Ausztráliában fizetnek a fiatal autósoknak, hogy cseréljék le a veszélyes tragacsukat

Szerző: Lakinger Béla

A hatóság azt reméli az intézkedéstől, hogy ha baleseteznek is, a biztonságosabb kocsik megvédik őket.

Új-Dél-Wales állam kormánya 5000 ausztrál dollárral (kb. 1,2 millió forint) tervezi támogatni a fiatal autótulajdonosok régi, nem biztonságos kocsijainak cseréjét – írja a Dmarge.

Az elsőre meglepőnek hangzó jótékonysági intézkedés motivációja nem az autópiac felpörgetése, de még csak nem is a könyezetvédelem, hanem a autóbalesetben életüket vesztő fiatal sofőrök aggasztóan magas száma. Az állam közélekedésbiztonsági hatósága ugyanis megállapította, hogy a 20 év alatti sofőrök halálos kimenetelű autóbaleseteinek 80 százaléka egy évtizednél idősebb járművel történt.

A feltételezés szerint tehát sok haláleset elkerülhető lenne biztonságosabb autókkal.

A programot először kísérletképpen 50 résztvevővel indítják el, később 1000-re bővítenék a számot. A jelentkezés feltétele, az érvényes jogosítványon kívül, a 25 év alatti életkor, valamint egy olyan kocsi tulajdonlása, amely legalább 16 éves, és 1 vagy 2 csillagos a biztonsági minősítése. A jogosultak készpénzt kapnak bármely egy évtizednél fiatalabb, 5 csillagos biztonsági besorolású jármű megvásárlására.

Remélhetőleg tényleg a biztonság lesz a szempont

Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a dolog rossz esetben fordítva is elsülhet, ha 20 év körüli lelkes úrvezetők tömegei az addiginál ugyan biztonságosabb, viszont egyben nagyobb teljesítményű autóhoz jutnak hozzá, és így a saját túlélési esélyeik növelése mellett esetleg a másokét csökkentik. De bízzunk a szakértők szakértelmében, elvégre volt már példa az országban efféle kezdeményezésre: Victoria államban pár éve 6,9 millió dollárt fordítottak hasonló célra.

Az Ausztrál Autószövetség adatai szerint egyébként az utóbbi időben nőtt a halálos közúti balesetek száma, részben a biztonsági öv használatának csökkenése miatt, illetve azért, mert több balesetet okozott a gyorshajtás.

Van, ahol a férfiakért aggódnak:

Itt van még jó kis kontent