3 szenzációs hadicsel a történelemből – amikor egy jó ötlet győzelmet ér

Szerző: Barry

A közhiedelemmel ellentétben a háborúk nem mindig arról szóltak, hogy két hatalmas hadsereg összecsapott, majd az erősebb, kitartóbb legyőzte a gyengébbet. Már korábban is bemutattuk, hogy az erőfölény nem mindig kulcs a győzelemhez. Számos olyan eset akad, amikor egy kreatív ötlet, egy merész húzás vagy egy kegyetlen, de váratlan hadicsel fordulatot hozott a hadszíntéren. Az alábbiakban a kedvenceink közül hármat válogattunk össze.

Szeretjük a történelmet. A múlt távolából szemlélni az eseményeket sokszor szórakoztató és tanulságos. A hadtörténet pedig számos olyan példával szolgál, amelyben a létszámbeli vagy technológiai fölényt kiegyenlítette a találékonyság.

#1 Sánta Timur lángoló tevéi (1398)

Ha azt mondom, hogy Mongol Birodalom, akkor minden bizonnyal a 13. század (és talán az emberi történelem) egyik legnagyobb hódítójára, Dzsingisz kánra gondol mindenki. Ez nem alaptalan: a nomád mongolok valóban ekkor voltak hatalmuk csúcsán.

Volt azonban a birodalomnak egy másodvirágzása a 14. században, ez pedig „Sánta Timur”, azaz Timurlenk (egyes verziókban: Tamerlán) nevéhez kötődik. Ő volt az, aki sántasága dacára a nagyjából a Kaszpi-tengertől Indiáig terjedő térséget uralma alá hajtotta. A nagy előddel ellentétben ez a hódító már muszlim vallású volt, ám módszereinek brutalitásában nem igazán különbözött tőle.

Timurlenk és birodalma a 14. században

Míg Dzsingisz úgy szelektálta a leigázott területek lakosságát, hogy levágatta azt, aki egy szekér kerekénél magasabb volt, addig Timur puszta hobbiként koponyákból emeltetett szabályos épületeket.

Timurlenk lovasai, háttérben koponyatoronnyal.

1398-ban Delhi ostromára indult, ahol az ottani szultán, Mahmúd Tugluk harci elefántokkal várta a mongol sereget. Ezek akkoriban (is) brutális gyilkológépnek számítottak, mert kihegyezett agyaraik mellett még az ormányukra is pengéket erősítettek. Mondani sem kell, hogy egy ilyen elefánt mekkora pánikot tud kelteni egy könnyűvértezetű gyalogságban vagy akár lovasságban.

Állatbarátok ugorják át a következő bekezdést

A szokatlan fegyvernemre Timurlenk még szokatlanabb választ adott: szalmába tekert, majd olajjal öntetett le jó pár tevét, melyeket rohamra vezényeltek az elefántok ellen, hogy a kellő pillanatban lángra lobbantsák őket. (Hasonló módszerekkel a rómaiak is éltek még az ókorban, amikor harci elefántokkal kerültek szembe, bár ők még disznókat alkalmaztak erre a célra – a muszlimok nyilván nem akarták bepiszkolni a kezüket a tisztátalan állatokkal, ezért látták jobbnak tevéket bevetni.)

Az eredmény természetesen magáért beszélt:

az ormányosokat megvadította a lángoló tevék hangja, látványa és szaga, és őrült tombolásba kezdtek.

Mahmúd Tugluk hadvezérei nem tudtak a saját soraik között sem rendet tartani, a sereg egysége felbomlott. A mongolok azonban biztosra mentek: az esetleg menekülni próbáló elefántok útját több száz vassulyom (az állatok lábát felsértők tüske) elszórásával igyekeztek nehezíteni. Timur ezután gyakorlatilag besétált Delhibe, a lemészárolt ellenfelek koponyáiból pedig, mivel ragaszkodott a berögzült szokásaihoz, újabb tornyot építtetett.

A Kings and Generals látványos videója Timur Lenk Delhi elleni hadjáratáról

#2 Lovakkal hajók ellen (1795)

1795-ben a francia forradalmi hadsereg egyedülálló tettet vitt véghez: lovasságával hajókat zsákmányolt. Az eset texeli csata néven került bele a történelemkönyvekbe, ami egyrészt földrajzilag pontatlan, másrészt eleve

erős túlzás csatának nevezni ezt a rövid, főleg vitatkozásból álló konfliktust.

Texel egy sziget Hollandia északi részén, az összecsapás azonban tőle délre, Den Heldernél zajlott, amely a mai napig a legnagyobb holland hadikikötő. A forradalom ekkor már az utolsó szakaszában járt Franciaországban, a jakobinusok uralma véget ért, a külpolitikai feszültség azonban nem akart csitulni: az európai országok, Angliától a Habsburg Birodalomig, szervezkedtek a megvadult franciák ellen. Hollandia veszélyeztetve érezte magát a szomszédjától, ezért csatlakozott a koalícióhoz.

Charles Mozin: A francia lovasság jégen veszi be a flottát Texel partjainál (1836-os festmény)

Januárban a francia hadvezetés tudomást szerzett arról, hogy Texeltől délre a holland flotta megrekedt: tizennégy hajójuk a befagyott tenger fogságába került. A franciák kapva kaptak az alkalmon, odaküldték a lovasságukat, hogy a kiszolgáltatott zsákmányt megszerezzék. Miután a lovak patáit kellően bebugyolálták, hogy közlekedni tudjanak a jégen, a forradalom huszárjai körbevették a holland hajókat. Mindkét félnek voltak ágyúi, melyeket egymásra irányítottak – az elsütésük azonban azzal fenyegetett, hogy mind a lovasok, mind a tengerészek a jéghideg Északii-tenger hullámai között lelik halálukat.

Szóváltás életre-halálra

Összecsapásra végül nem is került sor. A jégpáncélon felvonuló lovasság kellően fenyegető volt a hollandoknak ahhoz, hogy tudják: nincs sok esélyük. Öt napig tartó egyezkedés után a hajók legénysége esküt tett arra, hogy engedelmeskedik a francia parancsoknak – cserébe az árbócon maradhatott hazájuk lobogója.

Egy érdekes angol nyelvű összefoglaló a texeli konfliktusról

A “texeli csata” tehát inkább a “Den Helder-i egyezmény” elnevezést érdemelné – de az sajnos nem olyan fancy.

#3 Figyelemelterelés krumplival (1945)

1943. április 5-én a Csendes-óceánon állomásozó USS O’Bannon nevű amerikai hadihajó egy japán tengeralattjárót észlelt. Először azt tervezték, hogy egy gyors “belerohanással” süllyesztik el, ezt azonban hamar elvetették, mert felmerült, hogy esetleg egy csaliról van szó. Volt ugyanis példa arra, hogy a japánok elhagyott hajókat, tengeralattjárókat helyeztek el a nyílt vízen, melyeket azonban alaposan megpakoltak robbanószerekkel, így a lerohanást választó ellenség saját magát is megsemmisítette.

A “krumplis csapat”

Hogy a végére járjanak, a hadihajó közelebb úszott, mire a japánok is észbe kaptak: elkezdték bemérni a USS O’Bannont. Az amerikai legénység elmondása szerint ezután egy vígjátékba illő jelenet játszódott le: mivel a túlzott közelség miatt a fedélzeti fegyverekkel már nem tudtak lőni, a kezükbe kerülő krumplikkal kezdték el dobálni a japánokat. A tengeralattjáró legénysége állítólag annyira meglepődött, hogy elfelejtettek lőni, mire a USS O’Bannon néhány torpedóval elsüllyesztette azt.

Az esetről külön emléktábla is készült, amelyet azonban az 1970-es években valaki ellopott a Maine állambeli tengerészeti múzeumból.

Bizonyára így történt.

De a történetnek van azért egy másik, sokak szerint hihetőbb verziója. Eszerint a hajó szakácsa annyit mondott a kapitánynak, hogy szerinte a japánok olyan közel voltak hozzájuk, hogy egy krumplival is eltalálta volna őket. A korabeli média azonban (érthető módon) a sztorinak inkább az első változatát kapta fel. Az igazság a mai napig meglehetősen homályos.

Legutóbbi történelmi cikkünkben szintén szóba kerül egy nagyszabású trükk:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás