A sokkolóval szerelt iskolai drónok ötlete még Amerikában is erősnek bizonyult

Szerző: Lakinger Béla

Az ötletgazda cégnél kicsit kiborultak, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lesz a dologból semmi.

Az Axon nevű vállalat etikai bizottságának háromnegyede lemondott, miután a cég bejelentette, hogy az általa gyártott sokkolókkal felszerelt drónok gyártásába kezd

– az amerikai iskolai lövöldözések megállítása végett.

Az Axon még a múlt héten jelentette be a tervét, nyilvánvalóan a legutóbbi, különösen véres texasi iskolai lövöldözésre reagálva – írja a Techcrunch. A tragédiára adott reakciókról mi is írtunk: Steve Kerr kosárlabda-legenda egyszerre kemény és kétségbeesett kiállásáról itt, egy volt tengerészgyalogos által a fegyvertartás híveinek feltett kérdésekről pedig itt.

Sokkolók terén van rutinjuk

Nem ám valami hebehurgya startupról van szó, amelynek tulajdonosa most látta meg élete lehetőségét. Az Axon fő terméke, az Egyesült Államokban a rendőrök által előszeretettel alkalmazott (egyébként Magyarországon is használatban lévő) sokkoló annyira ismert termék, hogy a fantázianeve arrafelé már évekkel ezelőtt köznevesült, nagyjából, mint a dzsip és a termosz, vagy nálunk a kuka és a rotring. De amúgy gyártanak testkamerákat és szoftvereket is.

Így működik a taser

(Fun fact: a taser kifejlesztője, Jack Cover NASA-kutató gyerekkora kedvenc könyve, a több mint 100 éves Tom Swift and His Electric Rifle című ifjúsági regény címéből, pontosabban a szavai kezdőbetűiből alkotta a kifejezést – egy kis csalással, hogy jobb legyen a hangzása.)

Szóval a cég által a technológiai döntések felügyeletére kinevezett etikai bizottság 12 tagjából kilenc vette a kalapját, arra hivatkozva, hogy kiterjedt kamerarendszereket elhelyezni, majd sokkolóval felszerelt drónokat keringetni iskolák területén egészen hajmeresztő jövőt vetít előre.

„A vállalat többéves munka után sem fogadja be az általunk meghonosítani próbált értékeket. Elvesztettük a hitünket abban, hogy az Axon képes felelősségteljes partnerként viselkedni”

– írták a távozó tagok.

A bizottságot akkor hozták létre, amikor kezdett felpörögni az ágazatban a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás lehetőségeinek kihasználása, ezzel párhuzamosan pedig megnőtt a félelem a visszaélésektől, az arcfelismerő rendszerek terjedésétől. Az akadémikusokból és ipari szakemberekből álló testület egyfajta élő lelkiismeretként lenne hivatott működni, például biztosítékokat, elszámoltathatósági intézkedéseket javasolva.

A legfrissebb hírek szerint a cég gondolkodóba esett, és egyelőre felfüggesztette a projektet.

Megy az ötletelés a biztonságról:

Itt van még jó kis kontent