A katonai hajviseletek mindig is hatottak a civilre, és persze fordítva is, a legnagyobb hatással a világ hajdivatjára pedig az amerikai filmek voltak. De mi volt a valójában az előírás Vietnamban, és lehetett-e tojni rá, ha három napja a dzsungelben voltál? Hogy lehetett bajusszal lázadni, ha te voltál a sereg legjobb pilótája? Mi a nyavalyát csináltak a loboncukkal a polgárháború lovasai? A punkok találták ki a mohawkot, vagy tényleg inkább a második világháború néhány hőse?
Azt hihetnénk, hogy a kaszárnyákban a hajvágás ma már annyi, hogy egy berregő biszbasszal ledarálják koponyáig, és sokszor ez igaz is, ám a dolog ennél olykor azért árnyaltabb. Az előírásnál hosszabbra hagyott pilótabajusz egy generációnak vált jelképévé, sőt a flotta évtizedeken át a szakálldivat szabadjára engedésével növelte az állomány jókedvét.
„You got something to say about the mobile infantry?”
A fringe beszárításának módja általában az utolsó szempont a seregben, de mégis fontos lehet, mikor szóváltásba kerülsz a légierő ovifrizurás századosával, és bár te hanyag legyintéssel ráhagynád a dolgot a tökéletes side partoddal, ő balgán becsmérelni kezdi a katonatársaidat, akik pont ott veretik a kantinban.
A gépek lázadása előtt
A XX. századig nem volt nagy hagyománya a végletekig borotvált séróknak. Azért nem, mert technikája sem nagyon volt – rövid átmeneteket legfeljebb a gyengébb minőségű ollókkal eszkábálhattak volna hosszadalmas procedúrában. Az amerikai függetlenségi háború alatt, vagyis a XVIII. század második felében borbélykodni egyébként sem volt még elterjedt, és
ahogy az átlagpolgár, Washington hadseregének katonája is varkocsban vagy copfban viselte a fürtjeit.
Ezzel kapcsolatban Randy Steffen Horse Soldier című ismeretterjesztő könyvében ír érdekes dolgokat. A parancs az volt akkoriban, hogy a katonák vagy vágják le a hosszú hajukat kezelhetően rövidre, vagy igazgassák és rögzítsék hátra valamiképp.
Mielőtt a Vadnyugaton megjelentek volna a gyári pomádék, főleg disznózsírral és más hasonlókkal ragacsossá tett löttyöket kentek a hajukra a polgárok, hogy ne zavarjon a mindennapi aktivitásokban. A lovasság ezzel szemben általában befont, szalaggal még egyszer rögzített, lényegében csomóba kötött tincseket viselt, mert a lovaglás vagy a harc közben így kevesebb eséllyel csúszott szét.
A frizura hossza tehát ekkor még nem volt téma, a szakáll viselése viszont a függetlenségi háború periódusában szigorúan tiltott volt: a regulák szerint minimum heti háromszor borotválkoznia kellett a helyőrségeken állomásozó katonáknak.
Hosszú haj kultusza
Tévedés azonban azt gondolni, hogy kizárólag a borbélyok hiánya miatt volt sok a nagy loboncú baka. A korabeli férfi számára az egészséget, a férfiasságot és egyfajta arisztokratikus tartalmat hordozott, sőt valahol a szabadsággal is azonosították.
Jól mutatja ezt, hogy mikor először, 1801-ben egy tábornok, nevezetesen James Wilkinson előírta, hogy minden katona vágassa le a haját, az állomány tagjai szinte a lázadásig ellenálltak. Egy 30 éves tiszt, az alezredes ifj. Thomas Butler például inkább választotta a hadbíróságot és az egyéves fizetésmegvonást, mintsem hogy fonatait levágatta volna.
A szakállal kapcsolatban folyton változtak az előírások. 1841 és 1857 között például épp az volt a szabály, hogy
a katonák nem viselhettek bajuszt, kivéve a lovasság tagjait,
amivel feltehetően a könnyűlovas- és huszárhagyományok előtt tisztelegtek.
A szakáll viselésére vonatkozó szigor tehát valamikor enyhült, máskor keményedett, a XIX. század vége felé például bármelyik katona bármilyen és bármekkora monsztert növeszthetett, viszont az első világháború hirtelen brutális előírásokat hozott, örökre eltüntetve a csapzott hajakat a csataterekről. Ez egyrészt egészségügyi és higiéniai szempontok miatt vált lényegessé, másrészt azért, hogy a gázálarcot és a sisakot probléma nélkül magukra tudják húzni legények, és a viselésük hosszabb távon se legyen túlságosan kényelmetlen.
Beiktatási vágás
Az angol külön kifejezést használ arra a vágásra, melyet üdvözléskor kap az újonc: ez az induction haircut. Az első borotváláshoz kapcsolódó bármiféle mítosz a valóságban egy roppant puritán és riasztóan naturalista procedúrában ölt testet, melyben nincs helye esztétikai szempontoknak.
Rakás videót találni arról, hogy megy az ilyesmi: megszeppent ifjak állnak sorban összehajtogatott zubbonyaikkal, hogy megkapják a haditengerészetnél az első traumát. Itt nincs az, hogy a borbélynak bemondod,
egy drop fade-et kellene, fönt egy leheletnyi választékkal söpörd balra, és pontvágással míveld, hogy aztán ivy league-re be tudjam lőni, dude.
Meg hogy majd kiválasztod, hogy az alacsony fényű pomádéból kérsz-e vagy a csillogósból. Helyette ez van:
Bármiféle mocorgás a fizimiskáddal csak akkor lehetséges, ha már túl vagy az alapkiképzésen, meg ha a köteléknek teljes jogú tagja lettél.
Kivételezett haditengerészet
Mert nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak az amerikai hadsereg kötelékeire. A tengerészgyalogosoknál nem előírás a bőrig borovált oldalhossz, de mindenkinek előírhatja az egészségügyi tiszt akár a fej teljes leborotválását. Szóval kitalálhatod magadnak az ultimate-hajkoronát, ha a medikus azt mondja, márpedig le kell vágod, akkor le kell vágnod.
Ám a haditengerészetnél és a légierőnél megengedőbbek voltak, mint a seregnél vagy épp a tengerészgyalogságnál. A flottánál például egész a 80-as évekig meglepően elnéző volt a szabályzat:
egy időben a matrózok között még szakállnövesztő-versenyek is zajlottak, hogy ezzel boostolják a hangulatot a sokszor monoton, unalmas utakon.
Az 1970-ben életbe lépett, nem kis részben az akkori hippimozgalmak által inspirált könnyítést Elmo R. Zumwalt admirális azzal indokolta, hogy a tengerészetnek meg kell tanulni együttélni a változó divattal. Később aztán persze ezt visszaszigorították.
„The mustache became my silent last word in the verbal battles”
Ahogy a hadseregtől elvárható, olyan konkrét, szigorú irányelvek vonatkoznak az arcápoltságra, mint például az egyenruhákra. Alapszabály, hogy a hajzat nem érhet a szemöldök alá és nem érhet hozzá a fülhöz sem, illetve a bajusz nem lóghat a szájra. Vietnamban
a pilóták körében mégis elterjedt a mítosz, miszerint a bajusz sebezhetetlenné tesz a levegőben.
Alátámasztotta ezt az egyik legjobb pilótájának, Robin Oldsnak a kultikus bajusza is, melyet a Bolo-hadművelet sikere után dacból, szimbolikusan a szabályosnál hosszabbra növesztett. Rendszerint így pózolt a sajtófotókon is, amit ő később azzal indokolt, hogy ha már a középső ujját nem mutathatja a feljebbvalóinak, legalább a pluszszőrszálakkal jelzi nekik, hogy engedelmükkel, de bekaphatják.
Példája a pilóták között divat lett – a szoftosan pödört klasszikust Olds saját bevallása szerint egy idő után már igencsak unta, a kultusza nem volt hozzá arca, hogy leborotválja. Úgyhogy mikor Vietnamból hazatérve parancsnoka, John P. McConnell tábornok ráförmedt, hogy vágja le, örömmel tette meg. Tiszteletére a mai napig megrendezik a Moustache Marchot, mikor a légierő tagjai Oldséhoz hasonló, az engedélyezettnél hosszabb bajuszt növesztenek.
„When we were in the bush, nobody shaved”
Gyakorlatban az előírásokat olykor mintegy meghaladták, és a borosta nemcsak a csendes proteszt jegyében maradt az arcon, hanem kényszerből. Tom Williams, a vietnami 1. légideszantos-brigád tagja egy kérdésre válaszolva azt mondta, baromi egyszerű oka van, hogy a katonák a terepen nem borotválkoznak: kevés a jó víz, azt a keveset meg nem fogod elpacsálni rá.
Bevetésen a gyalogságnak fogalma se volt, mikor lesz legközelebb használható ivóvizük, inkább sz…rtak tehát a borosta tiltására vonatkozó szabályokra, semhogy szomjan haljanak. A tisztek persze jól tudták, papíron minden napra előírás a borotválkozás, de többnyire ők sem erőltették.
Elmondása szerint a hajukat viszont sose növesztették meg, hanem a seregtől kapott hajnyírókkal kapták le buzz cutra, amikor tehették. Ez viszont olyan volt, amit a hadsereg ténylegesen elvárt. Szerinte háborús helyzetben a fronton a katonáknak ma már mindenütt leszedik a frizuráját rövidre, kivételt legfeljebb a hadtápnál, esetleg más, nem közvetlenül a harci övezetben szolgáló alakulatoknál lehet elképzelni, vagy esetleg olyan helyeken, ahol a tisztek szokatlanul megengedők.
Mohawk és más mókák
A mohaw a második világháborúban megjelent a harctéren. A hagyományt, sőt az egész mohawkot a bizonyítékok alapján a normandiai D-napon bevetett, 101-es légideszantosok vésték fel a stílustörténelem lapjaira. Vagyis
a punkoknak a tarajfrizura gyökereihez az égvilágon semmi közük. Ezek a srácok találták ki, mielőtt ugrani indultak az oroszlán torkába:
A mohawk aztán persze Vietnamban is felbukkant, mert ha a hossza nem haladta meg az előírtat, nem számított szabálytalannak. A források szerint ez a motívum később is főként az ellenséges vonalak közvetlen közelében bevetésre induló, vakmerő ejtőernyős ezredek katonáinál bukkant fel.
Erről a hajviseletről egy döbbenetesen részletes anyagot írt egy koreai veterán, rengeteg fotóval. Ha érdekel, itt találod.
Váratlan szabály
A végére pedig egy érdekesség: az amerikai haderőnek van parókaviselésre vonatkozó irányelve is: eszerint paróka szolgálatban és civilben sem viselhető, kivéve akkor, ha valamilyen egészségügyi beavatkozás vagy baleset következményeként előállt torzulást vagy kopaszságot kell elfednie. Ám ekkor is vonatkozik rá minden fenti előirányzat; vagyis attól, hogy van egy heg a fejed búbján, még nem lehetnek Bob Marley-rasztáid.