Az embert vonzza a végtelen tenger. Nem véletlen, hogy az emberiség nagy civilizációs központjainak nagy többsége tengerek partján jött létre. A Nagy Víz eleinte az élelem kiapadhatatlan forrásaként szolgált, majd az írott történelem előtt az első bátor emberi lény valamiféle improvizált lélekvesztőn megpróbált átjutni a misztikus túlsó partra, amelyről talán nem is tudta, hogy létezik-e. Minden bizonnyal generációk lelték halálukat a habok között, mire sikerült nekik.

Ettől a ponttól kezdve a tenger a kereskedelem és az erőszakos zsákmányszerzés útvonalává vált. Habár egyáltalán nem volt veszélytelenebb a tengeri közlekedés, mint a szárazföldi, de a vitorlával és/vagy evezővel hajtott hajók gyorsabbak voltak, mint a málhás állatok és a szállítási kapacitásuk is összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, akár egy egész karaváné.

Az emberi civilizációk pontosan annyira függenek a hadviselési potenciáltól, mint a kultúrától vagy éppen a kereskedelemtől, ezért hamarosan minden birodalom kikötőiben megjelentek az első olyan vízi járművek is, amelyek áruszállításra már nem kevéssé voltak alkalmasak, mint háborúzásra.

Az ipari forradalomig lassú léptekkel haladt a fejlődés. A hajóépítő mérnökök és mesteremberek emberöltőkön át tökéletesítették a vitorlázatot, az evezőket, a kötélzetet és a hajótestet, és az esetleges változások nagyon lassan szivárogtak át a gyakorlatba.

Egy XVII. századi tengerész egészen jól elboldogult volna a másfél évszázaddal későbbi Victory fedélzetén. Amikor azonban megjelent a vas hajótest, a gőzgép és a hátultöltős, acélcsöves löveg, a konzervativizmusukról híres haditengerészetek sem késlekedhettek tovább. A fejlődés felgyorsult és nem is áll majd meg, amíg az emberiség hadat visel a világ tengerein és óceánjain. Most néhány úttörőnek tekinthető hajót sorolok fel, természetesen a teljesség igénye nélkül.

#1 USS Monitor

A Monitort egy John Ericsson nevű, híresen makacs és találékony svéd-amerikai feltaláló tervezte. A rendkívül szokatlan hajót 1862-ben bocsátották vízre, amikor javában dúlt az amerikai polgárháború. A fejlett iparral rendelkező északi Unió nem szűkölködött sem szakemberekben, sem ipari kapacitásban. A korabeli hadihajókhoz képet aprónak számító Monitor kora legfejlettebb gőzgépét kapta meg azok közül, amelyet képesek voltak a mindössze 54 méter hosszú és ezer tonnás hajótestbe préselni.

A hajón a korban szokatlan módon egyetlen árboc vagy vitorla sem volt, a lapos, teljesen acélból készített hajótestből csakis a két, 203 milliméteres űrméretű, akkoriban óriásinak számító, hátultöltős Dahlgren-löveget rejtő lövegtorony emelkedett ki.

A derék jenki tengerészek elborzadtak, amikor meglátták. A vasalódeszkára helyezett kalapdoboz látszólag mindent megcsúfolt, ami hadihajóvá tett egy hadihajót. Az alig 50 fős legénységgel kihajózó Monitor azonban tette a dolgát.

A Hampton Roads-i csatában megrongálta a déliek sokkal nagyobb hajóját, a Virginiát, és a siker nyomán számos monitor (már csak így, kisbetűvel) épült.

Maga a Monitor 1962-ben elsüllyedt egy viharban, ami nem is csoda, mert nem nyílt tengeri hadműveletekre találták ki. A mintájára készült hadihajók azonban még majdnem egy évszázadig járták a vizeket, bár főleg folyókon vetették be őket sikerrel. Magyarországon is van egy túlélő példány, az 1971-ben vízre bocsátott Lajta monitor. Aki még több mindent megtudna a Monitorról és a monitorokról, ide menjen.

#2 HMS Dreadnought

A XX. század elejére a világ fejlettebb államaiban addig példátlan játékszerek álltak a hadihajó-építő üzemek rendelkezésére. Cementált acéllemezek, nagy teljesítményű gőzgépek, fejlett célzórendszerek, rádió, torpedók és iszonyatos méretű lövegek, amelyek tonnás lövedékeikkel kilométerekről képesek voltak bármit megsemmisíteni, ami kisebb volt mint egy sziget.

A kép azonban valahogy mégsem állt össze. A különféle hajóépítési és stratégiai iskolák eleinte nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Borzalmas szörnyszülöttek hagyták el a hajógyárakat. Instabil, lassú borzalmak vagy éppen rendkívül gyors egységek, amelyeknek a tűzereje és a páncélzata nem ért semmit.

Az 1906-ban elkészült Dreadnought volt az első hajó, amelynek építésekor a józan ész diadalmaskodott. A név a brit flottában tradicionálisnak számított, a szóban forgó hajó e néven a nyolcadik volt. Zsenialitása kiegyensúlyozottságában rejlett.

A 20 000 tonnás tömegű hajó nagy volt ugyan, de a Brit Birodalom nagyobb kikötői képesek voltak ellátására és karbantartására. A hajót gőzturbinák hajtották, 21 csomós sebességével gyorsnak számított, de nem áldozták fel a sebesség kedvéért a páncélvédettséget sem.

Fő tüzérsége öt lövegtoronyban elhelyezkedő tíz darab 305-ös lövegből állt, ezen kívül csupán 76 milliméteres ágyúval és torpedóvető csövekkel szerelték fel, módfelett megkönnyítve így a logisztika dolgát. A Dreadnought a modern csatahajók első példánya lett, amelyek egészen a második világháborúig a tengerek urai voltak, csak a légierő megjelenése vetett véget az uralkodásuknak.

Maga a Dreadnought szerencsés hajó volt. Részt vett az első világháborúban, el is süllyesztett egy német tengeralattjárót, komolyabb sérülés pedig soha nem érte. 1920-ba érte el a végzet; a kormányok a világháború végeztével szabadulni kívántak a feleslegessé és feneketlen pénznyelővé vált flottától, így a világ első csatahajóját ócskavasnak adták el. Múzeumhajóként egyedülálló értéket képviselhetett volna, de a szükség nagy úr volt már száz éve is. A dreadnaught – szintén most már így, kisbetűvel mint típus –

mély nyomot hagyott az angolszász kultúrában. Számos sci-fiben, filmben, játékban kapta ezt a nevet valamilyen harcjármű, amely nagyon nagy és félelmetes.

Példaként ott van a Warhammer 40 000 vagy éppen a Mass Effect világa. Bővebben itt és itt a típusról.

#3 USS Nautilus

Az első világháborúban vetettek be először nagy számban modern tengeralattjárókat, azóta terjedt el a mondás: A tengeren kétféle hajó van. Tengeralattjáró és célpont. A helyzet nyilván sokkal bonyolultabb ennél, főleg a nagy hatótávolságú repülőgépek és a modern felderítő eszközök megjelenése óta, de kétségkívül van benne igazság.

A közhiedelemmel ellentétben a második világháború legeredményesebb tengeralattjáró-flottája nem a Harmadik Birodalomé volt, hanem az Egyesült Államoké. Ennek okai nyilvánvalóan túlságosan összetettek, alapos elemzésük szétfeszítené ennek a cikknek a kereteit, de az biztos, hogy az amerikaiak komoly tapasztalatokkal felvértezve kezdtek bele a hidegháborúba. A nukleáris energia felhasználása 1954-ben már régen nem volt újdonság, de békés, energiatermelési célra még nem használták. Brávó, emberiség…

A USS Nautilusba mindenesetre mindent beépítettek, ami csak a második világháború tapasztalatai alapján hasznosnak bizonyulhatott.

Reaktorát a Westinghouse gyártotta, első útja pedig a connecticut-i New Londonból Puerto Ricóba, San Juanba vezetett. A 2000 kilométeres úton természetesen semmi szüksége nem volt utánpótlásra – éppen ez a szép a nukleáris meghajtásban – az év nyarán pedig áthajózott az Északi-sark jégpáncélja alatt.

A történelem megismétlődött. Ahogy a Monitor vagy a Dreadnought megjelenése után, most is egy csapásra minden egyéb hajó korszerűtlenné vált.

Habár az amerikai tengeralattjáró-arzenáljában még nem voltak robotrepülőgépek vagy interkontinentális rakéták, de bármikor, bármilyen tengeri célpontra halálos csapást tudott mérni.

A Szovjetunió természetesen nem hagyta válasz nélkül a Nautilust, megindult a hidegháborúra oly jellemző verseny a gyorsabb, csendesebb és halálosabb tengeralattjáró-flotta fejlesztéséért. A világ első nukleáris meghajtású tengeralattjárója szerencsére elkerülte a bontást. 1980-ban ugyan kivonták a flotta aktív állományából, ma pedig múzeumhajó connecticut-i Grotonban. Itt lehet még többet megtudni a világ első nukleáris tengeralattjárójáról.