Bryce Dallas Howard nem érti, miért keres sokkal kevesebbet, mint Chris Pratt

Szerző: Lakinger Béla

Szerencsére a színész a maga eszközeivel segít csökkenteni a kettejük közti bérszakadékot.

Bryce Dallas Howard arról panaszkodott az Insidernek, hogy „sokkal kevesebbet” kapott Jurassic World franchise-ban való szereplésért, mint a főszereplő, Chris Pratt. Pontosabban azt kifogásolta, hogy sokkal nagyobb volt a kettejük járandósága közötti különbség, mint ami a sajtóban korábban megjelent.

Megtévesztő információk

A két színész a trilógia mindhárom filmjében együtt dolgozott. A Variety 2018-ban azt írta, hogy Howard 2 millió dollárral kapott kevesebbet Prattnél a második filmért (Jurassic World: Bukott birodalom) – be kellett érnie 8 millió dollárral Pratt 10 milliójával szemben.

A világ azonban csak eddig élt ebben a hamis hitben. Howard a Jurassic World: Világuralom megjelenése alkalmából adott interjúban kijelentette, a fizetési különbség valójában nagyobb volt ennél. Azt nem mondta meg, mennyivel.

2014-ben kezdtem el tárgyalni a franchise-ról, és az még egy másik világ volt, nagy hátrányban voltam. Sajnos, ha három filmre kell egyszerre szerződnöd, később kötött pályán mozogsz”.

A színésznő ezzel valószínűleg arra utal, hogy 2014-ben még sokkal kevésbé volt ismert, pláne Chris Pratthez képest, aki addigra túl volt A galaxis őrzői főszerepén, például.

Azt azért tegyük hozzá, hogy Pratt azóta is sokkal nagyobb sztár, mint ő.

Howard hozzátette, hogy a amikor beszélt a pénzről Pratt-tel, az egyetértett vele, hogy kapjanak egyenlő díjazást az olyan esetekben, amelyek még nem voltak szerződésben rögzítve, például a filmhez kapcsolódó videójátékoknál – és tett is érte, hogy ez így történjen.

Azt mondta nekem, nem kell semmit sem csinálnom, ő fog tárgyalni, és ugyanannyit fogunk kapni” – emlékezett vissza Pratt hozzáállására.

Egy nem túl hízelgő vélemény az új filmről:

Itt van még jó kis kontent