A Doctor Who showrunnere kiosztotta a sokszínűségre fixálódó tévés írókat

Szerző: Lakinger Béla

Russell T. Davies szerint valójában nem szeretik a televíziót, ezért nem is tudják, hogyan kell írni rá.

Az új forgatókönyvíró-generáció tagjait jobban érdekli a sokszínűség, mint a televíziózás – idézi a Telegraph minap megjelent cikke Russell T. Daviest, a brit televíziózás egyik legismertebb író-producerét.

A walesi tévés szakember most éppen showrunner a Doctor Who című sci-fi sorozatban, melynek korábban producere és írója is volt, de a nevéhez kötődik egy sor másik széria is, például az Évek alatt vagy a Casanova.

Vackokat írnak

„A legrosszabb írók, akiket valaha láttam. Sokat foglalkozom mentorálással, és vannak, akik azért akarnak kitűnni, mert úgy érzik, a nemük vagy az etnikumuk nem eléggé látható. Gyűlölik a médiát, amely figyelmen kívül hagyja őket, és abba a csapdába esnek, hogy pusztán a reprezentáció növelése érdekében akarnak munkát.

Olvasom a forgatókönyveiket, vackok. Valójában nem szeretik a televíziót, ezért nem tudják, hogyan kell írni rá”

– magyarázta. A kirohanása azért is érdekes, mert nemrég a Doctor Who-t is kritizálták azon az alapon, hogy a korszellemnek engedve diverzifikálta a szereplők összetételét. Ez azonban még messze van attól a minden Netflix-előfizető által ismert jelenségtől, hogy nem jelenhet meg új sorozat meleg és/vagy transznemű karakter nélkül.

Az egyetemi közegben sem ismeretlen ez:

Itt van még jó kis kontent