„Kib.szottul megviselt, haver. Bőgtem miatta” – mondta Chris Pratt a botrányról, ami Instagram-posztja miatt kitört

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

A Chris Prattet ért nevetséges támadások beszédesen példázzák, milyen értékekbe és milyen módszerekkel áll bele a baloldali sajtó az Egyesült Államokban. A színész a minap egy Men’s Health-interjúban beszélt több olyan botrányról is, ami őt méltatlanul érintette.

Kevés tradicionálisabb fiatal apafigura van Hollywoodban, mint Chris Pratt. Emberünk azon túl, hogy szerető fater, sikeres színész, nincsenek piálva vezetős, cuccozva bunyózós botrányai, nem fogdossa a kolléganőit a díszlet mögött, sőt, még az – amerikai konzervatívok számára legalábbis szimpatikus – tulajdonsága is megvan, hogy vallásos. Ehhez képest a közvéleménynek és a média egy részének rendre sikerül felkavarni körülötte a szart. Tavaly egy egészen ártalmatlan Instagram posztja miatt pusztították, továbbá azzal támadták, hogy a felekezet, amelyet látogat, valójában LGBTQ-ellenes. A Men’s Health-nek most a fentiekkel kapcsolatban is nyilatkozott, és a sztoriból jól kirajzolódik az a mintázat, ahogyan a tradicionális értékekbe a sajtó a tengerentúlon beleáll.

„Bántó, ahogy dicséred a nejed”

Az első sztori, amire az aktuális interjúban reflektált, az a közismert eset, amikor a média tavaly azon akadt ki, ahogy a nejének megköszönte a gyermekáldást. Az apuka felháborító posztja valahogy így festett:

Pratt a posztban a rá jellemző szarkazmussal köszöntötte nejét születésnapján:

Nézzétek srácok, hogy néz rám. Úgy értem, találj valakit, aki így néz rád! Érted!

A humorosnak szánt bevezető után aztán megköszöni feleségének, Katherine Schwarzeneggernek, hogy egészséges gyermekkel ajándékozta meg. Na, ez utóbbi, tolerálhatatlan kijelentése verte ki a biztosítékot akkor. Egyrészt mert Pratt előző feleségének (Anna Faris) egészségügyi problémái miatt a színész első fiúgyermeke nem teljesen egészséges. Itt rögtön

jegyezzük meg, hogy aki szerint Pratt a megjegyzéssel rájuk utalhatott, az egészen egyszerűen nem normális.

Hogy képes bárki egy jó szándékú, ártatlan köszöntőbe ilyesmit belelátni? A másik vád, a radikális feministák kedvenc ultima ratioja, a szexizmus. Szerintük ugyanis a posztban Pratt úgy beszél Katherine-ről, mintha a tulajdona lenne, a gyermeket az asszony „neki szülte volna”, és, hogy egy nő csak a gyermekáldástól lesz értékes. Döntsd el magad, mit gondolsz erről a támadhatatlan érvelésről.

„Kib.szottul megviselt, haver. Bőgtem miatta”

Pratt most bevallotta, hogy az egész balhé sokkal jobban megviselte, mint az kívülről látszott. Az emberek egyszerűen félreértették, szándékosan félreértelmezték, és a tömegek felől érkező gyűlölet annyira elkeserítette, hogy titokban bőgött is miatta.

Jöttek az emberek azzal, hogy milyen kínos, hogy Chris Pratt ezzel oltogatja az exét. Ezeket a nyolcéves gyerekem egyszer majd olvasni fogja. Ezek digitálisan örökre megmaradnak. Kib.szottul megviselt, haver. Bőgtem miatta.”

Tudta, hogy nem szabad kommentelnie ezeket a dumákat, és állítólag a sajtósa izzadva kérte, hogy ne reagáljon ezekre a rosszindulatú véleményekre.

Engem Homer Simpson nevelt, nem Ned Flanders

Minden elismerésünk a Men’s Health-nek, amiért egy igen tartalmas és értékes interjút sikerült készíteniük a színésszel. Pratt beszélt például a saját apjával való viszonyáról is, amiben sokkal kevesebb volt a szeretet, mint amennyi elkélt volna, és mint amit ő a saját gyerekeinek adni próbál. Az ő faterja még egy régi vágású bányász volt Minnesotából, aki már azért is ellenszenvvel viseltetett iránta, mert érzékenyebb volt a társainál. El tudod képzelni, hogy egy agresszív, kidobóként is dolgozó boxoló és exbányász mennyire elfogadó például a fia művészeti ambícióival. Pratt ott kompenzál a saját gyerekeinek, ahol tud: elmesélt egy sztorit is arról, hogy a fia osztálykirándulásán meglepetésből berakatta a buszban az Assassin’s Creed: Valhallából a Valhalla Callingot, csak azért, hogy a kissrác a barátaival együtt énekelhesse.

Hova is jársz templomba, öcskös?

Pratt érintette egy másik ügyét is a beszélgetésben. A színészt vádolták ugyanis azzal többször, hogy annak a Hillsong Church felekezetnek a tagja, amely ismert LGBTQ-ellenes nézeteiről. Ezzel kapcsolatban világosan fogalmazott:

Soha nem jártam a templomukban, és egyetlen embert sem ismerek abból a közösségből. Azért nem beszéltem erről korábban nyíltan, mert nem akartam sározni egy felekezetet azzal, hogy nyilatkozatban elhatárolódom tőle.

Ha a teljes interjút elolvasnád (érdemes), akkor katt az amerikai Men’s Health oldalára.

Itt van még jó kis kontent