaidat, és külön kontextusba helyezed az egyes tevékenységeket.
Ne az Instát vagy a Youtube-ot görgesd a metrón, hanem olvass, vagy hallgass egy hangoskönyvet vagy podcastot. Ne munkahelyi maileket olvasd a vacsoraasztalnál, hanem beszélgess a gyerekeddel. Ne szelfizz a pároddal a parkban, hanem ökörködj, vagy simán csak sétálj anélkül, hogy a tökéletes fényviszonyokat keresnéd a következő fotóhoz.
Nemcsak arra vannak jó alkalmazások, hogy eltereljék a figyelmedet, hanem arra is, hogy segítsenek fókuszálni. És bár nyilván nem mindenki engedheti meg magának, hogy külön eszközt használjon az egyes tevékenységekhez, azt azért nem nehéz belátni, hogy az irodai gépre telepített Call of Duty nem növeli a hatékonyságot.
Az én telefonomon lassan öt éve éve nincs semmilyen közösségimédia-platform, a push-értesítések 99 százaléka ki van kapcsolva, és lám, még mindig élek. A munkámhoz kell a Facebook és a Youtube, de csak asztali gépen használom, egy bővítménnyel pedig le van tiltva a newsfeed, ahogyan az automatikusan felajánlott videók is, és még mindig van munkám.
Ahogyan barátaim is, és azt sem érzem, hogy ne tudnám, mi zajlik körülöttem, pedig csak a nap egy adott pontján fogyasztok híreket, a tv-előfizetésemet pedig már sok éve lemondtam.
Esténként olvasok, mármint könyveket, sportolás és takarítás mellé ott vannak a kedvenc zenéim és podcastjaim.
Persze nekem is van gyenge pontom, és a Netflix algoritmusa bámulatosan jól kiismerte az ízlésem. De ha hétközben betartok pár egyszerű, önként vállalt szabályt, akkor a hétvégi Squid Game-maratont már nyugodt szívvel ülök végig, tudván, hogy többé-kevésbé mindenre marad időm, ami igazán fontos.