Miután mindenhonnan kirúgták, ejtették az erőszak vádját a Rick és Morty alkotója ellen

Szerző: Lakinger Béla

Hát ez így alakult, tessék továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló.

Az Orange megyei ügyészség elegendő bizonyíték híján ejtette a Rick és Morty animációs sorozat egyik alkotója, Justin Roiland elleni vádakat – számolt be róla az amerikai sajtó. Roilandot egy Jane Doe (vagyis meg nem nevezett hölgy) – akivel még 2020-ban találkozgatott – vádolta meg testi sértéssel és erőszakos fogva tartással.

Az író-producer-rendező a közösségi médiában reagált a döntésre, egyebek mellett azt írta:

„Még mindig mélyen megráznak azok a szörnyű hazugságok, amiket az eljárás során terjesztettek rólam”.

Januárban jelent meg a bíróságon tárgyalás előtti meghallgatáson, és ártatlannak vallotta magát – írja többek között a USA Today.

Helyreállítaná a jó hírét

„Soha nem volt kétségem afelől, hogy eljön ez a nap. (…) Csalódott vagyok, hogy oly sokan olyan gyorsan ítélkeztek a tények ismerete nélkül, kizárólag egy megkeseredett exbarátnő szavai alapján, aki megpróbált eltöröltetni engem. Az, hogy ez akár csak részben is sikerülhetett, szégyenletes. Most azonban, hogy a jogi eljárás véget ért, elhatároztam, hogy továbblépek, és a kreatív projektjeimre, illetve a jó hírem helyreállítására koncentrálok” – írta Roiland.

Nos, egyik ügyben sem lesz könnyű dolga.

Ahogy a nyilatkozatában utal rá, a vádak megjelenése után, még mielőtt a bíróságon egy szót is kimondhatott volna, a közösségi médiában nőverőként kezdték emlegetni, továbbá kirúgták a munkáiból. Az Adult Swim, ahol az eddig 6 évadot megélt Rick és Morty fut, megszakította vele az együttműködést, és kénytelen volt távozni az általa társalapított Squanch Games videójáték-fejlesztőtől. Részben ő jegyzi a Hulu Vigyázz, ufók! (Solar Opposites) című sorozatát, valamint A Koalaember (Koala Man) című szériát – ezekből is azonnal kirakták. Érdemes lesz majd figyelni, hogy bárkinek eszébe jut-e visszavenni.

Miért ítélet a vád?

A félreértések elkerülése végett: nem tudhatjuk, hogy Roiland valóban ártatlan-e – már csak azért sem, mert mások is állítottak már róla meredek dolgokat -, később akár kiderülhet, hogy tényleg nem az. De a sztori eddigi alakulása arra világít rá: súlyos probléma bűnözőként kezelni embereket úgy, hogy semmiféle bizonyosságunk nincs a bűnösségükről. Talán jobb lenne várni addig, amíg esetleg lesz.

Aligha van mindenkinek úgy visszaút az eltöröltetésből, mint Johnny Deppnek:

Itt van még jó kis kontent