Jaj, várj… nem.

Ha valaki lemaradt volna róla, az egyik legnépszerűbb kortárs animációs sorozat társalkotóját, Justin Roilandot egy ismeretlen nő súlyos dolgokkal vádolta meg. Párkapcsolati erőszakkal, továbbá azzal, hogy egy veszekedést követően még 2020-ban nem engedte távozni őt a lakásból.

Ez nyilván nem játék, sokat posztolunk ilyesmiről, és elítéljük szenvedélyesen. A sajtóban Roilandról megjelent állítások azonban csupán az egyik fél perspektívájából mutatták a sztorit, így akinek volt esze, okosabbnak tartotta az ítélkezéssel megvárni a hiteles bizonyítékokat, a jogerős döntést, vagy legalább meghallgatni a másik érintettet.

Előkerülnek az esemesek

Miután a balhé kirobbant, Roilandot korábbi, anekdotisztikus történetekkel kezdték ki publikus fórumokon, néhány nő pedig olyan kijelentésekkel állt elő, amelyek ugyan jogilag nem állnak meg a világ egyetlen vádiratában sem, de arra legalábbis alkalmasak, hogy Tiktokon és Twitteren bizarr mennyiségben produkáljanak elérést. A gyakorlat ilyenkor az, hogy mindenki, akinek bármilyen félreérthető vagy kifogásolható sztorija van emberünkről, megragadja a trendet a becsmérlésre.

A karaktergyilkosságot gyorsabban követi el pár szexuális vonatkozású állítás a Twitteren, mint bármiféle politikai think tank manipulációi egy elnökválasztás előtt. Szélesebb és naivabb a közönsége.

A rágalmazások kedvenc eszköze jellemzően a privát beszélgetések egyébként tök illegális közzététele volt ezúttal is, súlyuk pedig nagyjából kimerült az egyszer-egyszer részegen küldött illetlen, éjszakai sms-ekben, illetve a szerintem kikezdett velem, illetve lehet, hogy manipulált, bár nem tudom, döntsétek el kaliberű posztokban.

A legmókásabb mind közül talán az akkor már huszonéves voltam, de nagyon fiatalnak néztem ki végül is, lehet, hogy a csávó pedofil logikai csűrcsavar. Az ilyesmit felnőtt ember még csak nem is mérlegelné – nem úgy a vérszagot kapott tömeg, amely rögvest magát a sátánt vélte leleplezni a csávóban, aki nyilván mindenkit arcul üt, aki otthonába lép.

Mint ismeretes, a férfi ellen eredetileg felhozott vádat aztán ejtették, mert a hatóság nem látta megalapozottnak azt. Jogi értelemben tehát ismét annyi történt, hogy valakik rommá mocskoltak valakit, és mire a jogrendszer bármit lépett volna az ügyben, visszafordíthatatlan károk keletkeztek. Case closed.

A közösségi média visszájára fordította Reginald Rose klassszikusát, és a 21. század Tizenkét dühös embere már éppen arról szól, hogyan lehet egyetlen hangoskodó szavára a gyanúsítottat életfogytiglanra ítélni. Sőt, ebben az új feldolgozásban már vérre menő vitának sincs helye.

Előállnak-e most majd egyfajta bűnbánattal azok, akik egy embert nyilvánosan megszégyenítettek, és karrierjét gondosan bekenegették szarral, hogy az ő jövőbeni alkalmazása az egész szakma számára nagyon büdös legyen mindörökre? Elnézést kérnek-e azok a kommentelők, akik százezrével kívánták a halálát, nevezték nőverőnek, pedofilnak megalapozatlanul, terjesztették tényként a random, névtelen pötyögőktől összekukázott félinformációkat förtelmes gyalázkodások közepette?

Elárulom, mi fog történni: kussolás. Beszédes hallgatás. Kínos csend, vagy legjobb esetben szánalmas szabadkozás.

Roiland persze megpróbálja majd valamiképpen újraépíteni a karrierjét, miután egyetlen ügy derékba törte a pályáját, kap kisebb megbízásokat a következő években innen-onnan. Ha tudna standupolni, akkor a Netflix biztos lecsapna rá egy special est erejéig. De tényleg csak annyira, hogy egyesek aztán hangosan bekiabálhassák: a cancel culture csak mítosz. Nem mintha igazuk lenne.

A belátás a fejlődés záloga

Ez azért van, mert a tévedés beismerése, vagy legalább a korábbi véleményem felülvizsgálata önreflexiót igényel, technikailag saját múltbéli énem megkritizálását. Egy érettebb lélek számára ez szuper lehetőség a jellem fejlesztésére. Előítéletességem tévedéshez vezetett, eztán okosabb leszek. Aki tegnapelőtt voltam, az nem járt el kellő megfontoltsággal. Na de majd mától! Ez a mindset kicsiben csak a karakteremet építi, nagy volumenben viszont a világot teszi sokkal frankóbb hellyé. Ám azok,

akik az első ingerre leköpnek, nagyon nehezen veszik ám rá magukat, hogy a köpetüket egy zsebkendővel az ingedről letöröljék, miután rájöttek, hogy összekevertek valakivel.

Dacos önteltségükben az ilyenek elfordulnak inkább, durrogva eloldalognak. Esetleg olyanokat vetnek még oda háttal, hogy amúgyis megérdemelte. Arra, hogy pontosan mit takar az amúgy is, illetve hogy ezzel a logikával akkor mindenki egységesen leköphető-e a világon, különösebb jogkövetkezmény nélkül pusztán a rokonszenv függvényében, már nem érkezik válasz.

Ám ha ez a csula nagyközönség előtt csattan, akkor a megszégyenített személy olyan következményeket visel, amilyet a köpő elképzelni nem tud. A megszégyenített személynek még az is lehet, hogy örökre vége van lelkileg, szakmailag.

Miért fontos a józanság még a legkritikusabb ügyekben is?

Nekem Justin Roiland cseppet sem szimpatikus, a Rick&Mortyt nem szeretem különösebben, és simán elhiszem, hogy a csávó élőben egy gyökér. Vagy perverz. Vagy illetlenek a tréfái. Ez az egyik dolog. Volt már olyan, hogy soha többé nem fogtam kezet valakivel azért, mert biztos forrásból tudtam, hogy megütötte a feleségét (orvosi látlelet és bizonyíték alapján). Nincs az ilyenre mentség az én szememben, csakis az önvédelem. Ez a másik dolog.

De ne legyünk már hülyék!

A társadalom óriási bajban találja magát, ha szokásává válik, hogy minden közszereplőt a fentiekhez hasonló bizonyítékok alapján rögtön kiiktat vagy megzsarol. Ha te megsértődnél azon, hogy ügyeidet igaz vagy hazug képekkel, üzenetekkel, vádakkal tarkítva a Napiszar szemlézi, ne akarj légyszíves te sem a közéletből egy ahhoz hasonuló pöcegödröt fabrikálni. Mert egyelőre úgy fest, hogy Roiland és Johnny Depp felkerült pár fotóval a Rosszlányokra, és te ezt azonnal, minden fenntartás nélkül elhitted.

A mocskolódások után következő, hosszú csend

Depptől bocsánatot kért-e vajon a The Sun, miután arrogáns és gyomorforgató módon asszonyverőnek csúfolta őt bármiféle hatósági igazolás nélkül? Amikor Jussie Smollett összeverette magát két kollégájával, hogy ezzel indítsa újra fulladozó karrierjét, tömegével álltak ki ugyanilyen emberek a védelmében, gyilkolták a konzervatív politikát, ujjal mutogattak az éppen regnáló amerikai elnökre, ám fülüket-farkukat behúzva sunyítottak, amikor kiderült, hogy a csávó pusztán a közhangulatot meglovagolva próbálta magát a rasszizmus és melegellenesség áldozatának beállítani. A hangosan csattogó, nyáltól csöpögő klaviatúrák ilyenkor persze legott elcsendesednek.

Pedig kik szívtak azon nagyot? Plot twist: maguk a kisebbségek és a melegek, akiknek panaszait egy narcisztikus seggarc botránya hiteltelenítette el mélyen. Egy adott ponton le kéne szokni arról, hogy az ember csettintésre puskát ragad. Pláne arról, hogy el is süti.