Műkincsekkel leginkább múzeumokban, aukciókon, nagyobb magángyűjteményekben találkozhatunk, de akad azért bőven olyan ereklye is, mely meghökkentő helyen van vagy nem pont hétköznapi módon került a kiállítótérbe.
Mit keres egy mamut csontja egy lengyelországi katedrális bejárata fölött? Miért kerestek egy öt dollárért eladott okiratot az az USA-ban 138 évig? Tényleg létezik százéves használatra szánt villanykörte?
#1 A krakkói székesegyház mamutcsontjai
Egy lengyel monda szerint Krakus herceg úgy győzte le a Wawel-dombon tanyázó sárkányt, hogy birkabőrbe csomagolt ként és szurkot etetett föl vele. Ettől aztán a szörny annyira szomjas lett, hogy a Visztula folyóhoz rohant, és addig ivott, amíg szét nem robbant.
Krakus herceg nevét azóta egy viszonylag jelentős város viseli: Krakkó, melynek híres dombján aztán felépült Lengyelország egyik legismertebb katedrálisa. Belsejében nyugszanak a lengyel történelem hősei, királyai és királynői – köztük Jadwiga, azaz Hedvig, aki mi Nagy Lajos királyunk lánya.
Mielőtt azonban a látogató belépne a hatalmas épületbe, megakad a szeme a bejárat fölé erősített hatalmas csontokon. Ezekről a köznép sokáig azt tartotta, hogy a mondabeli sárkánynak lehettek a csontjai, valójában azonban egy pleisztocénből származó mamut csontjairól van szó.
Bár mostanság leginkább a turisták érdeklődésére tartanak számot, sokáig csak azért voltak ott fönt, mert attól féltek, ha leesnek, akkor bizony eljön a világvége. A sárkány egyébként a mai napig ott áll a domb tövében, egykori barlangja előtt, sőt még tüzet is okád.
#2 Az emberi jogok Jognyilatkozata
1866-ban a még fiatalnak számító Amerikai Egyesült Államok a korábbi évek polgárháborús sokkját próbálta kiheverni. Bár a harcok sokakat pénzhez juttattak északon, bőven akadtak olyanok is, akik elszegényedtek. Nem meglepő tehát, hogy egy uniós katona mindössze öt dollárért adta el az általa zsákmányolt, nagy eszmei értékkel bíró dokumentumot: a(z emberi jogi) Jognyilatkozat egyik példányát.
Hogy miért volt értékes ez a darab papír? Ehhez vissza kell menni az USA születésének pillanatához. Amikor 1787-ben elkészült az ország alkotmánya, sokan hiányolták, hogy nem foglalta magában az alapvető emberi jogokat is. Ezért
1791-ben elfogadták a Jognyilatkozatot, mely az USA történetének első alkotmánykiegészítése lett. Az alapító atyák ebben vették védelmükbe a szólás- és vallásszabadságot és a békés gyülekezéshez való jogot.
George Washington elnök a dokumentum tizenöt kézzel írott másolatát el is juttatta minden, akkor már létező vagy épp alakuló tagállamba. Észak-Karolina utóbbiak közé tartozott, így az itteni törvényhozás is kapott egy példányt.
A hetven évvel későbbi polgárháborúban azonban ez az állam úgy döntött, hogy kilép az unióból és a déli konföderáció oldalára áll. Így történt, hogy egy északi katona – valószínűleg hadizsákmányként – 1865-ben zsebre vágta az ellenséges állam egyik alapokmányát.
Aztán az ohiói Charles Shotwell vette meg tőle, és mikor híre ment, hogy a Jognyilatkozat példánya nála van, Észak-Karolina mindent megmozgatott, hogy visszaszerezze, de Shotwell csak fizetségért lett volna hajlandó átadni. A halála után egyszer a fia is megpróbálta eladni, aztán majd’ 50 évre eltűnt a nyilvánosság szeme elől.
1995-ben az ismert tévéshez, Wayne Pratthez került, aki egy antik tárgyakkal foglalkozó műsort vezetett a PBS csatornán. Pratt 2003-ban négymilló dollárért kínálta fel a philadelphiai alkotmánymúzemnak (National Constitution Center). Nagy hiba volt ez tőle, ugyanis Észak-Karolina képviselői addigra már megelégelték a Jognyilatkozat körüli áldatlan állapotot, és az FBI-hoz fordultak segítségért.
Akik különleges akciót szerveztek kamu adásvételi procedúrávaé, melynek végén Pratt átnyújtotta a dokumentumot egy szakértőnek. Mikor az megállapította, hogy valóban az eredeti tárgyról van szó, beviharzott öt FBI-ügynök viharzott be, és azonmód lefoglalta. Miután belátta, hogy az egész hajcihő csak árt a hírnevének, Pratt lemondott minden követeléséről, a Jognyilatkozat pedig 2007 óta az észak-karolinai állami levéltár széfjében pihen.
#3 Az évszázados villanykörte
Az 1890-es években, tehát még bőven a tervezett elavulás előtti világban, az ohiói Shelby Electric Company különlegesen tartós villanykörték gyártásába fogott. Ezek közül néhány még ma is működik, de a legnagyobb hírnévre az az égő tett szert, mely már 1901 óta pislákol a kaliforniai Livermore városának tűzoltóállomásán.
Kitartására először csak a 70-es években figyeltek fel, de azóta valóságos kultusza támadt. Csodájára jártak a tévék, felvette a Guinness-rekordok Könyve, és minden év végén fogadásokat kötnek arra, hogy a következő 365 napban is tovább ég-e, vagy végleg kialszik. Ami elég nehezen dönthető el, ugyanis eredetileg 60 wattos lehetett, ma viszont már csak alig 4 wattot ad le.
2013-ban rendesen be is pánikoltak a rajongók (merthogy olyanjai is vannak), mikor az izzó kialudt, de
kiderült, kiégésről szó sincs, csak a foglalata ment tönkre. Mondani sem kell, ez az eset – a halhatatlanság mítoszát erősítve – tovább növelte tekintélyét.
És ha már tervezett elavulás: mióta ekkora lett körülötte a hype, azóta már legalább három, az égőre irányított webkamera romlott el. Aki livestreamen meg szeretné csodálni, ide menjen – az oldal a maga módján szintén műemlék.
#4 Az életmentő 5 pengős
Bajcsy-Zsilinszky Endre a két világháború közötti magyar történelem kifejezetten érdekes, meglehetősen ellentmondásos figurája volt. Konkrét fajvédőként ott volt Gömbös Gyula miniszterelnök oldalán, még szélsőjobboldali folyóiratot is szerkesztett.
A Harmadik Birodalom egyre nagyobb magyarországi befolyásáról mégis kifejezetten rossz véleménnyel volt, és az egyik leghangosabb németellenes politikussá vált a parlamentben.
Nemcsak a háborúból történő mihamarabbi kilépést szorgalmazta hevesen, de még antifasiszta tüntetést is szervezett. Nem csoda, hogy Magyarország 1944-es német megszállásakor előkelő helyen szerepelt a letartóztatandó személyek listáján. Budai, Attila úti lakásán fegyverrel védte magát a rátörő Gestapo-ügynökökkel szemben, akiknek végül sikerült élve elfogniuk. Pillanatnyi megmenekülését annak az 5 pengős érmének köszönhette, melyről lepattant az egyik rá kilőtt golyó.
1944. október 15-én a magyar kormány nyomására a németek elengedték, ő azonnal csatlakozott a nácik ellen szerveződő fegyveres ellenálláshoz, mely végül egy belső árulás következtében elbukott. A már a nyilasok bírósága által kimondott halálos ítéletét karácsonykor hajtottak végre – a sopronkőhidai börtönnel szemben, egy iskola udvarán akasztották fel.
Alakja hamar az antifasiszta ellenállás egyik szimbólumává vált, nevét ma is számos közterület viseli – köztük Budapest egyik legnagyobb körútja. A nevezetes pénzdarab pedig a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható.
#5 Náci aranykincs egy bajor tóban
A Chiemsee, avagy a bajor tenger Németország délkeleti sarkában található. Mérete nagyjából a Velencei-tó háromszorosát teszi ki, három szigete is van, melyek a középkor óta a bajor uralkodók kedvenc kirándulóhelyei közé tartoztak.
2001-ben egy helyi búvár igen komoly kincsre bukkant a tó mélyén: egy színarany edényt talált, mely első látásra vaskori kelta motívumokkal volt díszítve. De a tíz és fél kilós műtárgyról hamar kiderült, hogy meglehetősen fiatal, XX. századi alkotásról van szó.
Készítője feltehetően egy Otto Gahr nevű aranyműves volt, aki a náci pártelit tagja volt. Munkássága például arról volt ismert Németországban, hogy ő készítette az SS-tagok hírhedt halálfejes ezüstgyűrűit.
Köztudott, hogy Hitler és nácik rajongták a korai germán történelemet, melynek hőseibe saját elődeiket látták bele.
Emiatt is gyűjtöttek össze rengeteg műkincset ebből az időszakból, melyekről számtalan másolatot készítettek, de az egyes motívumok meglehetősen szabad felhasználásával saját verziók is születtek. Gahr műve valószínűleg ez utóbbi kategóriába tartozik.
Nyilván a náci rendszer összeomlásakor süllyesztették a tó mélyére, hogy ne kerüljön az ellenség kezére. A leletet egy svájci üzletember vásárolta meg 300 ezer euróért, később tízszeres áron akarta továbbadni néhány kazah befektetőnek. Ők azonban az irreális ár miatt pert indítottak a férfi ellen, ezért a svájci hatóságok 2007-ben elkobozták az üstöt.