Olyan kártékonyan tud működni a TikTok, mintha direkt csinálná

Szerző: Lakinger Béla

Pont a legkiszolgáltatottabb felhasználók kapják az ívet. Ha van gyereked, és használ okostelefont, ezt érdemes elolvasnod.

A TikTok a csatlakozás után perceken belül olyan videókat ajánl a sebezhető tinédzser felhasználóknak, amelyek az evészavarok és az öngyilkosság témájával foglalkoznak – erre jutott a káros online tartalmak terjedése ellen küzdő Center for Countering Digital Hate (CCDH) nevű, nagy-britanniai központú civil szervezet.

Parázol a testsúlyod miatt? Nesze

A CCDH jelentése, melyet a CBS News idéz, egy több országban egyszerre elvégzett kísérleten alapul. A kutatók 2-2 TikTok-fiókot hoztak létre az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Kanadában és Ausztráliában. Mindegyikben 13 éves felhasználónak adták ki magukat – ez a regisztráció alsó korhatára -, és az egyiknek mindenhol olyan felhasználónevet adtak, amely a testképpel kapcsolatos aggodalomra utal (szerepelt benne a “loseweight” kifejezés).

Ezután a tesztelők belenéztek több, a testképpel és a mentális egészséggel kapcsolatos videóba, illetve lájkolták is azokat. Mindössze az első 30 percben történteket rögzítették, de azt találták, hogy a “fogyókúrás” fiókban háromszor több káros tartalom, azon belül 12-szer több önkárosítással foglalkozó videó bukkant fel, mint a másik fiókban. A legkeményebb, hogy

a csatlakozás után 2 és fél perccel az algoritmus már öngyilkossággal kapcsolatos videókat tett a “For you” feedbe.

A kutatók 56 olyan hashtaget azonosítottak, amelyek étkezési rendellenességgel kapcsolatos videókat jelöltek, összesen több mint 13,2 milliárd megtekintéssel.

Dolgozik a robot

A TikTok a világ leggyorsabban növekvő közösségimédia-alkalmazása, 2021-re elérte a havi egymilliárd aktív felhasználót. Működésének lényege, hogy a keresések, reakciók, preferenciák, szokások alapján gyűjtött információk segítségével az algoritmus folyamatosan finomítja, hogy kinek, milyen videókat mutat. Az új kutatás szerint ebbe beletartozik az is, hogy adott esetben káros tartalmakat rak a veszélyeztetett felhasználók elé, hogy fenntartsa az érdeklődésüket.

“A TikTok képes felismerni a felhasználók sebezhetőségét, és igyekszik kihasználni azt” – jelentette ki Imran Ahmed, a CCDH vezérigazgatója. –

Ez is része annak, ami a TikTok algoritmusait olyan alattomossá teszi: az alkalmazás folyamatosan teszteli a gyermekeink pszichológiáját, és alkalmazkodik ahhoz, hogy online tartsa őket.”

A TikTok szóvivője a CBS megkeresésére kétségbe vonta a tanulmány módszertanának érvényességét. “Rendszeresen konzultálunk egészségügyi szakértőkkel, eltávolítjuk a szabályainkat megsértő videókat, és hozzáférést biztosítunk támogató forrásokhoz bárki számára, akinek szüksége van rá” – tette hozzá.

Az amerikai kormány is fúj az appra

A kontextushoz fontos tudni, hogy az Egyesült Államokban több mint 1200 család nemrég közösen pert indított a közösségimédia-cégek, köztük a TikTok üzemeltetői ellen. A szülők azt állítják, hogy a platformokon megjelenő tartalmak súlyosan befolyásolták gyermekeik mentális egészségét, egyes esetekben hozzájárultak a halálukhoz. Emellett az amerikai kormány is támadja a kínai kézben lévő TikTokot, bár más okból: attól tart, hogy a kínai állam az alkalmazáson keresztül gyűjt adatokat amerikai állampolgárokról, ezért betiltaná a használatát a kormányzati eszközökön.

Ha krízishelyzetben vagy, olvasd el ezt az oldalt, mielőtt kárt tennél magadban. Van segítség: ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelkielsősegély-szolgálat a 06-80-810-600-as telefonszámon.

Nemcsak a gyerekek vannak veszélyben:

Itt van még jó kis kontent